A Scream.hu, a magyar horrorstreaming-portál elhozta hazánkba a francia Quarxx író-rendező legújabb filmjét, A pokol kapuját. Az már a trailerből is világossá vált, hogy ez a film nem egy klasszikus horror, hanem inkább egy művészi felhangú bemutatása annak, mi is várhat az emberre a pokolban.
Egy szerpentines úton ébred fel Nathan (Hugo Dillon), aki örül, hogy túlélt egy balesetet. Nem sokkal később Daniel (Arben Bajraktaraj) is felbukkan a közelben, és csakhamar tudatosítják, hogy mégsem voltak olyan szerencsések: mindketten meghaltak. Váratlanul két kapu is megjelenik az út két oldalán: a fájdalomsikolyok, hörgések és sírások azonban csak Nathan fülét ütik meg, míg Danielt gyönyörű dallam szólongatja.
A pokol kapuja nagyon ígéretesen indul. Felsejlik a gyász öt fázisa, bonyolódik a helyzet egy kisgyerek felbukkanásával. A szereplőink ugyanúgy értetlenül állnak a helyzet előtt, mint a néző, és együtt próbálnak valami értelmet csiholni a slamasztikájukba. Azonban ironikus módon pont akkor indul el a lejtőn a film, miután átlépünk azon a bizonyos pokolba vezető kapun.
Ekkor derül ki ugyanis, hogy ez valójában egy antológia struktúrájú alkotás, és a fősztorin kívül két másik történetet is megismertet velünk a film. A probléma az, hogy ez a bizonyos két különálló sztori eléggé érdektelen, és ami még rosszabb: kesze-kusza. Az első, ami egy nagyon furcsa kislányról szól, akit kvázi megszállt Michael Myers szelleme, egy se eleje, se vége történet, ami öncélú gonoszkodással próbálja igazolni a pokol természetét. A másik már egy fokkal emberibb történet egy anyukáról, aki nem bírja feldolgozni egyetlen lánya elvesztését - akivel egyébként már jó ideje nem is törődött.
Mire ezekkel végzünk, a nézőnek az a benyomása támad, hogy Quarxxnak volt 2-3 jónak gondolt ötlete, amelyekből nem tudott egész estés verziókat készíteni, úgyhogy inkább összegyúrta őket egy antológiába. Ám ezzel még nincs vége, hiszen a fináléra visszakanyarodunk a fősodorhoz, Nathan pokoljárásához, hogy végül egy légből kapott elem is bekerüljön a képletbe. Aki szereti a kerek befejezéseket, az ne A pokol kapuját keresse fel a filmkatalógusban.
Quarxx alkotása teljesen szétesik a végére. A másfélórás játékideje ellenére kapkodós, hiszen a két beágyazott történet elveszi az érdemi történésektől az időt, és pont arról a karakterről tudunk meg a legkevesebbet, aki a film kvázi főszereplője. Az a két extra szekvencia pedig sehogy sem kapcsolódik Nathan életútjának megismert részleteihez, úgyhogy igazából egy időhúzós pecsétet érdemelnek, semmi mást.
Ami a horror aspektust illeti, nincs jump scare, ellenben minimális gore-faktor azért felüti a fejét. Ám abból is a 16-os karikás verziót képzeljük el. Egyértelműen a nyomasztó hangulatra próbált meg volna építkezni A pokol kapuja, ami a nyitánynál még működik is, ám a beágyazott történetek teljesen lerombolják ezt az alaphangulatot, hogy a végére saját maga paródiájává váltson át. Öncélú módon alkalmazza az ismert gonoszság két-három különböző fajtáját, amik között nincs koherencia - művészi horror identitása ellenére élvhajhász motívumokkal próbálja megragadni a néző figyelmét, sikertelenül.
A pokol kapuja végül keveset mond el a pokolba vezető útról, annak miértjeiről, és inkább a földi élet talaján mozogva próbál meg mesélni. Nem ismeri fel a saját erősségét, így érthetetlen módon átengedi a teret érdektelen epizódoknak. Már csak azért is kár ezért, mert például a 2015-ös Southbound egy hasonló koncepciót dolgoz fel, szintén antológia formában, és minimális természetfeletti atmoszférával is sokkal többet ábrázol arról a bizonyos pokoljárásról, mint A pokol kapuja. Ez így ebben a formában egy eltékozolt lehetőség lett, amin az ígéretes nyitány sem tud szépíteni.
