Akik jelen sorok írójához hasonlóan a '80-as években látták meg a napvilágot, azok nagy valószínűséggel előbb találkoztak Hofi Géza Piál a földjével, mint az eredeti We are the world című jótékonysági zeneszámmal. Amikor anno ezzel szembesültem, hogy nem is Hofié az eredeti, az kisebb sokk volt számomra, főleg azután, hogy megértettem, hogy az 1985-ös nóta mennyivel komolyabb témákat érintett Hofi a magyar valóságot tükröző sémáinál.
2025. január 28-án a We are the world című szám már 40 éves lesz - ám a (még élő) közreműködők úgy gondolták, hogy nem várják meg ezt a kerek évfordulót, és még 2024-ben kidobnak egy dokumentumfilmet, mely bemutatja ennek az ikonikus slágernek a születését és elkészültét. A popzene legjobb éjszakája című alkotás pedig a diverzitás és elfogadás fellegvárának, a Netflixnek a kínálatába került bele. Ezúttal azonban senki sem panaszkodhat a "szolgáltató" és "terméke" miatt.
Az 1980-as évek első éveiben Etiópiát súlyos éhínség sújtotta - eme korszak miatt forrt össze a fogalom az ország nevével, hiába lendült már túl ezen az afrikai állam. A hidegháború ezzel párhuzamosan kezdett lecsendesedni, így ahelyett, hogy mindenki a Szovjetuniót figyelte volna a Nyugaton, a világ többi részére is jutott reflektorfény végre. Az etiópiai éhezés pedig több amerikai énekesnél is megpendített húrokat, melyek közös útra kezdték el őket terelni.
A popzene legjobb éjszakája erről a közös útról szól: kik kezdtek el meggyőzni kiket, hogy a We are the world elkészülhessen, micsoda logisztikai és szervezési erőfeszítést igényelt az, hogy ezt a több mint 40 énekest egy éjszakára egy stúdióban tudhassák a zene felvételéhez. Lionel Richie, mint a dokumentumfilm házigazdája, pedig egy rettentően hiteles arcot és hangulatot kölcsönöz ennek a másfél órás múltidézésnek.
Az enyhén polarizált 2024-ben különösképp döbbenetes, hogy a korszak legnagyobb énekesei és előadói minden nézeteltérésüket félretéve egy közös ügy érdekében alkottak együtt. A popzene legjobb éjszakájának legérdekesebb vetülete a kollaboráció mellett, hogy lerántja a leplet ezekről a nagy nevekről, akik legendaként maradtak fenn mai napig a zeneiparban. Számtalan megmosolyogtató, és nagyon emberi mozzanata volt ennek az éjszakának: amikor Diana Ross félszegen felteszi a kérdést, hogy kérhetne-e autogramot a többiektől, mire mindenki más ugyanolyan aláírásgyűjtésbe kezd; vagy éppenséggel az, ahogy Bob Dylant kisegítették kollégái, miután elakadt a saját dalszövegének feléneklése közben.
A popzene legjobb éjszakája nemcsak a szóban forgó zeneszám születéséről és körülményeiről, hanem a közreműködő emberekről is legalább annyira szól, akik közösen akartak révbe érni. Persze felsejlik a különcködés, a széthúzás, de ahogy az többször is elhangzik a másfél óra alatt: ők azon az éjszakán egy család lettek, és a családtagok mindig támogatják egymást. Ebből a nagy "családi eseményből" pedig egy a korszakot meghatározó zeneszám született, ami a célját abszolút teljesítette, mint arra a dokumentumfilm végén ki is térnek.
A popzene legjobb éjszakája ideális körülmények között valószínűleg csak a 40. évfordulón jelent volna meg. Ám valószínűleg Richiék is úgy látták, hogy ez egy olyan esztendőnek ígérkezik, amikor minden eszközzel érdemes továbbítani az üzenetet az összefogás és a támogatás fontosságáról. Ha a 40 évvel ezelőtti popkultúra legnagyobb "egói" képesek voltak egyéni programjaikat, vágyaikat és szükségleteiket felülírva a közösség érdekében cselekedni, akkor ez jó példaként szolgál a mai korszak vezetői és mindennapi emberei számára. Az biztos, hogy jótékony célokból sosem fut ki az emberiség.
