Akik figyelemmel követik az elmúlt évek Koreából érkező filmjeit (a Netflixnek köszönhetően egész sokat kaphatunk belőlük!), azok tudhatják, hogy ázsiai barátaink nem szeretnek lecövekelni egy darab koncepciónál, és bátran emelnek be több tematikát egyszerre. Nincs ez másképp a Netflix legújabb üdvöskéjénél sem, A pusztaság vadászainál (ami elvileg a tavalyi Concrete Utopia nevű film folytatása, annak a világnak a kibővítése).
Dél-Koreán végigsöpör egy hatalmas földrengés (ami gyaníthatóan az egész világot elpusztította), melyet követően egy végeláthatatlan szárazság is kínozza az emberiség túlélő tagjait. Heo Myeong Haeng rendező, no meg az írópáros, Kim Bo-Tong és Kwak Jae-Min azért nem akarták egy az egyben lekoppintani George Miller Mad Max opuszát, úgyhogy odáig nem fajul az emberiség, hogy a víznél még az olaj is fontosabb legyen. Ám mi lenne, ha a hőn áhított víz fogyasztása nem várt következményekkel járhatna? Ez utóbbi gondolatot bontották ki és sűrítették bele A pusztaság vadászaiba, ami akár működőképes is lehetett volna.
A koreai filmekre jellemző módon azonban, ami már kicsit is elrugaszkodott lehetne a valóságtól, ott nem állnak meg a finom, árnyalatnyi ábrázolásoknál. A pusztaság vadászai is amilyen komolyan indul, a rejtély kibontakoztatásával válik egyre pongyolábbá, kvázi önmaga paródiájává. Úgyhogy bármennyire is letaglózó az alapszituáció, és pengeti meg komolyabb üzenetek húrjait, mégis szkepticizmussal követhetjük nyomon az eseményeket.
Ez leginkább a főhős, a Max Rockatansky és John Wick ötvözeteként bemutatott Nam Szan (Ma Dong-seok, avagy Don Lee, ahogy az amerikai filmekben fel szokott bukkanni a neve) érdeme, akit már annyira "vagánynak" (angolul a badass lenne a legjobb szó rá) ábrázolnak, hogy gyorsan egyértelművé válik, hogy nem kell izgulni ott, ahol ő jelen van. Márpedig Nam Szan minden esemény kellős közepén találja magát, akár úgy tervezte, akár nem. A karakterábrázolásból hiányzik a hiteles múltismertetés, így végső soron csupán egy bulldózerként maradhat meg az emlékezetünkben Nam Szan, aki végigmasírozik ellenségei hulláin. Ami a többi karaktert illeti, ők teljesen középszerű figurák, akik mellett Nam Szan végképp tündökölni tud (akármennyire egydimenziós ő is).
A látványvilággal és az akciójelenetekkel tudja a fentieket ellensúlyozni a film. A lepusztult, romokba dőlt szöuli betondzsungel a maga káoszával groteszk módon szemet gyönyörködtető látványt tud nyújtani, még ha ezen a téren is van egy momentum, amikor kínunkban mosolyoghatunk (az a bizonyos egyetlen lakópark, ami teljes épségben átvészelte a földrengést). Az akciójelenetekről pedig hamar kiderül, hogy szuperhősfilmekre jellemező csetepatékra kell számítani, ezt a stílust viszont legalább következetesen végigviszik a fináléig.
Összességében A pusztaság vadászai akkor tud szórakoztató lenni, ha a nyitány komolyságát nem hisszük el, és egy B-kategóriás Mad Max-variációként kezeljük. Elnagyzolt karakterek, erőltetett (kiszámítható) fordulatok díszítik ezt a disztopikus világot bemutató filmet, mely pont annyira hosszú, hogy a cselekmény minden bugyutasága ellenére lekösse a néző figyelmét másfél órára. Ennél többet nem is érdemes elvárni tőle.
