A rajtaütés 2 - Kritika

Mondhatna nemet is, de amikor a családja élete forog kockán, akkor nehéz visszautasítania az ilyen ajánlatot. Feladatát egy börtönben kezdi, ahol be kell vágódnia egy befolyásos nagyfőnök fiacskájánál, hogy aztán később bebetonozza kapcsolatukat és sikerrel tudja lebuktatni az egész bandát. A rajtaütés című film 2011-ben nagyot szólt és azon nyomban belopta magát az akciófilm rajongóinak szívébe. Gareth Evans rendező fogta magát és a sequelhez a 3 évvel ezelőtti film pofonegyszerű és legszimplább videójátékok dramaturgiáját magának tudó szerkezetét lecserélte egy sokkal összetettebbre. Aki tehát esetleg az első rész hibájaként felrótta azt, hogy túl egyszerű és érezhetően nem foglalkoztak túl sokat az alkotók a forgatókönyvvel, azoknak egy szavuk nem lehet ezúttal.

Ennek köszönhetően a második rész minden tekintetben nagyobb, mint az előző etap: nagyobb és bonyolultabb a történet, több szereplő van mozgatva és több a történés, több a dialógus, több a csendes pillanat, ugyanakkor az akciójelenetek száma is szerencsére egyenes arányosságban megnövekedett. Míg az előző részben az akciók helyszínileg igencsak le lettek limitálva (ezáltal a hentelések variánsai is értelem szerűen lekorlátozódtak), addig itt nem voltak ilyen problémák. Evans itt nem ismer se kegyelmet, se határt, így olyan mennyiségben és minőségben szabadítja a gyanútlan nézőre a végeláthatatlan fegyver- és közelharcokat, hogy abba belepirul a legelvetemültebb és legnagyobb akció-fan is. Ezzel pedig nincsen semmi baj, hiszen mindezt olyan elánnal teszi és olyan kitörő tehetséggel vezényli le a legvadabb szcénákat, amik láttán többször azon kaphatjuk magunkat, hogy felugrunk a székünkből és a látottaktól feltüzelve belerúgunk a levegőbe. Van itt sárban tapicskolós börtönbunyó, hajmeresztő autósüldözés, közelharc konyhában és még sorolhatnánk: mind-mind fantasztikusan kivitelezett vérontás, választhat mindenki kedvére kedvencet magának.

A tétek is megnőttek, a család, bajtársiasság és összetartás hangsúlyos szerepet kap, többé nem csupán a túlélésé a főszerep, hanem az, hogy egyrészről fiú megfeleljen az apának, apa pénzelje a családját, vagy épp megvédelmezze őket. Ha jól megnézzük a filmet, akkor a család a filmen végigfutó elem, amely áthatja a karakterek cselekedeteit. Persze senki ne ijedjen meg aki esetleg azt hinné, hogy mindez a lényeg (bumm-bumm, csitt-csatt) rovására megy. Semmi esetre sem.

Bizonyára már olvastatok a filmről más kritikákat, illetve véleményeket is, amelyek jó eséllyel óriási elismeréssel és lelkesedéssel nyilatkoznak A rajtaütés 2-ről. Igen, a hír igaz: a film valóban olyan jó, mint mondják (sokak szerint minden idők egyik legjobb akciófilmje és bár ilyet egyelőre nem jelentenék ki az tuti, hogy ritkán látunk mostanság ilyen jót) még akkor is, ha a cselekményének legtöbb eleme már ez előtt sokszor fel lett használva. Evans szerencsére ért a rendezésnek ezen részéhez is: karakterei emlékezetesek (a hajléktalan bérgyilkos sztoriszála például úgy ahogy van zseniális és megható, de a tesókra is fogunk még sokáig emlékezni) és az egész olyan profin van tálalva, fényképezve és vágva, hogy nehéz belekötni. Ami a képi világot illeti, leginkább a piros szín jellemzi, a grandiózus nagytotálok és a kitartott snittek, láthatóan a direktor semmit az égvilágon nem bízott a véletlenre. Minden képkocka gondosan megtervezett munka eredménye, a profizmus sugárzik mindenhonnal.Talán az egész kicsit túl ambíciózus és talán egyesek úgy fogják gondolni, hogy a kevesebb több lett volna, de én semmiképpen se mondanám ezt. Már csak azért sem, mert maga a vállalkozás, hogy egy vállaltan színtiszta zsánerfilm ilyen igénnyel készüljön el és egy ilyen komplexebbnek nevezhető történetbe ágyazzák nagyon is üdvös.

Kész szerencse ha belegondolunk, hogy úgy volt képes elénk tárni ezt a zsúfolt történetet, hogy a végére nem vált öncélúvá, sem pedig unalmassá (érezhető, hogy bevetette minden tűzerejét és legalább három filmre való karaktert kitalált Evans), ez pedig már önmagában nagy teljesítmény. Magabiztosan kézben tartotta a dolgokat és egy percre sem vesztette el az egyensúlyt. Sikerült megtartania a sztorit, közben pedig kitombolhatta magát a CGI-t nélkülöző, kézműves akciókon. Ilyen ambiciózus projektbe sokaknak beletört volna a bicskája, ő azonban büszkén és férfiasan állta a sarat, az eredmény pedig magáért beszél. Akciófilmet akartok? Csupa nagybetűvel, történettel, színpompás karakterekkel és brutálisan jó akciójelenetekkel? Ne menj tovább, itt megtalálod mindezt. Szívesen. https://www.youtube.com/watch?v=MG9uFX3uYq4

Oldalak: 1 2