A számolás joga – Kritika

|

Mert a sokszínűséggel mindig érdemes számolni.

Bevallom sokszor sokkal többre tudom értékelni azokat a megtörtént eseteket feldolgozó vígdrámákat, amelyek itt-ott kiszínezik a valóságot, már-már giccsbe hajlanak, vagy látványosan át is lépik azt, mégsem sikkad el a téma, amiről szólni akarnak és - ami nem elvetendő - akár a fogékonyabb fiatalok is leültethetőek eléjük. A számolás joga abszolút ez a kategória.

Hirdetés

Mégis valahogy elkeseredtem a nézése közben. Ez legfőképp annak tudható be, hogy Theodore Melfi (St. Vincent) alkotása a történelmi távlat ellenére is rendkívül aktuális, mifelénk talán különösen. Mert miről is van szó itt? Arról, hogy matematikus fekete nők az 1960-as évek hajnalán azon ügyködnek, hogy megnyerjék az USA-nak az űrversenyt, miközben előbbiek a megkülönböztetéssel, utóbbinak pedig a Szovjetunió az orruk alá dörgölt sikereivel kell megbirkózniuk? Látszólag igen, mégis sokkal többről van itt szó. Például arról, hogy az előítélet nem csak másokat sérthet meg az emberi méltóságában (pedig már ez sem elhanyagolható), hanem csoportok, intézmények - vagy jelen esetünkben országok - teljesítményére lehet kihatással. Hogy a féltékenység nem csak szakmaiságból fakadhat, hanem lehet rasszista, avagy éppen szexista vetülete is - amire a társadalom, a politikai vezetés is rásegíthet - nem beszélve arról, hogy aki hátránnyal indul, mekkora erőfeszítéseket kell tennie, hogy átszakítsa azt a bizonyos célszalagot.

De nem emiatt görbült le egy kicsit mégis a szám széle - pedig ezek a kérdések már önmagukban aktuálissá varázsolják ezt az alapvetően jól pergő dialógusokat és szereplőket felvonultató történelmi tanmesét - hanem azért, mert elszomorító volt azt látni, hogy a tengerentúlon 50 évvel ezelőtt (!!!) mennyire képesek voltak mindezen felülemelkedni, ha a szükség azt kívánta. Márpedig nagyon sokszor kívánta, amikor csattogott az ostor a NASA tudósok hátán és a megoldás végig ott volt az orruk előtt.

Éppen ezért egyszerre üdítő és dühítő látni, ahogy ez a három talpraesett nő (Taraji P. Henson, Janelle Monae és Octavia Spencer külön-külön és egyszerre is fenomenálisak) miként próbál érvényesülni a történelem eme viharos szakaszában akár a társadalommal, akár a hivatali bürokráciával. Üdítő látni, ahogy ezek a hölgyek az eszüket használják, ami miatt példaértékűvé válhatnak mindenki számára, akármennyire is lett felcukrozva a történet. És éppen ezért dühítő azt látni, hogy manapság is előfordulnak ilyenek.

Így mellékes is, hogy mennyire típusfigurákról van szó, akár az akadékoskodó kollégát (Jim Parsons továbbra is benne ragadt a Sheldon Cooper szerepben), akár az előítéletes hivatalnokot (Kirsten Dunst karaktere szolgál ellenszenvre és nem a színésznő játéka), vagy a jóságos főnököt (Kevin Costner jelenléte mindig öröm) vesszük. Mert azokról. De talán nem is baj, mert sokszor pont az ilyen egyszerű képletek indukálhatnak nagy változásokat. Kezdetnek egy ilyen film pedig pont megteszi.

A számolás joga

Kinek Ajánljuk
  • Akiket érdekelnek a meg nem énekelt történetek!
  • Akik szívükön viselik mások sorsát!
Kinek Nem
  • Akik nem bírják a túlcukrozott történelmi sztorikat!
  • Akik valami frissre vágynak!

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.