Hirdetés

A szobalány - Kritika

|

Érzéki, fordulatokban gazdag és sokoldalú filmmel rukkolt elő az Oldboy rendezője.

Hirdetés

A szobalány az a fajta film, amit óvatosan kell nézni, mert sohase tudhatjuk, mikor vagyunk átejtve a palánkon. A két és fél órás játékidő alatt annyiszor változtat irányt, hogy a végére már szédüléshez közeli állapotba kerül az ember, ilyen fordulatmennyiséget ilyen hőfokon előadva legutóbb talán csak az 1998-os keltezésű Vad vágyak esetében észlelhettünk - John McNaughton filmje azonban alapvetően trash volt (még ha vállaltan is) és csupán felszínileg mutatta magát okosnak, addig az amerikai kitérője után ismét hazatérő Chan-wook Park filmje bujasága és pikánssága mellett többrétűnek is bizonyul. 

Hirdetés

A bosszúállás mibenlétét boncolgató filmekkel magának hírnevet és tiszteletet kiérdemlő Chan-wook Park kicsit eltávolodott az említett trilógiától (A bosszú ura; Oldboy; A bosszú asszonya) mind témáját, mind a hangvételét illetően. Míg azokat a filmek igencsak fajsúlyos (ha egyik-másik mégoly játékos is volt a formáját nézve) témákkal és hangnemben operáltak, itt már jobban elengedi magát a direktor úr. Olyannyira, hogy óvatlan és gyanútlan néző akár összetévesztheti Park filmjét egy nedves kis vágyfantáziával, pedig távolabb nem is járhatnánk az ilyen bárgyú felszínességtől. A szobalány ugyanis legyen bármennyire is erotikus és irgalmatlanul érzéki azokkal a gyönyörűen fényképezett és meglehetős explicit tartalmat felsorakoztató szexjeleneteivel, a pikáns és pornográf történetekre erektáló férfiúi magatartásra ugyanúgy reflektál, mint a befogadói elvárásokra. 

A '30-as évek Japánjában játszódó film a fiatal Sookee-val (Tae-ri Kim) indít, aki egy gazdag úrihölgyhöz, Lady Hideko-hoz (Min-hee Kim) kerül, hogy szobalányi pozícióját betöltse. Sookee-ról hamar kiderül számunkra, hogy pénzét inkább tolvajlással keresi meg, semmint becsületes munkával, ahogy az is, hogy munkaadójával (Jung-woo Ha) kieszelt kacifántos terve nem hogy nehezebb még az elképzeltnél is, de több váratlan és kellemes/kellemetlen fordulás is szegélyezi majd küldetése teljesítésének útját. Itt pedig most meg is állnék a cselekmény ismertetésében, hiszen a film további történései akkor hatnak a leginkább, ha nem tudja az ember, mit várjon és mire számíthat. Legyen elég még annyi, hogy az átvertek száma egyenes arányosságban növekszik a játékidő elteltével.

Park három karaktert állít a középpontba és ezt a három karaktert a játékidő során mind egyre közelebb és közelebb hozza a nézőhöz, miközben nagyon okosan és nagyon alattomosan egyre csak más és más színezetben láthatjuk őket. Ezt Park a film három fő részre tagolásával húzza alá, mely három rész egyben lehetőséget nyit arra is, hogy különböző műfajok, toposzok csendes átmenetét tálalja a nézők felé. Egy mozijegy áráért kapunk egy "szökevény szerelmesek"-filmet, egy "tolvaj"-filmet, egy pszichoszexuál-thrillert, valamint egy szerelmesfilmet. Park előszeretettel húzza az orrunkat arra, amerre viszi a történetet, de bármi is történjék, mindig tudatosan teszi és sosem érezzük azt, hogy rossz kézben lennénk. A három fejezet és három szempont ellenére sem tart szét a film, mert ezzel a karakterárnyalást is elősegíti, ahogy azt is, hogy kissé komplexebbnek lássuk a dolgokat és véletlenül se kapjunk könnyű megoldást az értelmezéshez. 

Az elegáns és stílusos rendezést precízül kifundált kompozíciók kísérik (az a fajta film ez, aminek majd minden képkockáját be lehetne kereteztetni és falra tenni), de még ezeknél is izgalmasabb az a relatíve oldottabb hangvételű, de nem kevésbé érett megközelítése a szexualitásnak. Park filmje - ahogyan arra már többször utaltam - erotikus, és egyes jeleneteit elnézve könnyen ráhúzhatjuk a vizes lepedőt, miszerint főként a férfi nézők számára próbál kedvezni, de ne tévesszen meg bennünket a látszat (mert ebből a szempontból is ugyanúgy meg vagyunk kicsit vezetve). Az erotikus jelenetek ugyan tényleg erotikusak (még azok is, amikben semmi szex nincs, legfeljebb egy kis fogreszelés), de nem az üres, öncélú farokmarkolászás malmára hajtják a vizet, annál többet tesz: Park két fő női karaktere ki van annyira dolgozva ahhoz, hogy ne csak a férfi fantázia manifesztációiként gondoljunk rájuk. Mire elérkezik a végefőcím, egy szemernyi kétely sem marad bennünk azt illetően, hogy ez a NŐK filmje, a férfinem csupán alárendelt szerepet játszik benne - akármennyire is szeretnék azt hinni, hogy kezükben tartják a történéseket. Az egyedüli ami a kezükben van, az csupán a saját farkuk. Park pedig csak röhög a markában.

A szobalány főként azoknak fog kedvezni tehát, akik nem vetik meg azt, ha nem látják előre a dolgok menetét (vagy azt hiszik, hogy látják, de közben nagyon nem) és nem bánják, ha kicsit játszik velük a mesélő. Azok is örömködhetnek, akik csak egy forró erotikus filmre váltanak jegyet, bár ők talán kicsit hosszúnak érezhetik a játékidőt. A kosztümös drámák kedvelői sem maradnak hoppon és azok végképp nem, akik csak szimplán valami mást, valami eredetit kívánnak látni. Park filmje igazi kis nyalánkság, ami ismét csak bizonyítani tudja azt, amit már eddig is sejtettünk: rendezője a kortárs filmművészet egyik legizgalmasabban mesélő férfija. 

A szobalány

Kinek Ajánljuk
  • A pikáns történetek rajongóinak!
  • A kosztümös filmek kedvelőinek.
  • Annak, aki odavolt az Oldboy polipjelenetéért - lesz mit néznie itt is.
Kinek Nem
  • Aki szerint a szexnek otthon, négy fal közt a helye.
  • Akik a gyorsabb iramú filmeket preferálják.
  • Akik már az Oldboy polipjelenetétől is rosszul voltak.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.