Az Oscar-díjas Kiképzés után Antoine Fuqua és Denzel Washington 2014-ben újból összeálltak, hogy egy belevaló akciófilmmel megszorongassák egy kicsit a kémfilmek és Liam Neeson által uralt zsáner szereplőit. Mondhatjuk azt, hogy a végeredmény felemás lett, de valójában inkább beszélhetünk egy bukásról, ami közel sem hozta meg Washingtonnak azt a fajta megújulást, amire valószínűleg számíthattak. Tény, nem rajta múlt. Azonban az igen, hogy életében először visszatért egy folytatásra, Antoine Fuqua pedig nagyon igyekezett, ám mégsem tudott egy koherens A védelmező 2-t megrendezni.
Robert McCall (Denzel Washington) nem hagyott fel az "önjelölt igazságosztó" szerepével, múltja sötét foltjait pedig továbbra is az ártatlanok védelmezésével igyekszik feloldani, ha már változtatni nem tud azokon. Bepillantást kapunk a férfi mindennapjaiba, ahol sofőrködéssel keresi a kenyerét, ám ez remek alkalmat biztosít arra, hogy belenézhessen az ismeretlen utasok életébe, és ha kell, segítő kezet nyújthasson nekik. Mindez egyébéként remekül működik, a film elején bemutatott eltérő szituációk okosan lettek kitalálva, a feszültség kézzel tapintható, Denzel papa meg halálosan badass, ahogy azt megszoktuk tőle. Fél óra sem telik el, és úszkálunk a remek ötletekben és jelenetekben, hát akkor meg mi baj lehet? Nos, A védelmező 2 egyszer csak gondol egyet, és az első rész alatt elhintett CIA-s szálból egy borzasztóan felemás összeesküvés-sztorit hoz ki, amit olyan érzelgős és végtelenül merengős, de legalább annyira üres jelenetek tördelnek szét két órán keresztül, amiket Fuqua képtelen volt a helyükön kezelni.
Imádom, amikor egy film érzelmes. Azt pedig főleg, ha fontos dolgokról akar beszélni, arról nem is beszélve, amikor mindezt a cselekmény közvetlen részévé is szeretné tenni. Az olyan jeleneteket és mellékszálakat is támogatom, amik ha nem is kapcsolódnak a fő történeti szálhoz, önmagukban mégis olyan gondolatokat és érzelmeket közvetítenek, amik üdítően hatnak a film egészére. Az pedig már önmagában hatalmas meglepetés és üdvözlendő cselekedet, amikor mindezt egy akciófilmnek titulált produkció szeretné teljesíteni. A védelmező 2 viszont képtelen volt erre, aminek eredménye egy hihetetlenül lassú és sokszor céltalanul tébláboló dráma lett, a nézőnek pedig úgy kell kihámoznia az épkézláb akciójeleneteket a szeretetreméltó, ámde elcsépelt frázisok kupaca alól. Ez pedig azért fájó, mert Fuqua filmje olykor képes néhány egészen szívszorító és mesterien hatásos jelenettel operálni. A tehetséges, de a bandák befolyása elől nehezen menekülő fekete srác, Miles jelenléte óriási szerepet játszott abban, hogy a film érzelmileg ne bukjon meg teljesen. A Milest megszemélyesítő színész, Ashton Sanders egyszerre hiteles és érdekes, a Washingtonnal való közös "apa-fia" beszélgetéseik pedig a film legerősebb pontját képezték. Egy bizonyos jelenet pedig annyira megrázóra és erőteljesre sikerült, hogy azt egész biztos viszont fogjuk látni a különböző videó megosztó portálok felületein, közvetlenül a "Rocky Balboa motivációs beszéde" felvételek mellett.
Viccet félretéve, A védelmező 2 ha csak rövid ideig is, de az említett és ahhoz hasonló egy-két jelenettel olykor képes volt elérni mindazt, amit végig görcsösen szeretett volna. Ám ahogy telt a játékidő, úgy lett egyre vontatottabb és fárasztóbb az elcsépelt drámázás. Néha meglepően ostoba gondolatokkal és egészen érthetetlen, totál felesleges dialógusokkal húzták a néző idejét. És itt a bibi. Van egy olyan érzésem, hogy én jóval toleránsabb vagyok A védelmező 2-vel, mint az arra jegyet váltók többsége lesz, hiszen én kifejezetten értékeltem annak, hogy a film újítani akart. Antoine Fuqua rendezését ezzel szemben ismét egy keményvonalas akciófilmként hirdették, a közönség nagyját pedig pontosan olyan emberek alkotják majd, akik Denzel Washington újabb ütős kalandjának hitében ültek be a filmre. Nos, ők valami mérhetetlenül nagyot fognak csalódni. Ha emlékeim nem csalnak, akkor A védelmező 2 négy említésre méltó, klasszikus értelemben vett akciójelenettel dolgozik, ebből az utolsó egy gigahosszúságú, logikai bukfencekkel megspékelt viharközepi leszámolás. Ami van, az egyébként egész látványos és stílusos, de nincs túl sok minden. A film nagy csattanóját pedig mindössze néhány kétes morális tanítással és pár a felszínen okosnak tűnő, valójában teljesen logikátlan döntéssel alapozták meg. Nem azt mondom, a zsánerre jellemző átlagot így is bőven hozta, és legalább egy kis hangulatot is szuszakolt A védelmező 2 amúgy nagyon csapongó cselekményébe.
A védelmező 2 egy elkeserítően félresikerült film lett a néhány piszkos erős jelenethez, vagy mondjuk ahhoz képest, amit az első húsz perc sugallt. Mindez viszont azt is jelenti, hogy Antoine Fuqua próbálkozott, becsülettel, A védelmező 2 pedig szeretett volna más lenni, mint műfajtársai. Ez pedig néhány jól sikerült perc erejéig sikerült is, ám ha valamit keményvonalas akció-thrillerként harangoznak be, akkor nem épp illendő cserbenhagyni a rajongókat. A számos ordító problémája alól nem mentesíti a filmet az igyekezet, de hatalmas részt Denzel Washington továbbra is imádnivalóan karizmatikus játékának köszönhetően, A védelmező 2-t, ha nem is maradéktalanul, de lehet kedvelni és értékelni. A film ettől még sajnos nem volt képes felnőni mindazon elvárásokhoz, amiket témájával és dilemmáival felállított maga előtt.