Mielőtt azonban megköveznének az ide tévedt rajongók, le kell szögeznem: közel sem tartom annyira rossznak a filmeket, mint sokan mások. Az első rész annak idején kellemes meglepetés volt, noha a megvalósítás nem lépte át egy Smallville epizód szintjét mind látványban, mind „színészeiben”. Ennek hatására elolvastam az első könyvet (ezért vagy egy bátorság érdemrend, vagy egy beutaló járna a diliházba), és világossá vált: Stephanie Meyer borzalmas író (és még finoman fogalmaztam). Mindent alárendel az állítólagos szerelemnek – még a Cullen család, valamint a Volturik és vérfarkasok korrekt történetét is – karakterei egysíkúak és ostobák (erről majd később). Ez már a borzalmasan túlnyújtott, és a széria mélypontjának számító második rész filmadaptációjában szembetűnt, és végül olyan jelenetekben tetőzött, mint a harmadik rész sátras jelenete – viszont ez a rész már mert olykor önironikus lenni. Most pedig elérkeztünk az utolsó rész első felvonásához, elvégre ahogy arról nemrég egy bizonyos varázslótanonc is tanúskodott, nehéz egy nagy pénzt hozó szériától búcsút venni.
Alkonyat – Hajnalhasadás: I. Rész – Kritika
Az Alkonyat utolsó epizódjának első fele továbbra is bizonyítja, hogy abból a bizonyos alapanyagból nem lehet várat építeni.
Hirdetés
Hirdetés