Alkonyat – Hajnalhasadás: II. Rész – Premier Kritika

Kétségtelen, hogy Stephenie Meyer regényeivel nem lehet csodát művelni, mert rosszak (és még finoman fogalmaztam), ahol az úgynevezett szerelemnek mindent alárendel – elsősorban persze a logikát. Mert Meyer korrekt mitológiát hozott létre – és most tekintsünk el a csillogó bőrtű vámpíroktól – amiben a mellékkarakterek jellemei, háttértörténetei rém érdekesek tudnak lenni, de ezekből, ahogy eddig is, most is keveset kapunk. Helyette nézhetjük, ahogy mondvacsinált konfliktusokkal néznek szembe „hőseink”. Ez az erőltetettség a Hajnalhasadás első részénél is kiütközött. Sőt nemhogy kiütközött, hanem minden egyes képkockájáról ordított, méghozzá a producerek dollárjel alakúra tágult pupillája képében.

Mert a Hajnalhasadás két részre szedésében egyértelműen a nagybetűs PÉNZ dominált, semmi más. Ami ugyanis Harry Potter fináléjánál a történet túlzsúfoltsága és a karakterek szempontjából indokolt volt ahhoz, hogy egy valóban érdekes és – nem csak anyagi szempontból – értékes lezárás szülessen, addig itt semmilyen művészi szándék nem játszott közre (lévén a könyvek sem rendelkeznek semmi ilyesmivel). A filmben itt sem történik semmi, minthogy Bella önzőségének hála ismerősei sereget gyűjtenek a vámpírok királyi családja, a Volturi-k ellen, akiknek a cselekedeteik – pontosabban azok legfőbb mozgatórugója – szintén nélkülöz mindenfajta logikát. Ez a „konfliktus” pedig egy látványosnak szánt, stúdió szagú, rossz CGI-al tarkított, de meglepően izgalmas csatában kulminálódik, ahol a kicsit is érdekes karakterekért valóban lehet izgulni, hogy végül minderre minden idők egyik legrosszabb befejezése tegye fel a koronát.

Az előző két felvonásban a készítők még mertek önironikusak lenni, de szemmel láthatóan, mind a széria forgatókönyveit jegyző Melissa Rosenberg, mind az előző felvonást is dirigáló Bill Condon túl komolyan vette a feladatát. Így előbbi egy értékelhető poént tudott szállítani (Jacob újabb – és egyben utolsó – vetkőzése valóban jópofa), míg utóbbi megtanult akciójelenetet (összesen egyet) rendezni, amit viszont egy közel tízperces feszültségteremtésnek gúnyolt farok méregetés előz meg. Persze a színészek menthetnék némileg a mundér becsületét, de ebben a szériában ilyet csak elvétve találunk. Kristen Stewart továbbra is rém antipatikus, és kezdeti vámpírkodása inkább röhejes, mint sem komolyan vehető, nem mintha ez bárkit is meglepne. Pattinson legalább megtanult hihetően szenvelegni, de persze karaktere még mindig egy érzelmi analfabéta, Lautner mosolyától – valamint kockás hasizmától – pedig továbbra is elolvadnak a lányok, figurája pedofil vonásaiba viszont jobb, ha bele se megyek. A legértékelhetőbb játékot még mindig Billy Burke nyújtja Bella apjaként, míg Michael Sheen a gyenge főgonoszként legalább ripacskodik egy jóízűt, amit a jobb sorsra érdemes, statiszta szerepre kárhoztatott Dakota Fanning már nem mondhat el magáról.

Persze nyúzhatom én itt a billentyűzetet, hiszen a rajongók úgy is kasszasikert csinálnak belőle, és romantikus klasszikusnak kiáltják ki, amivel természetesen még hosszasan lehetne vitatkozni. Azt viszont legalább el lehet mondani a fináléról, hogy mértéktartó, elvégre a színvonal nem üt el az előző részekétől. A készítők pedig valóban elérték azt, amiről a reklámok is szóltak, miszerint a finálé örökké élni fog az emberek emlékezetében. Elrettentő példaként biztosan. https://www.youtube.com/watch?v=5FRTqur4DOA

Oldalak: 1 2