Hirdetés

Álom doktor - Kritika

|

Ragyogásról nem beszélhetünk, de így is szépen csillog.

Az Álom doktor esetében nehéz felmérni, hogy mégis mire lehetett számítani. Mike Flanagan személyében adott a modern horror egyik legmegbízhatóbb iparosa, Ewan McGregor pedig akkor is menti a menthetőt, amikor a film pocsék. A Stephen King által hőn utált, 1980-as Ragyogás folytatásaként az a bizonyos léc mégis megugorhatatlannak tűnt. Stanley Kubrick klasszikusa minden idők egyik legjobb horrorja, jelen esetben kár hasonló bravúrra számítani, s félő, hogy Flanagan túl vastag ajtóba vágta a fejszéjét (ha-ha). A végeredmény szerencsére ennek igyekszik ellent mondani.

Hirdetés

Danny Torrance (Ewan McGregor) bő 30 évvel a szállodában történt szörnyűségek után is a démonaival küzd, félelmét alkoholba fojtja. Egy kisvárosba költözve mégis békére lel a traumákat jelképes dobozokba száműzve és igyekszik az általa ragyogásnak hívott képességét elnyomni. Az idill nem tart sokáig, ugyanis feltűnik a színen egy csoport, akik a Danhez hasonló, különleges képességű emberekre vadásznak. Hősünk megismerkedik a tizenéves Abrával (Kyliegh Curran), s rájön, hogy a lányban lakozó erő odavonzza a Kalapos Rose (Rebecca Ferguson) vezette szektát.

Hirdetés

Már az első percekben világossá válik, hogy Flanagan hatalmas rajongója és tisztelője Kubrick művének. Minden apró részlethez igényes műgonddal nyúlt, nem akart gátlástalanul egy klasszikus hátszelén alibizni, szimplán inspirációt merített az alapanyagból. A felvezetés visszarepít minket 1980-ba, ahol Danny-t folyamatosan rémképek gyötrik. A direktor mindig is pazarul teremtett atmoszférát, jelen esetben is percek alatt beránt a világába. Az Álom doktort azonban érdemes a helyén kezelni. Aki színtiszta, zsigeri borzongást vár, csalódni fog, a film ugyanis nem kimondottan ijesztő. Természetesen akadnak feszültebb jelenetek, jump scare-ek, de az összképet még csak horrornak titulálni is túlzás. Ez egy misztikus rémtörténet, melyben a dráma és a thrillerelemek dominálnak. Szintén óvatosan bánjunk a folytatás jelzővel. Teljesen más történetet kapunk, nem egy ajtó-ablak Ragyogás 2-t. Biztosan lesz, akit ez zavar, a fent említett húzásokkal azonban semmi probléma nincs. Kiválóan megállja a helyét különálló sztoriként, bőven van potenciál a szekta és Danny-ék harcában. A Kingre jellemző természetfeletti köntösből sikerült kiragadni a legjobb elemeket és egybegyúrva szórakoztató és érdekes eleggyé formálni. Flanagan remek érzékkel vezeti karaktereit, párhuzamosan látjuk Rose és Abra szálát, mely pontosan akkor ér össze, amikor indokolttá válik. Bevallom tartottam tőle, hogy a kislány a bevett, unalmas sablonszereplő lesz, de szó nincs erről. Megvan a stílusa, humora, imádtam, ahogy képes trükközni az ellenfeleivel, mindemellett szuper párost alkotnak Danny-vel.

Hirdetés

Az utolsó harmadban aztán érkezik az elkerülhetetlen, a nagy finálé. A rendező láthatóan piszkosul élvezte, hogy visszatérhet az ominózus szállodába, ami egyszerre vált az összkép javára, s kárára. Ahogy szótlanul végigjárjuk a kultikus helyszíneket, felcsendül a klasszikus zenei motívum, az maga a csoda és képtelenség nem mosolyogni rajta. Flanagan ennél is tovább ment, megidézi Kubrick művét, sőt újrajátszat jeleneteket az elődből. Ez hathatna akár másolásnak is, de valahogy passzol az addig felépített koncepcióba. Más kérdés, hogy nem tudja mikor kell leállni és kissé túlzásba esik. Nem követ el főbenjáró vétkeket, de olykor rosszul használja az arányokat és nem tud betelni önnön fennköltségével. Az egész hoteles szekvencia kiválóan summázza a komplett alkotást. Igényes, hatásos, magával ragadó, de túl van cizellálva, elnyújtva, ami sajnos ront az élményen. Egyes dialógusok borzasztó szájbarágósak, miközben jelentéktelen dolgokról megy a párbeszéd. Megemlíthetném akár az első rész, oszló testű, fürdőkádas banyáját, akit itt vagy hatszor látunk, teljesen feleslegesen. Az ilyen és ehhez hasonló dolgoknál kellett volna Flanagannek mértéket tartani, s nem hagyni, hogy elragadja a hév.

Kár ezekért a hibákért, illetve továbbra sem indokolt, hogy egy efféle zsánermozit két és fél órásra dagasszanak. Kétségtelenül igyekeznek kihozni belőle a maximumot, de ez a játékidő inkább csak arra utal, hogy az alkotók minden tekintetben valami monumentálisat akartak készíteni. Az akarat azonban nem egyenlő az eredményességgel. Nem akarom szapulni Flanagan művét, mert a hibái ellenére látszik a belefektetett energia, az odafigyelés és a tisztelet az alapanyag felé. Bár időnként elfárad, az mindenképp bravúros, hogy az Álom doktor ebben a formában elkészült. Sőt szórakoztató, egyszerre nosztalgikus, mégis friss élményt nyújt. Természetesen nem lesz belőle akkora kultfilm, mint a Ragyogásból, de nem hoz rá szégyent, mi több, úgy foglalja keretbe a történet, hogy oda lehessen állítani Kubrick víziója mellé. Ez azért nem kis szó.

Álom doktor

Kinek Ajánljuk
  • Stephen King rajongóknak
  • Aki szerint van létjogosultsága egy igényes folytatásnak
  • Akit érdekel mi lett a sorsa a Torrance családnak
  • Aki szerint megfér egymás mellett a nosztalgia és az újító szándék
Kinek Nem
  • Aki szerint Kubrick változatához semmilyen formában ne nyúljanak
  • Aki egy horrorfilmen félni akar
  • Aki szerint egy horrornál nem indokolt a két és fél órás játékidő
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.