Hirdetés

Amanda - Kritika

|

Hogyan lehet folytatni az életünket egy tragédia után? Erre a kérdésre próbál meg választ adni az Amanda.

Ha szabad ezt mondanom, különleges mutatványt hajt végre az Amanda és teszi azt úgy, hogy az embernek az jut eszébe legkevésbé, hogy bármiféle nagy dolgot lát. Ha pedig belegondolunk, ettől válik valami igazán nagyszerűvé: hogy az igazi mutatvány láthatatlan marad, egyszerűen csak eléri, hogy a néző gondolkodjon a látottakon, érezzen, majd szépen lassan leessen neki - ja, így is lehet csinálni. Szépen csendben. 

Hirdetés

A film David-ról (Vincent Lacoste), Lenáról (Stacy Martin), Sandrine-ról (Ophélia Kolb) és Amandáról (Isaure Multrier) szól. Életüket Franciaországban élik, azt hiszem mondhatni: gondtalanul. David igyekszik fenntartani magát több munkából, Sandrine angolt tanít egy iskolában és ugyan néha súrlódás alakul ki közte és néhány szülő között, de egyébként köszöni jól van, néha randizik, próbál boldogulni magánéletében. Lánya, Amanda pedig még tanulja a világot, ami körülötte van. Életük akkor fordul fel, amikor Sandrine életét veszti egy merénylet során, David barátnője, Lena pedig megsebesül, így David-ra hárul a szülői gondoskodás gigászi feladata és az, hogy elfogadtassa Amandával: az édesanyja nincs többé. Elvis has left the building. 

Mikhael Hers filmje köznapiságok sorozatával meséli el történetét. Nem dokumentarista stílus uralkodik, inkább Richard Linklater-féle jelentéktelennek ható apróságokkal van teletűzdelve a cselekmény. Van egy jelenet még a film elején - talán ezzel tudom a legjobban illusztrálni -, Amanda meglátja az édesanyja asztalán a könyvet, amit éppen olvas. A címe: Elvis has left the building. Rákérdez a címre, mit jelenthet, mire Sandrine készségesen elmagyarázza, majd együtt meghallgatnak egy Elvis-dalt. Táncolnak és nevetnek, jól érzik magukat. A jelenetnek nyilván lesz később jelentősége, de ezt nem sulykolja a film, egyszerűen szimplának tűnő eszközökkel bemutat egy egyszerű hétköznapot, miközben nem mellékesen megmutatja ennek a két központi figurának az egymással való kapcsolatát. Ugyanígy jár el az összes többi karakterrel, aminek köszönhetően nagyon könnyen közel kerülünk hozzájuk és megszeretjük őket. 

Az Amanda másik legnagyobb érdeme az, ahogyan nem mutat meg dolgokat és ahogyan a fókuszpontot teljesen máshová helyezi, mint arra számítanánk egy hasonló premisszával rendelkező filmtől. A központi tragédiaként funkcionáló terrortámadásból például semmit nem láthatunk (ami azt illeti, az azt megelőző percekben sem tónusban, sem akármi másban nem érezzük közeledni a tragédiát), sőt, a rendező még a holttestek látványát is csupán pár másodpercig mutatja. Rendőri procedúra ábrázolásától, valamint a brutális, exploitív képsoroktól megfosztva mesél és ez egy olyan rendezői döntés, amely amennyire szokatlan, olyannyira hálás. Hers az idegengyűlölet témáját sem nagyon bolygatja, inkább messzebből, kívülállóként szemléli ezeket a témákat, nem ártva bele magát, ugyanúgy, ahogyan a szereplői sem teszik. A film ennél fogva főként arra összpontosít, hogy ezek a teljesen hétköznapi emberek miként dolgozzák fel a tragédiát, milyen hatással van hétköznapjaikra a veszteség és hogyan próbálják meg tovább élni az életüket. És itt jön a képbe maga a címszereplő Amanda, aki teljesen észrevétlenül válik azzá a lélekösszetartó erővé, ami végül szükséges ahhoz, hogy David, a magára maradt testvér összeszedje magát és leküzdje minden félelmét, amely a felelősségvállaláshoz tapad. 

A film azonban itt sem választ eszközéül semmilyen nagyívű drámai fogást, és nem csinál nagyjeleneteket, mer "kicsiben" játszani, ezzel pedig kétségkívül hatásos lesz - úgy, hogy közben észre sem veszed. Témájához magától értetődő természetességgel, udvariasan és kedvesen nyúl, mindvégig az emberi tényezőt tartva szem előtt és azt, hogy a szeretet, a szerelem, a családi kötődés ereje miképpen segítheti át az embert (közben azt sem fél kimondani, hogy a testi-lelki kontaktus mennyire nehézkes is tud lenni). Kerüli a giccset, nem akar hegyi beszédet mondani, egész egyszerűen érezteti, nem könnyű egyik félnek sem, viszont más lehetőség nem lévén megmutatja, hogy tovább lehet, sőt: tovább kell lépni a borzalmaktól. 

Meglehet, hogy lesz ember, akinek ez kevés lesz. Akinek hiányozni fognak a "nagyjelenetek", vagy éppen az, hogy egyáltalán, semmi háttérinformációt nem kapunk a terrortámadásról (még csak egy árva híradórészletet sem látunk). Azoknak azonban, akik szeretik ezt a fajta - mondjuk úgy - láthatatlan filmkészítést, akik szeretik, ha egy film kicsit szabálytalanul jár el és mégis képes letisztult lenni, azok igazi kincsre lelnek ebben a filmben. 

Amanda - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Akik szeretnének látni egy sajátosabb megközelítést a témában.
  • Akik nem szeretik a nagyívű, zsebkendőhajhász drámákat.
  • Akik szeretik, ha egy film látszatra eszköztelenül éri el, hogy zsebkendőt vegyenek magukhoz.
Kinek Nem
  • Akik több, látványosabb drámára vágynak.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.