Amerika Kapitány: Az első bosszúálló - Premier Kritika

A Marvel eddig sem éppen arról volt híres, hogy tartalékait rossz befeketetésekbe eszközölik és szuperhőseit nem a megfelelő kezekre bízzák, karaktereinek nagy része nevéhez méltó adaptációt kapott, gondoljunk csak Thor-ra, Vasember-re, Hulk-ra, az X-Men-re, a Fantasztikus Négyes-re vagy a Szellemlovas-ra. Amerika Kapitánynak egy ország szimbólumává válva úgy sikerült helyet bérelnie magának ezen hősök között, hogy szuperképességei híján csak a szívére és bátorságára hagyatkozhatott a csatában - no meg a sziklaszilárd hazaszeretetére.

Joe Johnston még kósza gondolat volt, mikor a kapitány már bőszen szolgáltatta a kor szellemének propagandáját, ennek ellenére amerikaiként és képregényrajongóként jogosan érezhette át a filmadaptáció jelentőségét, főleg visszagondolva az 1990-ben elkövetett hasonló nevű bűncselekményre, amelyet még Jugoszláviában rögzítettek. Johnston hatalmas tisztelője az amerikai álom megtestesítőjének, feltett szándéka volt megfelelni azoknak a magas lécet verdeső minőségi követelményeknek, amelyeket még a legendás Joe Simon író és Jack Kirby rajzoló állított fel. Az említett alkotók megakarták mutatni az amerikai népnek, hogy nem attól szuperhős valaki, ha emberfeletti képességei vannak, hanem attól, hogy jó emberként is képes a saját hazájáért harcolni pusztán az akarata által. Johnston ennek szellemében készítette el az Amerika Kapitány: Az első bosszúállók-at, mely minden szempontból megfelel a készítők elgondolásainak, de lássuk ezt bővebben is.

A második világháború idején járunk, és ezen valóságos esemény ellenére fiktív tényeket kellett vegyíteni a történelemmel: a katonaságba való besorozás elért az utolsó kis városkába is és Hitler legfőbb szövetségese, Johann Schmidt sem ült a babérjain. Johnston megpróbálta eltalálni az egyensúlyt a valósághű történelmi ábrázolás és a könyvekbe illő fantasztikum között, hiszen gondoljunk csak bele: egy Amerika színeit viselő pizsamás fószer próbál meg bemosni párat az ördögi Hitler bajszocskája alá úgy, hogy pár nappal azelőtt még a lenge háborús szellő is a sikátor falának repítette. Vajon nem lépik át a nevetségesség határát ilyen és effajta részletekkel, vagy még éppen súrolják azt? Örömmel jelenthetem, hogy a díszlettervezők, sminkesek, kifutófiúk és egyéb kreatív és kollektív munkatársak remek sziszifuszi munkát végeztek a film mindennemű tekintetében. Korhű járművek, berendezések, fegyverek, ruhák és hajviseletek jellemzik a kínálatot, de felcsendültek néhol feszélyező, a háború romlottságát idéző és pörgősebb dallamok is, de nem volt ritka a főgonosz betoppanásakor a baljós, vészjósló háttérmuzsika sem. Jelzőként nem használhatok mást mindezekre, mint azt, hogy az eszméletlen hangulatosságért amerikai zászló színű pirospont jár.

A Kapitány egyértelmű célja és egyénisége világos volt az első perctől kezdve és a beteljesülésig (amíg hőssé nem válik) vezető út is logikus kövekkel van kirakva, az ő habitusát már a film első szakaszában mélyre menően megtapasztalhattuk és ezt Chris Evans játéka, vagy a női vonalat erősítő Peggy-vel való ingyelkedése bátran bizonyítja. A Fantasztikus Négyes Fáklyája végre felnőtt a szuperhősök szerepköréhez és lökött tűznyaláb helyett hazafias levegőtől duzzadó mellkassal megáldott ország szimbólumot képvisel. A magától értetődő nagyágyú mellett ki nem hagynám a mellékszereplők megemlítését, akikre egytől-egyig ráillik a kifejezés: megdolgoztak a pénzükért. Hugo Weaving-nek remekül áll a gonosz szerepe, ezt Smith ügynök óta még a távolabbi galaxisban élők is tudják, de Vörös Koponyaként szinte lubickol a romlottság medencéjében és nem általl még fejest is ugrani benne. Hayley Atwell-nek ez az első nagyszabású produkciója, bár gyengébb mellékszerepekben és sorozatokban eddig is feltűnt, de az Amerika Kapitány Peggy Carter-e hozhatja meg neki a várva várt rivaldafényt és egyenes utat Hollywood-ba. A zseniális, valódi akcentussal rendelkező tudóst az Oscar-díjra jelölt Stanley Tucci kelti életre, aki simán megérdemli a legjobb mellékszerpelőnek járó kitüntetést. Így a végére fontos még megemlítenem két úriembert, akiket nem hagyhatok ki a felsorolásból: Dominic Cooper-t, aki ezúttal Howard Stark-ot a zseniális feltalálót és Vasember apját hozza csípőből, valamint Tommy Lee Jones-t, aki Chester Phillips tábornokként az utolsó percig mosolyt csal az arcunkra.

Ami azonban görbülő szájra és a film után esztelen gondolkodásra ad okot, az a film végi gyors lezárás, hiszen a jó képregényrajongó azt várná, hogy majd a jó és rossz közös végkifejlete epikusan über-állat lesz, ehelyett a készítők a könyebb megoldást választva elintézték a dolgot. Szintén a furcsa megvalósítást követve került bemutatásra a két fő karakter seregének összecsapása, a futurisztikus Hydra fegyverekkel felvértezett katonák és az egyszerű második világháborús bakák egymásnak feszülése egyetlen kimenetet szülhet, nyilván ti is sejtitek a dolgot. A vérlázítás nem is itt kezdődik, hanem annál, hogy elmaradottabb technikával képesek kevesebb létszámban levő emberek gyors és pontos győzedelmet aratni..De ez már egy másik történet és véleményezés. Az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló rendes iparos munka és egyben adaptáció lett, büszkén erősíti majd a Marvel vászonra került hőseinek listáját, s bár igaz, hogy néhol találhatunk hiányosságokat benne, de összességében jól fogunk szórakozni rajta és mondanivalója akkor is van, ha történetesen amerikai sem vagy. https://www.youtube.com/watch?v=03vqj72TuZk

Oldalak: 1 2