A legnépszerűbb Oscar-jelöltek között bizonyára nincs ott, de ettől függetlenül érdemes kiemelni az elsőfilmes Cord Jefferson szatíráját is a mezőnyből, mely öt jelöléssel (köztük a legjobb film kategóriája) büszkélkedhet. Nem rossz kezdés egy kezdő direktor számára, igaz?
A napokban váratlanul felkerült az Amazon Prime Videóra, így most már itthon is legálisan elérhető, ennek apropóján pedig írtunk róla néhány gondolatot a díjszezon hajrájában.
Az Amerikai irodalom Percival Everett Erasure című regényén alapszik, mely egy elkeseredett afroamerikai íróról, Monkról (Jeffrey Wright) szól, aki annak ellenére, hogy kritikailag többnyire pozitív visszajelzéseket kap, anyagilag sokkal kevésbé sikeresek a könyvei. Az viszont tény, hogy részéről hiányzik is az igyekezet, ugyanis már teljesen elege van abból, hogy minden második (afro)amerikai bestseller a feketék identitását vizsgálja történelmi vagy szubkulturális szempontból. Egy nap azonban úgy dönt, hogy meghackeli a rendszert: álnéven, egy menekült bűnöző identitását magára öltve ír egy olyan "önéletrajzi" regényt, mely minden előbb említett konvenciónak megfelel. Meglepetésére (?) a regényt felkapja a média, sőt még arra az irodalmi díjra is esélyes, ahol Monk a zsűri tagja.
Első pillantásra, európai szemmel kissé távolinak tűnhet a téma, de aki egy kicsit is követi napjaink szórakoztatóiparát, az garantáltan jól fog szórakozni. A szintén afroamerikai Jefferson alapvetően az irodalmat veszi górcső alá, de ez a kérdéskör kivetíthető a filmgyártásra is. Az Amerikai irodalom egyik legnagyobb erőssége, hogy mindkét oldal számára görbe tükröt mutat. Nyilván hangsúlyosabban kiemeli a showbiznisz fékevesztett képmutatását, mely minden identitásképző alkotásnak fennállva tapsol, ugyanakkor megértéssel fordul azokhoz a szerzőkhöz is, akik személyes inspirációból és őszinte élményekből merítve írnak ilyen témájú műveket.
A párbedszédközpontú filmet két részre lehet osztani, az egyik történetszál főként Monk magánéletét követi, a másik (és részletesebben kibontott) pedig Monkot, mint írót helyezi a fókuszba. Az előbbi egy kicsit lassít a film egyébként lendületes tempóján, és annyit nem is ad hozzá a karakterhez sem, viszont az utóbbinak minden perce aranyat ér! Jefferson úgy bánik az alapanyaggal, ahogyan kell. Egyszerre humoros, meghökkentő és elkeserítő, amit látunk, de mégis emberi marad és átélhetők a karaktereknek a döntései. Bizonyos szempontból a Jojo nyuszihoz lehetne hasonlítani ezt a filmet, ami szintén a humor eszközével nyúlt egy komoly témához (hozzáteszem, itt most nem a feketék történelmét és a Holokausztot szeretném összehasonlítgatni), de itt az érzelmi skála azért sokkal szűkebb spektrumon mozog, ami természetesen nem baj.
Az Amerikai irodalom két fronton is győzedelmeskedik: a forgatókönyv és a színészi alakítások terén. Bár nincs sok esélye az idei mezőnyben, de Wright jelölése több, mint megérdemelt, aki végre nem csak mellékszerepben, de főszereplőként is bizonyította, hogy egy rendkívül tehetséges színészről van szó. A forgatókönyv az eddigi díjait tekintetbe véve (BAFTA, Critics Choice Awards) már jóval esélyesebb a szoborra, és a film olyan ügyesen csűrte-csavarta a történetet, hogy mind a díjazása, mind a negligálása remekül reflektálna a történet merész, aktuális, de mégis empatikus mondanivalójára. Erre hamarosan fény derül, az viszont biztos, hogy mindenkinek érdemes pótolnia ezt a kis gyöngyszemet!
