David O. Russellnek volt egy remek időszaka a 2010-es években. Három év alatt három filmmel jelentkezett (The Fighter - A harcos, Napos oldal, Amerikai botrány), melyek összesen 25 Oscar jelölést gyűjtöttek be, magát az író-rendezőt is öt alkalommal nominálták, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, hogy a csúcson volt ebben az időszakban.

Legutóbb hét évvel ezelőtt rendezett, s bár a Joy nem váltott ki akkora visszhangot, most itt az Amszterdam, mellyel megvolt erre az esélye. Kár, hogy finoman szólva sem élt vele.

A két világháború között járunk, ahol két veterán, az orvos Burt (Christian Bale) és az ügyvéd Harold (John David Washington) igyekeznek segíteni nehéz sorsú bajtársaikon. Egykori hőn szeretett tábornokuk elvesztését elég nehezen viselik, ám rá kell jönniük, hogy nagy eséllyel gyilkosság történt és a háttérben egy sokkal szövevényesebb ügy lappang, mint amit el tudnának képzelni.

Kár kertelni, az Amszterdamot megelőzte a híre. Az egy dolog, hogy elképesztően nagy anyagi bukás (nagyjából 80 millió dollárba került és világszerte 21 milliót hozott) ez nem egyenlő az értékítélettel, ám a vélemények sem voltak elragadtatva a végeredménytől. Nem túl jó előjelek, s Russell lőtt már mellé korábban is, mégis kíváncsi voltam, mi mehetett félre egy ilyen ígéretesnek tűnő darabnál, amibe ráadásul fél Hollywood szerepel.

A cselekmény nem indul rosszul, a két főhős mindennapjait ismerjük meg, de egyértelműen Burt a főszereplő, aki beházasodott egy tehetős családba, praxist szerzett, csakhogy a befolyásos ismerősöknek ára van és amikor Burt hibázik, az csúnyán visszaüt. A két barát igyekszik kitartani és segíteni ott, ahol csak lehet. Itt jön a képbe a halott tábornok rejtélye, majd történik egy újabb gyilkosság, hogy aztán minden a feje tetejére álljon. Ebben a kissé kaotikusnak hangzó felütésben bőven van potenciál és kisülhetett volna belőle egy könnyed, bohókás neo-noir a Russellre jellemző fanyar humorral és szuper karakterekkel. Az író-rendező azonban mélyebbre, sokkal-sokkal mélyebbre akart menni. A kezdeti atmoszféraépítés, a krimi szál, majd a flashback még elhitetik a nézővel, hogy egy változatos és komplex sztorit látunk. Aztán egyre több mellékalak jön a képbe, újabb műfajokat beemelve és végül arra eszmélünk, hogy valahol útközben nagyon letértünk egy rossz irányba.

Russell a neo-noir köntös mellett egyszerre próbál lazának tűnni, miközben folyamatosan papol a szerelemről, holott az egész romantika vonal iszonyúan légből kapottnak érződik. Emellett egy gazdagokat kifigurázó társadalomkritikus szatíra, valamint a modern világra reflektáló korrajz is körvonalazódik. Még csak nem is az a baj, hogy ezek az elemek összeilleszthetetlenek, sokkal inkább Russel elbeszélői módja a ludas. Árad belőle a fennköltség, hogy ő valami látnoki erejű víziót fog elmesélni és a 30-as évekbe költöztet egy olyan sztorit, mely a mai napig aktuális. Mert a történelem mindig ismétli önmagát és mi emberek képtelenek vagyunk tanulni a hibáinkból, holott a szeretet és az elfogadás sokkal fontosabb, mint az anyagi javak. Ez mind szép és jó, de ehhez minek kellett emberkísérleteket, világuralmi terveket szövögető szervezeteket és ezerszer látott sablonokat ellőni? A kérdés természetesen költői. Nem csak szapulni akarom a filmet, mert vannak remek pillanatai, képes elkapni a fonalat, a veterán találkozón hallható beszéd kifejezetten hatásos és a sztárokat is jó látni, csak kár, hogy egy ilyen filmben gyűltek össze. Christian Bale, Margot Robbie és Anya Taylor-Joy emelkednek ki a mezőnyből, de a többiekkel sem volt gond a helyenkénti ripacskodás ellenére sem. Nem rajtuk múlt, hogy mi sül ki ebből káoszból.

Az Amszterdam ugyanis egy káosz. Egy kaotikus, magát rendkívül fontosnak, komplexnek beállító túlmagyarázott, sokszor felszínes és szertelen káosz. Olyan érzésem volt, mintha a rendező egy Wes Anderson filmet akart volna készíteni, csak fogalma sem volt, miként kezdjen hozzá és végül erre futotta. Valahol bravúros, hogy egy ilyen tehetséges stáb egy ilyen színvonalú produkciót hoz össze, de a vizes lepedőt egyértelműen rá lehet húzni Russellre, mert ez rajta ment el. Túlírt és túlrendezett egy alapvetően szórakoztató és kedvelhető történetet, mely nem nézhetetlen, de a jótól nagyon messze áll. Egy olyan anomália, aminek az alkotói önhittség okozta a vesztét.