Illés Béla (Hegedűs D. Géza) nagy történetmesélő. Sztorizgat a film elején is, majd még többször a történet során és senki kétségbe nem meri vonni szavait. A lánya, de még annak szerelme se kételkednek egy pillanatra sem - mi több, egyenesen isszák és bekebelezik minden egyes sztoriját, apró históriáját Ady-ról, de legfőképpen szenvedélyesen előadott fabuláját a híres orosz katonáról, Guszevről, aki a '48-49-es szabadságharcok idején a magyarok oldalára állt és segített nekünk.
Lánya, a szenvedélyes, írói babérokra törő Tatjána (Sztarenki Dóra) nagy szenvedéllyel vág neki annak, hogy a Guszev-ügyet színpadra állítsa, miközben párja, Gábor (Klem Viktor) nagy szenvedéllyel azon van, hogy találjon legalább egyetlen kézzel fogható emlékiratot vagy nyomot a titokzatos orosz héroszról. Mindezalatt Illés Béla mindkettejükkel lezavar egy-két vitát ideológiáról, ún. "hasznos" írásokról, valamint arról, Petőfi Sándor vajon demokrata volt-e, vagy kommunista.
Köbli Norbert ismét a magyar történelem egy izgalmas fejezeténél állapodott meg és mint eddig esetében mindig, a televíziós formátum bizonyult a választott formának arra, hogy történetét közvetítse a nézők felé. A műfajok, történelem irányában kiváló érzékkel rendelkező, tehetséges író bár a Szürke senkikkel a szememben egy parányit alulteljesített mondjuk a Félvilággal, illetve A berni követtel ellenben, ezúttal ismét egy olyan filmet sikerült abszolválnia, melynek cselekménye ketyegő bombához hasonlatos.
Tekintve, hogy egy röpke hatvanperces játékidejű alkotásról beszélünk, az idő kihasználása, a karakterek értő kikerekítése rendkívül sürgetőnek és nehéznek bizonyulhatott, de látszólagos nehézség nélkül vette az író az akadályt. A hatvan perc alatt a három főszereplő segítségével sikerült kibontakoztatnia egy mélyen megbúvó családi drámát, egy ember hazug és gyáva(?) életét, valamint egy férfi mélységes csalatkozását abban, hogy igazi hősök nincsenek, csak propaganda-célra használt fiktív figurák, akiket a kormány megbízásából írtak meg. A színészek pedig legjavukkal asszisztálnak mindehhez: közülük kiemelkedően remek Hegedűs D. Géza, aki tiszteletteljes, nem egyszer fenyegető megjelenésével egy plusz réteget dob a filmre, de nem vall szégyent Sztarenki Dóra (az apa-lánya jelenetekben kettejük közti összhangot is megvillanthatják) és Klem Viktor sem, bár utóbbi szerep kevésbé hálás.
Köbli Norbert lényegretörő, tűpontos párbeszédeivel szögez székbe, mely párbeszédekkel és karakterei hathatós segítségével olyan témákat sikerült pedzegetni, mint a propaganda, hogy mi egy író feladata, "hasznos" és "káros" alkotások, hogy egy művészi alkotás lehet-e politikától mentes, valamint, hogy egy ember meddig mehet el azért, hogy kiszolgáljon bizonyos érdekeket. Olyan témák ezek, amelyek ma sem avultak el, így van egy finom áthallása a filmben látható konfliktusoknak - ezzel is izgalmas alkotássá tételezve a kész munkát.
Az Árulók külcsínben ugyan nem grandiózus alkotás, de jelmezeiben híven tükrözi az adott kort. Nincsenek benne nagy akciók, itt az ideák konfrontációja dialógusok formájában jelenik meg, mégsem válik papírízűvé, színdarab-jellegűvé a film, ez pedig Fazekas Péter rendező tehetségének is köszönhető. Igyekezett igazi minőséget, autentikusságot varázsolni a képkockákba, valamint arra is ügyelt, hogy hatáselemeiben sokszor egy körömrágós thriller érzetét keltse.
Összességében az Árulók egy apró, ám annál fontosabb, kellően profi és izgalmas munka, amin keresztül írója újfent megvillanthatta a szakma, valamint a történelem iránti elhivatottságát, a nézők számára pedig ismét korszerűen, szórakoztatóan és lebilincselően mesélt el valamit, aminek befogadásával ismét gazdagabbak lettünk.
[Figyelmeteket felhívjuk, hogy a film megtekinthető az alábbi weboldalra kattintva: MédiaKlikk.]