Az a bizonyos első év – Kritika

  Ehhez azonban kellett egy olyan alak, aki felrázza a kimért angolokat szendergő álmukból. Dan Mazer első rendezői debütje előtt lényegében a teljes Sacha Baron Cohen életmű (Ali G, Borat, Brüno) forgatókönyveiért felelt, tehát itt is kapunk némi politikai inkorrektséget vagy premier plánba mutatott férfi nemi szervet. Szókimondása mégsem tudta eléggé érdekessé tenni az ifjú házaspár, Nat és Josh megpróbáltatásait abban a bizonyos első évben.

Pedig maga az alapfelvetés a párkapcsolati filmek mércéjével mérve több, mint izgalmas, elvégre ott veszi fel a fonalat, ahol a legtöbb véget ér: a boldogan éltek, míg meg nem… ismerték egymást jobban résznél. Mazer azonban csak félig-meddig tud eleget tenni az alapkoncepciónak. A kapcsolat folyamatos kiüresedése még úgy-ahogy működik, ugyanakkor a karakterek nem az igaziak (sőt, némely viccesnek szánt mellékkarakter egyenesen irritáló), ezért hamar érdektelenné válik számunkra, hogy az ifjú pár kitart e egymás mellett, vagy egy régi/új kapcsolat felé ácsingóznak. Az embernek olyan érzése támad, mintha az író-rendezői feladatoknak Mazer csak félig tudott volna megfelelni, így hiába akadnak valóban derűs jelenetek – mint a képnézegetés, vagy a galambos szerelmi vallomás (A mentalistából importált Simon Baker végre igazán testhezálló szerepben) – a most is a kelleténél hosszabb játékidő és a nem mindig betaláló poénok erőtlenné teszik az egészet, ráadásul utóbbiban a félresikerült szinkron is közrejátszhat.

Mégsem lehet egyértelműen leírni a filmet, mert az olykor explicit vérátömlesztés itt-ott valóban frissnek hat, ami vélhetően elindít egy folyamatot a brit rom-komok tájékán. Csak aztán tartson ki sokáig. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=7VpVT3XAXzg[/embed]

Oldalak: 1 2