Hirdetés

Az alapító - Kritika

|

Gátlások nélkül a világ tetején.

Hirdetés

Sikertörténetekből annyi van, mint égen a csillag, közöttük pedig nem kevés az olyan, amelyben a sikert elérő egyén végül elbukik, mert a filmes morál egyszerűen azt diktálja. Ezek a sikert kergető emberek legtöbbször - vagy legalábbis elég nagy hányadban - azt a valamit kergetik fejvesztve, melyet a mozgóképes (és egyéb művészeti) kánonban nyugodtan nevezhetünk "a nagy amerikai álomnak". John Lee Hancock rendező filmes pályafutásának vaskosabbik részét ezeknek az embereknek a történeteik teszik ki (nevezzük őket név szerint: A szív bajnokai; Banks úr megmentése), amelyek mind a valóság adta történésekből táplálkoznak. Emberek, akik nem ritkán egyéni álmaikat hajszolva futnak bele egy úti akadályba, hogy aztán legyőzve azt, kijelenthessék, hogy sikerült. Megvan, elérték. Ha izzadtságcseppek árán is, de végül minden jóra fordult. Mi pedig szeretjük nézni ezeket a történeteket, mert nagyon jól értenek ahhoz, hogy megtöltsék kis szívünket némi optimizmussal, amelyből gyakorta kifogyunk.

Hirdetés

Hancock legutóbb a Banks úr megmentése című filmmel egy hollywoodi kulisszatörténet elmesélésére vetemedett, melynek valósághűségét több helyütt kérdőjelekkel illették, ám báját épp ebből a tagadhatatlan Hollywood-stílből nyerte. Lehetett volna a film kritikus hangvételű alkotás az Álomgyár működési mechanizmusáról, ehelyett negédes, de mindazonáltal szép, tökéletes színészi alakításokkal megtámogatott dolgozat lett az eredmény. Amott egy introvertált írónő és annak személyes vonásokkal rendelkező regénysorozata konfrontálódott a hollywoodi húsdarálóval és tömeggyártásával (a befolyásos hatalommal rendelkező Walt Disney kedves-nagybácsis manifesztálódásában) és került ki mindkét fél győztesen, kompromisszumokat kötve. Emitt egy testvérpár szerény, de kifizetődő álmukat élve kapják magukat azon, hogy egyszer csak egy karrierista szemétnek köszönhetően don quijote-i harcot vívnak a szélmalommal, melyet egyaránt hívhatunk profit- és franchise-orientáltságnak. A klasszikus felálláson azonban csavart egyet a rendező és a két jóravaló, jószándékú és szimpatikus delikvens helyett az ellenlábas, karrierje és anyagi helyzete előrébb lendítése érdekében elkövetett aljasságait követhetjük nyomon.

Ray Kroc (Michael Keaton) persze úgy kezdi, mint mindenki, aki kicsit többet szeretne az élettől, mint amennyi megadatott neki. Kezdeti szerencsétlenkedései alapján akár még egy kis sajnálatot is kicsikar a nézőből - csak, hogy aztán később elragadja őt a gépszíj és minden emberségességet kiölve magából teperjen teljes gázzal a cél felé. Keserű, csalódott embereket hagyva maga után. Olyanokat, akik beérnék néhány aprósággal, de ő, a maga megalomániájával erre képtelen. Michael Keaton - nevezzük korunk egyik legnagyszerűbb és egyben legalulértékeltebb színészének - fogta és felfalta, magáévá tette ezt a szerepet, mintha egy ízletes mekis burger lett volna. Hálás szerep, mert egy ilyen szarrágó szerepe mindig hálás tud lenni, pláne egy olyan kvalitásokkal rendelkező színésznek, mint Keaton. Szenzációsan hozza azt az alamuszi seggfejet, aki elülső fogait ki-kivillantva, rágcsáló módjára sunyiskodik embertársai háta mögött, miközben a történet előrébb haladtával mindegyre levedli azokat a vonásokat, amik még kezdetben szimpatikussá tehették őt. Már ha voltak neki olyanok. 

A történet morálja szerint a sikerhez, pénzhez és csillogáshoz nem feltétlenül kell tehetségesnek lennie az embernek, csak jól kell időzítenie és tudnia kell lopnia a megfelelő embertől. Így lesz Az alapító-ból az Amerikai Álom-nak egy újabb megcincálása és idézőjelesítése, így történik az, hogy be kell látnunk: a jó bizony nem mindig győzedelmeskedik a rosszon, a kicsi nem mindig tud felülkerekedni a nagyon, a don quijote-i harcot pedig nem ok nélkül hívják úgy, ahogy. Nekünk, kívülállóknak pedig aztán teljesen mindegy, hogy a kulisszák mögötti machinációk miként zajlanak, amikor a produktumot szánkba toljuk és vígan elhammogjuk háromdeci kólával és egy adag sültkrumplival. Nem fog ez a film se változtatni azon, miként állunk hozzá, legfeljebb egy pillantásra megállunk fogyasztás közben és elmormolunk egy röpke imát a McDonald-testvérek jólétéért és lelki nyugalmáért. Vagy annyit sem.

Ahogy már említettem, sikertörténetekből annyi van, mint égen a csillag. John Lee Hancock filmje némiképp emlékeinkbe idézi Martin Scorsese Wall Street farkasát - mindkét film a "másik oldal" sikerének históriáját jegyzőkönyvezte és dobta bele a nézőt egy olyan kényelmetlen szituációba, melynek során arra kényszerültünk, hogy egy morálisan ingatag pozícióból nézzük meg a kilátást. Ám míg Scorsese a dekadens történet szolgálatába állította rendezői stílusát (mely nagyon ügyesen távol tartotta magát a direkt ítélkezéstől - bízva a néző józan értékítéletében), addig Hancock markánsabb rendezői kézjegyek nélkül, jórészt színészeire támaszkodva mesél. Történetmesélése pedig kissé ingatag, egyes pontjai és karakterei a filmnek több odafigyelést igényeltek volna - a Kroc feleségét megformáló Laura Dern hiába teljesíti az elvártakat, kiváló színésznő, ám sztorijára mindenféle lezárás nélkül raknak pontot, ahogy Kroc félrelépése is a levegőben lóg, dramaturgiailag felesleges, csupán lábjegyzetnek minősül a film egészét nézve.

Nincsenek jelenetek, amelyek súlypontokként szolgálnának, nincsen semmilyen szcéna, amit majd az év végeztével kiemelnénk, vagy újra és újra meg kívánnánk nézni. Hiányzik az igazi él és hiányzik az a bizonyos plusz, ami magával ragadóbbá tenné a végeredményt. Valahogy úgy, mint a mekiburger: finom, jólesik, de igazán jól nem laksz vele, inkább vágynál valami izmosabb darabra, ami erőteljesebb dózisokban adja meg azt, amit igényel a szervezeted. Azért mégis, értékelendő az, hogy mertek az alkotók odamondani kicsit és elmesélni egy ilyen, alapvetően cinikus és pesszimistább világképpel rendelkező történetet. Ez is több, mint a semmi, de önmagában mégis kevés az örökkévalóhoz. Keaton ide, Keaton oda. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Az alapító - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Akik tudni szeretnék, hogy jött a McDonald's ötlete!
  • Michael Keaton rajongóinak - ők minden bizonnyal imádni fogják kedvenc színészük alakítását és Oscart fognak kiáltani rögvest.
Kinek Nem
  • Akik szeretik, ha egy rendező markánsabb stílust is visz a történetbe.
  • Akik éhesen ülnek be a filmre - olyan jóízűn majszolják azokat a burgereket!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.