Gareth Edwards vizuális effektes szakemberként kezdte, később nyargalt át a rendezésre, hogy 2010-ben elkészítse első nagyjátékfilmjét, a Szörnyeket, mely egy érdekes koncepciójú, kvázi zsebpénzből tető alá hozott alkotás lett. Hollywood felfigyelt rá, így dirigált egy felemásan fogadott Godzillát, majd az újkori Star Wars filmek legjobbját, a Zsivány egyest.

Az alkotóval kilépett a franchise-okból, ismét eredeti ötlet alapján dolgozott és sokan reménykedtek benne, hogy az év egyik kellemes meglepetését hozhatja blockbuster fronton.

A közeljövőben járunk, a mesterséges intelligencia, s egyúttal a robotok a mindennapjaink részévé váltak, mígnem ismeretlen okok miatt az egyik bombát dob Los Angelesre, megölve több mint egymillió embert. Kitör a háború, Amerikában nincs helye a gépeknek, míg Ázsiában továbbra is a társadalom fontos tagjai maradnak. Joshua (John David Washington) katona és feladata kiiktatni a robotok titkos fegyverét.

A koncepció nem rossz, sokfelé el lehet vinni a sztorit, az MI behozatala pedig nagyon is aktuális kérdéskör. Az előzetesekből azonban kiderült, hogy az oldalak közel sem lesznek ennyire egyszerűen felmérhetők. Mindenképp bizakodásra adhatott okot a főhős morális küzdelme a jó és a rossz határvonalának elmosódásával, nagy kár, hogy mint minden más, ez is végtelenül le lett egyszerűsítve.

A felvezetés rendben van, a papírmasé karakterek ellenére a motivációk érthetők és a globális konfliktus is működik. Edwards nem tagadhatja le a múltját, tisztán látszik, hogy vizuális effektekért felelt korábban, mert a film bombasztikusan néz ki. Ráadásul úgy, hogy Hollywoodban aprópénznek számító 80 millió dollárba került csak Az alkotó. A robotok, a díszletek, a gépek, az akciók mind csodásan festenek, mi több az atmoszféraépítésben is fontos szerepet játszanak. A cselekmény halad előre a maga tempójában, mindig történik valami és egy ideig sikerül is fenntartani a figyelmet. Majd egyre többször kerít hatalmába az érzés, hogy ezt már láttuk. Akár a District 9-ban, netán az Avatarban, esetleg a Szárnyas fejvadászban és még lehetne sorolni a referenciákat. Jótól lopni nem bűn a filmszakmában, tartja a mondás, de az ihletszerzés önmagában nem elég, kell egy vízió, hogy ne hasson az egész üres frázisok pufogtatásának.

Az alkotó pedig itt bicsaklik meg. Világépítésben teljesen elhasal, a kezdő montázs hiába frappáns, ha az utána elénk táruló jövőkép kong az ürességtől. Annyit tudunk, hogy háború van, ahol az egyik fél pusztít, míg a másik csak békében élne. A gépek teljesen emberszerűek, érzelmeik vannak, esznek, alszanak, sírnak, csak éppen ennek semmi funkciója nincs a történetben. Minden ad hoc módon történik, konfliktusokat, magyarázatokat tudnak le egy félmondattal, még Asimov robotika törvényei is előkerülnek, hogy aztán gyorsan megfeledkezzünk róluk. Az egész felütést leredukálják egy gyermekmentő hadműveletté, amihez kreáltak egy futurisztikus környezetet, mely kétségtelenül szép és látványos, de az összképet nem menti meg. Az utolsó harmadra egyre több következetlenséggel találkozunk, a dráma szimplán giccses, a zárás pedig nem old meg semmit, hiába állítják be úgy Edwardsék.

Biztosan meglesz a maga közönsége, mert a szetting, az operatőri munka és a vizuális megjelenítés kifogástalan. Egy jövőben játszódó, vállalható akciófilm Az alkotó, csak az a baj, hogy közben drámának sekélyes, sci-finek elcsépelt és kidolgozatlan. Sokat akart és egyértelműen az íráson csúszott el, mert a rendezés korrekt, de tartalmilag 30 évvel le van maradva. Kár érte, mert volt benne potenciál, de ez az alkotás kicsit szertelenül lett összeszerelve.