Az Éhezők Viadala - A kiválasztott: 1. rész – Premier előtti kritika

Az Éhezők Viadala újabb fejezete ugyanis a furcsa kettősségek filmje. Suzanne Collins regénye minden túlzása ellenére is kegyetlenül valósszerű disztopiát tár elénk, aminek középpontjában egyaránt áll a hatalom egyszerre kegyetlen és álságos természete, valamint a plebs szórakozás iránti olthatatlan vágya, a tetejében egy valóban talpra esett női hőssel a főszerepben. Az előző rész fényében azonban a határvonalak kiéleződtek, a szabályok megváltoztak, a viadal pedig már nem a néző szórakoztatására történik. Katnissnek a rajta keresztül életre hívott forradalom élére kell állnia, ez viszont egy olyan erős propagandával rendelkező rendszer, mint a Snow elnök vezette Kapitólium, csak ellen propagandával megy.

A már a Futótüzet is jegyző Francis Lawrence pedig kétségtelenül elemében van, amikor ezeket a szatirikus jeleneteket kell levezényelnie, ugyanakkor hiába állnak a rendelkezésére kiváló színészek, karaktereik jobbára csak asszisztálnak Jennifer Lawrence olykor illogikus hisztikben kitörő hősének - a most is igényes rutinmunkát szolgáló Philip Seymour Hoffmant a körülmények fényében látni pedig különösen fájó. Katniss pedig nem csinál mást, mint egyik helyről a másikra rohangál, de jobbára csak szűk helyen társalog színésztársaival, anélkül, hogy éreznénk merre tart a cselekmény, vagy hogy az említett forradalomnak lenne bármi féle tétje. Ennek tetejébe a rendező hiába dolgozik a már említett média szatírán kívül olyan témákkal, mint a népirtás, képtelen elég erőteljesen, vagy ötletesen ábrázolni azokat, nehogy a cenzorok a kezére csapjanak, ennek viszont a néző érzelmi bevonása látja kárát. Lawrence-ék képtelenek voltak Collins logikátlan fordulatokban bővelkedő eredetijét kellő mértékben kigyomlálni és helyette élettel megtölteni, ezzel pedig a Poszátát ”sikeresen” megfosztották egy feszes tempójú, tömör finálétól.

Mégse lehet egyöntetűen azt mondani a filmre, hogy rossz lenne, minden off-screen történés, minden mondvacsinált párbeszéd és karakter beemelés ellenére sem, mert közel sem az. Témája, a háborús ellenpropaganda, és maga Collins világa és a Peetáért sírógörcsökben kitörő Katniss személye is van annyira érdekes, hogy fenntartsa az érdeklődésünket, technikailag és színészileg – még ha utóbbi kiaknázatlan is – érződik rajta a szakmai profizmus. Ez viszont vitathatatlanul kevés az üdvösséghez, a két részre szedett filmek rákfenéjeként abszolvált prológus érzet pedig hatványozottan igaz jelen esetben.

Haragudni azonban mégse tudok a filmre. Disztópiája olykor továbbra is rendkívül találó és elgondolkodtató, miközben szórakoztatni sem felejt el. Mégis a ”Kár érte.” tipikus esete. De forradalmat csak akkor csinálok, ha a tényleges finálé is beváltatlan ígéret marad. https://www.youtube.com/watch?v=nqtrD-oNLHU

Oldalak: 1 2