Nem tagadom, sok film ríkatott már meg és ez így van rendjén. Amikor egy rendező képes előcsalni a nézőből az empátiát, ezzel együtt hatni az érzelmeire, akkor nyert ügye van. Azok az alkotások, melyekről azonban messziről lerí, hogy a könnyeinkre pályáznak, sokszor beleesnek a saját hibáikba. Erőltetik a drámát, ezzel egyidejűleg el is vesztik erejüket. A legfőbb kérdésem az volt, hogy a zseniális, Egy különc srác feljegyzéseit jegyző Stephen Chbosky, képes lesz-e élettel megtölteni ezt az első ránézésre szimpla zsánerfilmet.
Az igazi csoda főhőse Auggie (Jacob Tremblay), most lett ötödik osztályos, de eltorzult arca miatt eddig nem járt közönséges iskolába. A kisfiú természetesen fél a többiek reakcióitól, de szeretne beilleszkedni, ehhez pedig segítséget is kap.
A sztori ott veszi fel a fonalat, amikor Auggie-t beíratják az iskolába. Ahogy arra számítani lehet, nem megy könnyen a beilleszkedés, a kisfiú csúfolódások tárgya, de leginkább az zavarja, ha folyamatosan nézik. Ahogy telik az idő sikerül ledönteni a falakat, társai megszokják, sőt barátokat is szerez. Eddig úgy tűnik, egy végtelenül sablonos lelki fröccsnek vagyunk tanúi, de Chbosky bizonyítja, hogy remek stílusú rendező. Ezt két dologgal éri el: humorral és a többféle nézőpont szemléltetésével. Kezdjük ez utóbbival. Nyilván Auggie a főszereplő, de borzasztó érdekes, ahogy többek közt a nővére szemszögéből közelítjük meg a dolgokat. Amióta öccse meglátta a napvilágot, az árnyékában él, mivel szülei minden figyelmet ráirányítanak. Mégsem sajnálja a dolgot, s nem haragszik senkire, ugyanúgy odaadóan szereti Auggie-t. Ez természetesnek hathat, de jobban belegondolva nem kis áldozathozatal ez egy figyelemre vágyó tinédzsertől.
Chbosky pazar érzékkel olvas a lélekben és átlátja minden korosztály problémakörét. Másként kezeli a konfliktust egy tízéves, egy serdülő és a szülők. A szeretet és az elfogadás nyelve mégis közös nevezőre hozhat mindenkit, ehhez remek katalizátor Auggie. Említettem, hogy a humor is fontos szereplője e történetnek. Folyamatosan oldja a feszültséget, könnyedebbé, befogadhatóbbá teszi az összképet. Rengeteget lehet mosolyogni, sőt nevetni Az igazi csodán és többek közt emiatt lesz borzasztóan szerethető. Nagyjából a kétharmadáig imádtam a filmet, aztán van egy rész, miután érzésem szerint le kellett volna zárni. Chbosky ehelyett jó negyed órát ráhúzott, ami minden volt, csak jó döntés nem. Reménykedtem, hogy képes lesz elkerülni a giccset, de sajnos újra előkerültek a sablonok, a szájbarágós inspirációval és a könnycsatorna betámadásával. Szép-szép, de nélküle is átjött volna az üzenet.
Jacob Tremblay A szobában bizonyította, hogy az egyik legtehetségesebb gyerekszínész Hollywoodban, most, elmaszkírozva sem hazudtolja meg magát. Julia Roberts sosem volt a szívem csücske, de remekül állt neki az aggódó anya szerepköre és nem is okozott csalódást. Owen Wilson a tőle megszokott stílussal és lazasággal hozza az apafigurát, akinek mindig van egy könnyed poénja, ha szükség van rá. Ki kell emelnem Izabela Vidovicot, aki tüneményes és szépen csendben talán a film legsokoldalúbb alakítását hozza Auggie nővéreként.
Kicsit sajnálom, hogy Chbosky végül nem tudta elkerülni a giccset, de Az igazi csoda szerencsére így is több tud lenni egy erőltetett lelki fröccsnél. Elképesztően bájos, remek humorú és megható történet, ami a kiszámíthatósága ellenére is eléri célját. Empátiáról, szeretetről, családról, minden korosztálynak.