Az igazság nyomában – Kritika

Élek a gyanúperrel, hogy a stáb – filmforgatás fedőnév alatt – csak nyaralni akart egy jót. Ezért nem fektettek energiát a karakterekbe, vagy a történetbe (haha). Pedig ki lehetett volna hozni a családját megmenteni próbáló Will Shaw történetéből egy sokkal izgalmasabb filmet. Mert amikor meghalljuk Bruce Willis szájából a CIA szócskát, már tudjuk, hogy itt valami gaz összeesküvés van a háttérben, amiben sok pénz (ne meg persze a világ békéjének a sorsa) forog kockán, és ebben egyáltalán nem is tévedünk.

Az első fél óra abban a bizonyos kínos feszengésben telik. Ezt a rossz dialógok mellett leginkább Bruce Willis idézi elő bennünk, aki visszavonhatatlanul is – Harrison Fordhoz hasonlóan – megélhetési színész lett. Az egykori John McClane is aláír mindenre, ami a malibui villájának a fenntartását fedezheti (szerencsére Nicholas Cage szintjén még nem tart), hogy pár évente elővegye azt a szerepét, ami híressé tette. Sigourney Weaver is már túl van a fénykorán, amikor xenomorphok nyálas seggét rúgta szét a távoli világűrben, a jelenléte mégsem annyira kellemetlen, és szemmel láthatóan élvezettel haknizta végig a filmet.

Most jön egy bizonyos DE. Az említett harminc perc után – mikorra az agysejtjeink a nullára redukálódtak és nem szisszenünk fel a logikátlanságokon, és képtelenségeken – elkezd élvezetes lenni a film. Nem hiába hoztam fel az Elrabolvát az írásom elején, ugyanis Az igazság nyomában-t fel lehetne fogni annak ellentétjeként. Előbbiben egy vérprofi, kiöregedett ügynök rakott rendet a hozzá képest amatőr, pisztollyal hadonászó gengszterek között, míg itt egy fiatal amatőr próbál szembe szállni a hivatásosokkal. Nem tudtam eldönteni, hogy a JCVD rendezője, Mabrouk El Machri szánt szándékkal nem csinált tökös akcióhőst Cavillból, vagy csak nem adott kellően jó instrukciókat. Mindenesetre öröm nézni, ahogy a leendő Superman a film teljes játékideje alatt esik, puffan vagy ütik, mert ez az egész ad a nem túl szimpatikus figurának egy olyan esetlen bájt, hogy okvetlenül is elkezdünk vele szimpatizálni, a feszültség és a karakterisztika teljes hiánya ellenére is. A kölyökkutya képű sztár nagy valószínűséggel, Christopher Reevehez hasonlóan a jövő évben érkező Acélember szerepén kívül semmi érdemlegeset nem fog tudni felmutatni a jövőben, mégis egy szimpatikus jelenség, amiért megbocsájtjuk neki azt, hogy összesen három arckifejezéssel játssza végig a filmet.

A legtöbb kritika lehordja a filmet – nem is állítom, hogy teljesen érdemtelenül – azonban látvány terén egész hangulatos, Madrid kis utcái és a spanyol táj magával ragadó tud lenni, az operatőri munka sokszor kifejezetten kreatív és csak az akciójeleneteknél remeg kicsit meg a kameraman keze. Persze ne legyünk igazságtalanok. Ez egy DVD-re gyártott B-film, de nem a vállalhatatlan fajtából. https://www.youtube.com/watch?v=FzR5Xb8ZxMo

Oldalak: 1 2