A történet szerint Anna Delvey, német örökösnő meg akarja alapítani az Anna Delvey Alapítványt, ami egy elit klub lenne, a művészet és a kultúra fellegvára, és persze a gazdagok találkozó helye. Igen ám, de Annáról kiderül, hogy egy csaló, valójában nemhogy milliárdos, de még egy gyorséttermi vacsorát sem tud kifizetni. Le is bukik, és börtönbe kerül, mert a bíróság nem engedi szabadlábon védekezni. Az esetről ír egy kisebb lap, amit meglát a Manhattan Magazin egyik újságírója, Vivian Kent, és úgy gondolja, hogy ebben az ügyben van valami. Végül meggyőzi a szerkesztőit, hogy engedjék dolgozni a cikken. A történet folytatásába nem mennék bele, nehogy valami fontosat elspoilerezzek nektek.

A sorozat úgy mutatja be Anna Delvey-t, vagy az eredeti nevén Sorokint, mint egy meg nem értett zsenit, aki valami elképesztő módon keveri a lapokat, olyan üzletekben vásárol, szállodákban száll meg, és utazásokra megy el, amikre egyáltalán nincs pénze. Bár az azért egy kicsit csalódás nézői szemmel, ugyanis ez a meg nem értett zseni, amikor szorul a hurok, akkor majdnem mindig hisztivel és sírással oldja meg a problémát, s legtöbbször az emberek sajnálatát használja ki.

Julia Garner zseniálisan alakítja Anna Delveyt, nagyon tűpontosan rakta össze a karaktert. Igazából sosem ismerjük őt meg igazán, maga módján rendkívül irritáló, nagyképű, de kétségkívül tehetséges és okos csaló, amit Garner tökéletesen mutat meg nekünk.

Sajnos, ugyanez nem mondható el a másik főszereplőről, Anna Chlumsky-ról, aki Vivian Kent újságírót alakítja. A sorozat jelentős részében csak azt nézhetjük, hogy éppen milyen pofákat vág, ami a legtöbb esetben nem is illik az adott szituációhoz. Mindent túljátszik, bár az is igaz, hogy messze többet van a képernyőn, mint amennyi indokolt lenne, kissé néha túlírtak is lettek a szituációi a férjével, vagy éppen a kollégáival. Én a magam részéről szívesebben hallottam volna többet Annáról, vagy akár a mellékszereplőkről, esetleg arról, hogy hogyan halad a bírósági ügy, miként birkózik meg a feladattal az ügyvéd, de ezek a részletek elsikkadnak, és inkább nézzük, ahogy egy terhes nő szenved a teste változásai miatt. Persze, beszélhetünk őszintén a terhességről, hogy nem csak móka és kacagás, pláne, ha az ember közben keményen próbál egy kusza ügyet felgöngyölíteni, de messze túl sok játékidőt kapott, amit annyival hasznosabban is el lehetett volna tölteni.

Shonda Rhimes egyébként még mindig zseniálisan választ sorozattémákat, és szuper szerződést kötött a Netflixszel, így remélhetőleg, kapunk tőle még néhány nagyszerű sorozatot. Az epizódok nem kronologikusan követik Anna Delvey csalását, hanem mindegyikben egy mellékszereplőt ismerhetünk meg részletesebben, aki valamilyen módon az áldozata lett. Így egy kicsit mindig össze kell pakolgatni a szálakat, de abszolút lekövethető a történet. A mellékszereplőket is érdekesre írták meg, és a legtöbb casting is jól sikerült.

Azért akad itt-ott néhány logikai baki, amik közül néhányat még az is kiszúr, aki nem figyeli az ilyesmit árgus szemmel. Az idő múlására nem figyelnek sokszor a készítők, valamint előfordul, hogy Vivian Kent egy kis túlzással egy képből összetesz egy egész sztorit, máskor meg már a falat kaparjuk attól, hogy nem veszi észre, Anna hogyan játszik.

A sorozat egyik legfontosabb mondanivalója a nők karrierjéről és arról szól, hogy mennyire nehéz érvényesülniük a férfiak uralta szakmákban, mint az újságírás vagy éppen az üzleti élet. Anna Delvey többször is elmondja, hogyha fehér férfi lenne, és egy kicsit idősebb, akkor mindent sokkal egyszerűbben elérhetett volna, talán a csalást is sikerült volna végigvinnie. De Vivian Kent is folyamatosan a karrierje megmentéséért küzd, amit még a szülés előtt kell megtennie, vagy az egészet lehúzhatja a WC-n. A sorozat egyik legfontosabb tételmondata a hetedik részben hangzik el, amikor egy idősebb férfi és női újságíró beszélgetnek, utóbbi pedig beolvas az előbbinek, miszerint a nők nem hibázhatnak a karrierjük során, mert elveszítik az állásukat és a hírnevüket. Korábban arra is hivatkozik a sorozat, hogy a férfiak ezzel szemben általában felfelé buknak.

A sztorit eredetileg felgöngyölítő újságírónő, Jessica Pressler tisztázta, hogy a főnökei korántsem viselkedtek úgy, ahogy azt a sorozatban láthatjuk, bár az igaz, hogy neki is egy metoo-témájú cikket kellett volna írnia eredetileg, és az is, hogy terhesen dolgozott az anyagon. Jessica Pressler konzultánsként részt vett a sorozat készítésében, de nem folyt bele komolyabban, viszont nagyon várta a végeredményt. Ellentétben a valódi Anna Sorokinnal, aki elmondta, hogy nem akarja megnézni a sorozatot, mert az bűnözőként mutatja be. Egyébként eredetileg Presslernek sokkal többet segített a cikkében, mint ami az epizódokból átjön.

Alapjaiban véve Anna Delvey csalása annyira fenomenális és lenyűgöző, hogy a sorozat hibái nem rontják el az élményt. Lehetett volna sokkal jobban? Nyilván, de annyira érdekes maga az alapsztori, és hogy miként lehetett valaki képes egy ilyen szintű átverésre, hogy Anna Chlumsky pofavágásait is érdemes elviselnie érte.