A Bajos csajok már 2004-es bemutatója idején is sikernek számított, azóta pedig kisebb kultstátusz alakult ki körülötte. A poénok mára mémmé váltak, a színésznők közül többen (Lizzy Caplan, Rachel McAdams, Amanda Seyfried) komoly karriert futottak be, nem véletlen, hogy nincs olyan tinifilmes lista, amin ne lenne ott az elsők között Cady kalandja.
Most itt az új verzió, ami az eredeti (egyébként egy könyv alapján készült) film musicalváltozatának a filmadaptációja, tehát ha van olyan produkció, ami zsigerileg irritálhatja a franchise -és remake logikát kritizálókat, akkor az ez a film, és szinte hihetetlen, hogy mégsem lett (nagyon) kínos a végeredmény.
Cady Heron (Angourie Rice) Kenyából költözik Amerikába és először teszi be a lábát egy olyan veszedelmes intézménybe, mint a középiskola. Bár hamar lesz két jó barátja, Janis (Auli'i Cravalho) és Damian (Jaquel Spivey) személyében, végül a legmenőbb lányok, a Plasztikok is szemet vetnek rá. Mindennek közepén pedig ott van Regina George (Renée Rapp), aki a suli legveszedelmesebb szörnyetege. Persze azért idővel kiderül, hogy neki is van szíve.
A Bajos csajok 2024-es verziója minden téren a mai generációk igényeire optimalizált vizuális szőnyegbombázás: TikTok, Facebook, mémek, hangos és színes minden, a táncok, a dalok - amellett, hogy például a Britney Spears-korszakot is megidézik - minden vizuális érzékünket dolgoztatják.
És persze azt is ki kell emelni, hogy a 2004-es verzió sok poénja ma már nem menne át a szűrőn. Nem igazán lehet egy 2024-es filmben úgy viccelni Afrikával vagy bizonyos csoportokkal, mint korábban. Ez persze nem azt jelenti, hogy az eredeti film összes emblematikus beszólása kimaradt, de bizonyos területeken egyértelműen finomítottak az alkotók.
Felmerülhet tehát a kérdés, hogy mi került a kimaradó részek helyére. A legegyszerűbb válasz, hogy dalok. És nem is rosszak, azt el kell ismerni, hogy a készítők úgy adaptálták filmre a musicaljeleneteket, hogy azok egyszerre érződnek filmszerűnek, miközben színpadi mivoltukat is megőrzik. Emiatt lesz hosszabb a film, mint a korábbi változat, bár az is tény, hogy ezt nem sikerült igazán jól kihasználni: őszinte leszek, bár nem szórakoztam rosszul, 70-80 perc környékén elkezdtem többet ránézni az órámra, mint az ideális lett volna.
A játékidő második felében már sokkal szigorúbban követjük az eredeti film cselekményének vázát, talán ebből is fakad, hogy a néző érdeklődése megcsappan, és ezen az utolsó percek tanulságai sem segítenek: igen, senkit nem ítélhetünk meg a látszat alapján, a másik is ember, együtt sokkal többre mehetünk. Persze egy tinifilmtől nem kell óriási világmegváltást várni, de ha már más területeken frissítettek az alkotók, talán itt is lehetett volna eggyel eredetibb a megközelítés.
Amiben viszont a legszőrösebb szívű kritikus sem tud kivetnivalót találni, az a casting. Angourie Rice tökéletesen idézi meg Lindsay Lohan esetlenségét és vadságát, a film igazi sztárja viszont Renée Rapp, aki máshogy közelíti meg Reginát, mint Rachel McAdams, de ez is egy nagyon jó megoldás: Regina az ő alakításában valóban megközelíthetetlen szépség, akinek viszont öniróniája is van. De jó viszontlátni az olyan régi ismerősöket, mint a forgatókönyvet is író Tina Fey, aki Mrs. Norbury képében tért vissza vagy Tim Meadows, aki még mindig imádnivalóan nem tudja, mi zajlik az iskolájában.
Vannak azzal kapcsolatban kérdéseim, hogy ez a film mennyire szól mindenkinek, de az biztos, hogy aki kedveli ezt a humort, semmiképp sem fog csalódni. Klasszikus történet, egy új generációnak elmesélve - igaz, némileg túl sok plasztikkal.
