A Banksy és a tiltott művészet felemelkedése nem az első dokumentumfilm, ami a rejtélyes művész munkásságát vizsgálja. Banksyvel kapcsolatban szokás még megemlíteni a Kijárat az ajándékbolton át című filmet is, ami azonban teljesen más szemszögből vonja be őt a 70-es években indult mozgalmakba. Mindkét film izgalmas információkkal szolgálhat, de a Banksy és a tiltott művészet felemelkedése inkább csak egy ismert életutat narrál.

A szokásos koncepció - archív felvételek, interjúk, vágóképek - fejezetekre bontva elevenedik meg előttünk: városonként, közösségenként, időszakonként tagolja Banksy pályáját. Felszólalnak (többek között) a vele együtt dolgozó és együttműködő kulcsszereplők, mint Steve Lazarides (Banksy képeinek értékesítője), John Nation (a bristoli Barton Hillben lévő ifjúsági ház vezetője), Ben Eine (együtt alkottak és készítettek nyomatokat) és Will Ellsworth-Jones. Bár mindannyian nyilván hozzájárultak a film felépítéséhez a beszámolóikkal, utóbbi mintha mégis nagyobb hatással lett volna az elmesélt történetre.

Ellsworth-Jones 2014-ben kiadott egy könyvet Banksy - Ember a fal mögött (The Man Behind The Wall) címmel, ami szinte szóról szóra a frissen megjelent film forgatókönyve. Szinte ugyanazokat a szereplőket is szólaltatják meg, ezért annak, aki ismeri Banksy munkásságát és/vagy a könyvet, nem fog sok újat mondani, és a könyvhöz képest inkább tűnik a film adaptációnak, mint önálló gondolati egységnek.

A film és a megszólalók is néha úgy tűnnek, szeretnék kiemelni a graffitit a művészet fogalmát általánosan körüllengő intézményi keretekből, de mintha nem jutnának konszenzusra. Nem művészetnek tartják, hanem impulzusnak, válaszreakciónak, demokratikus kifejezési formának, de az idő előrehaladtával magukra is művészként hivatkoznak és az alkotásaikra is műalkotásokként. Ez nem hiba, vagyis nem a film hibája, inkább csak nehéz tőle egy egységes koncepciót végigvinni. Kicsit talán ezt példázza a közkeletű szembenállás az YBA (Young British Artists: egy brit, konceptuális és installációs művészekből, festőkből, szobrászokból álló társaság), és a graffitisek között, míg végül egy nem kis sikernek örvendő kiállításon egyszerre voltak jelen Banksy és Damien Hirst munkái.

De a filmre visszatérve, igen nehéz helyzetbe hozza magát az a rendező, aki egy pletykákból, misztikumból, titkos, kézikamerás felvételekből és rengeteg iróniából felépített imázst akar bemutatni. Hiszen Banksyről nem lehet mesélni, csak arról, akit ő maga a közönségével létrehozott. Ezért - és persze az összefüggések megértését segítendő - a film történeti és történelmi áttekintést nyújt a graffiti, a hiphop kultúra kialakulásáról és abban a Banksy által elfoglalt helyről. Többféle kisebbséget, szubkultúrát bevonz, ami dicséretes. Válogat a kortárs és modern művészek közül is a teljesség igénye nélkül (Keith Haring, Basquiat, Osgemeos, Invader, Shepard Fairey stb), de csak a legnevesebbeket emeli ki, és felületes bemutatásuk fájó, mivel szintén nagyban hozzájárultak a street art felfutásához. Lévén, ez egy Banksyről szóló dokumentumfilm, ezt el lehet nézni, de tekintve, hogy effektíve a film fele nem Banksyről szól, belefért volna.

Felfedi, hogy Banksy attól vált pionírrá, hogy szakított a graffiti konvencionális formáival, a graffitiművészekkel ellentétben a hangsúlyt a mondanivalóra és nem a vizualitásra helyezte, és munkáit nagyfokú politikai tartalommal, keserű humorral és társadalomkritikával itatta át. De sajnos ez sem újdonság, és a film csak azokról a sarokkövekről számol be, amelyről a már említett Ember a fal mögött, vagy a Wall and Piece: A fal adja a másikat, amiben módszeresen összegyűjtötték Banksy leghíresebb munkáit és performanszait. Ebben a tekintetben a film nem követi témájának úttörő mivoltát: dokumentumfilmként sem egyedi, és Banksyt követő nézőknek sok információtöbblettel nem szolgál. Talán az izraeli-palesztin tevékenységeibe enged minden eddiginél mélyebb betekintést.

Száraz felolvasásnak hat, ahogy tételesen végig járjuk a mérföldköveknek számító eseményeket némi műelemzéssel átitatva, de az emberről többet továbbra sem tudunk meg. Természetesen nem az arcára, a nevére gondolok megismerés alatt, és még csak nem is a világnézetéről, hiszen a művészete az önkifejezése, hanem például az alkotói metódusról, az alkotás folyamatáról. Ebből a szempontból a Kijárat az ajándékbolton át előrébb jár, mivel - bár nem Banksyről szól - kicsit beleláthatunk a munkamódszerébe, az életstílusába és nyíltan gúnyt űz a fogyasztói társadalomból a (kétes minőségű) műalkotás áruba bocsátása által. Ha már megszólaltatták a hozzá közelállókat, érdemesebb lett volna az univerzális leírásokon túl több személyes kalandot belevinni. A két film elbeszélői aspektusának fúziója lehet az arany középút.

Ha rajtam múlna, A tiltott művészet felemelkedése és Banksyre változtatnám a címet, mert kicsit eltolódtak az arányok. Ettől függetlenül megtudhatjuk, honnan erednek a patkányok és miért fontos Banksy számára a számtalanszor visszatérő mosolygó arc. Nem rossz összegző ez a film, de inkább olyan, mint mikor átismételjük a már megtanult anyagot egy vizsga előtt: amit eddig tudtunk, ezután is fogjuk, amit eddig sem, arra talán sose derül fény.