A coming of age mozik bevett történeti sémája a következőképpen néz ki: vegyünk egy főszereplőt (általában fiút), aki beleragadt jelenlegi élethelyzetébe, ám feltűnik egy olyan személy, aki kimozdítja a komfortzónából, ezzel segítve a felnövését. Bár a műfaj az évtizedek során sok változat kitermelt (lehet például egy felnőtt vagy valamilyen családtag a fontos személy), a leggyakoribb máig az, hogy a szerelem lesz a döntő tényező, a srácot egy laza, hebrencs, nyitott lány (az angol filmes szakirodalomban: manic pixie dream girl) téríti jobb útra.
A Barátnőt felveszünk ennek a dramaturgiai szerkezetnek a szélsőségekig kitolt változatát kínálja, miközben a generációs különbségekről és a nemekkel szembeni elvárásokról is érvényesen beszél.
A történet szerint Percy (Andrew Barth Feldman) gátlásos és introvertált fiú, akiért kőgazdag szülei régóta aggódnak: úgy gondolják, fiuk nem mehet el úgy egyetemre, hogy nem ismerkedett meg a nagybetűs élettel. Végső kétségbeesésükben feladnak egy hirdetést, amiben barátnőt keresnek neki, és ezért cserébe egy jó állapotban lévő autót kínálnak. A lehetőség épp kapóra jön Maddienek (Jennifer Lawrence), aki hamar bele is veti magát a feladatba, rögtön gátlástalanul próbálja elcsábítani a fiút. Végül azonban bejön a képbe egy olyan szempont, amivel nem számolhattak: meg is kedveli a srácot, sőt együtt is érez vele.
A Barátnőt felveszünk két szinten működik, ezek közül a vígjátéki vonal dekódolása a könnyebb. Aki látta a rendező, Gene Stupinsky korábbi munkái közül mondjuk a Rossz tanárt vagy a Jó crácokat, nem fog meglepődni az itt előkerülő regiszteren. Stupinsky azt a komikusvonulatot képviseli, amelynek elsődleges eszköze a megbotránkoztatás és az ellentétek halmozása. Ezúttal azonban nem azon kell nevetni, hogy kisfiúk sorolnak ízes káromkodásokat, hanem azon, hogy a lehetetlenségig túlszexualizált Jennifer Lawrence le akar feküdni egy fiatal sráccal, akit viszont egyszerűen nem lehet meggyőzni.
Ahogy a könyvekkel kapcsolatban létezik a "ne a borító alapján" tanács, úgy minden bizonnyal a filmeknél is hasznos, ha nem az előzetes a fő irányadó abban, hogy mit várunk egy alkotástól. Ennek ellenére a Barátnőt felveszünk trailere nem ígért sok jót: a pár perces videóba kerülő poénok nem ültek, arra pedig ezek alapján aligha számíthattunk, hogy Stupinsky még mondani is akar valamit. A poénok minősége valóban ingadozó a film során: a közepesen direkt és még annál is direktebb szexuális utalások idővel fárasztóvá válnak, ugyanakkor vannak remekül eltalált jelenetek is (ilyen például Lawrence karakterének ámokfutása a házibuliban, illetve a végső búcsú).
A mondanivalónak pedig több rétege is van. A Barátnőt felveszünk szól például a megrekedtségről, pontosabban arról, hogy miért töltenek emberek éveket, akár évtizedeket olyan létállapotban, amely ugyan nem kényelmes számukra, de nem is annyira rossz, hogy azonnali változásra sarkallja őket. Percy életében ez az introvertáltság, az emberi kapcsolatoktól és az intimitástól való félelem, Maddienél pedig a szüleivel való küzdelem, a nekik történő megfelelés, a valódi felelősségvállalás. A film tehát rögtön ki is tágítja a fókuszt azáltal, hogy több generáció problémáját mutatja be, és nagyon szépen ábrázolja azt a folyamatot is, ahogy ez a két ember segíteni tud egymásnak.
Kevésbé látványosan, de a nemekkel kapcsolatos elvárások is megjelennek a filmben, főleg Percy történetén keresztül. Ugyanis ha a poénok mélyére nézünk, a fiúnak nemcsak az a problémája, hogy nem mer nyitni a világ felé, hanem az is, hogy nem úgy éli meg a férfiasságát, ahogy az a társadalom részéről elvárt lenne. Egy ponton el is mondja Maddienek, hogy ő nem tud úgy lefeküdni egy lánnyal, ha nem ismeri meg, ő ennél romantikusabb alkat.
Stupinsky tehát a vártnál sokkal érzékenyebben közelített a témához, ám mindez mit sem ért volna a két remek főszereplő nélkül. Jennifer Lawrence tökéletes választás volt a film húzóneveként: nemcsak elsőrangú komikai vénáját csillogtatta meg, hanem néhány jelenetben elkalandozhatott a számára eddig komfortosabbnak bizonyuló drámai vonal felé is. És bizony, ahogy korábban említettem, ezúttal nem marketingfogás volt, hogy az A-listás hollywoodi sztár mindent bevállalt.
De hasonlóan remek Andrew Barth Feldman is, akinek az alakításában elsősorban azt kell dicsérni, hogy nem csinált sztereotipikus nerdöt Percyből, a karakter többi árnyalatát is jól ábrázolja,és amikor kell, felveszi a kesztyűt Lawrence-szel a riposztok tekintetében.
A Barátnőt felveszünk történetvezetése nem mindig elég gördülékeny, és néha a hangulatváltások is kizökkenthetik a nézőt, ugyanakkor Jennifer Lawrence visszatérése bőven előzi az elmúlt évekbeli mozis vígjátékmezőny jelentős részét.
