Hirdetés

Barbár - Kritika

|

A szállásfoglalás veszélyei.

Hirdetés

Zach Cregger elsősorban színészként vált mérsékelten ismerté, de rendezőként is munkálkodott már. Többek közt a borzalmas Miss Március, vagy a szinte teljesen ismeretlen The Civil War on Drugs fűződik a nevéhez. A vígjátékok után most műfajt váltott és az előzetes vélemények alapján jól tette, a Barbárt ugyanis egyöntetűen dicsérte a szakma és a közönség is. Vajon tényleg megérkezett az év horrorja, vagy csak egy újabb "nagyobb a füstje mint a lángja" típusú jelenséggel állunk szemben?

Hirdetés

Tess (Georgina Campbell) állásinterjúra érkezik Detroitba és Airbnb-n foglalt szállást. A házban azonban már van valaki. Elvileg a közvetítő cégek rontottak el valamit és félreértés történt, s a lány ugyan óvatos, mégis egy kis unszolásra úgy dönt, itt húzza meg magát éjszakára. Aztán lemegy a pincébe, ahol furcsa dolgokra bukkan.

A mai ingergazdag, információtengerre épülő világban nehéz elkerülni, hogy egy érdekesnek tűnő dologról ne derüljenek ki előzetesen fontos részletek. A Barbár esetében mégis érdemes erre törekedni és amennyire lehet, látatlanban megnézni a filmet. Nem feltétlenül azért, mert tele lenne csavarokkal (noha azokból sincs hiány), sokkal inkább a történetmesélői stílus miatt. Épp ezért nem is szándékozom mélyebben részletezni a cselekményt, inkább nagy vonalakban az alapokról.

Tess megérkezik a szállásra és percek alatt szimpatikus, azonosulható figurává válik. Láthatóan elővigyázatos, nehezen oldódik fel és valószínűleg mi is hasonlóképp viselkednénk ebben a helyzetben. Az első fél óra egy nyugtalanító expozíció és tudjuk, hogy valami történni fog, csak azt nem, hogy mi és mikor. Itt jön a képbe az említett elbeszélői stílus, Cregger ugyanis legalább kétszer teljesen más irányba viszi el művét. Újabb és újabb mellékszálakat emel be, mégsem hat időhúzónak, mert érződik a tudatosság, illetve tisztán látszik, hogy minden okkal történik. A tempó egyeseknek talán lassú lehet, mégis indokoltnak éreztem, jót tett az összképnek, hogy a karakterek nemcsak papírmasék, hanem valódi jellemük, személyiségük van.

A folyamatos megújulásnak sajnos vannak hátulütői is. Logikailag helyenként kikezdhető a film, illetve a harmadik sztoriszál és a motivációk, válaszok lehettek volna kidolgozottabbak. A hatás szerencsére így is garantált, a hibák nem degradálják az élményt, legalábbis nem annyira, hogy a pozitívumok ne tudnának kompenzálni. Horrorfronton sem vall kudarcot Cregger műve, ijesztőnek nem feltétlenül nevezném, ellenben a feszültséggel remekül játszik és ha kell, akkor a vértől sem riad vissza.

Amennyire pocsék volt eddig az év a horrorrajongóknak, most szűk két hónap alatt nagyon összekapta magát a zsáner és jobbnál jobb produkciókkal örvendeztetnek meg minket. A Barbár teszi fel a koronát erre a termékeny időszakra és válik 2022 egyik legkülönlegesebb és egyben legjobb horrorjává. Frappáns, kreatív, változatos alkotás, ami úgy képes megújulni, hogy az ne hasson elcsépeltnek. A szuper operatőri munka, a hangulatos zene és a nyomasztó feszültség már csak a hab a tortán. Így merjen az ember szállást foglalni a jövőben.

Barbár

Kinek Ajánljuk
  • Aki szereti az egyedi horrorokat
  • Aki szereti ha egy film folyamatosan meg tud újulni
  • Aki egy jól megírt és változatos filmre vágyik
  • Aki arra vágyik, hogy egy film meglepje
Kinek Nem
  • Akit zavar ha nem minden kérdésére kap választ
  • Aki nem szereti ha egy film lassan építkezik
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.