A Batman: Return of the Caped Crusaders kicsit olyan, mint egy szippantás a friss, tiszta levegőből, miután több időt eltöltöttünk egy áporodott, dohos és kellemetlen szagú szobában.
Frissítő! Igen, ez lehet a megfelelő szó erre a filmre. Nem volt kevésbé frissítő Nolan komolysága sem, miután Joel Schumacher ormótlan giccsbe mártotta a fekete bőrruhás szuperhőst, de jelenlegi helyzetünk kicsit más. Az elmúlt pár évben hajlamosak voltunk a filmrendezőkkel, a hőst alakító színészekkel egyetemben túlontúl komolyan venni ezt a karaktert - részben jogosan, hiszen egy gyermekkorában traumatizált alakról van szó aki terápiás célból ütlegeli a rosszfiúkat, részben jogtalanul, hiszen több formája és interpretációja volt már Batmannek ahhoz, hogy egyetlenegynél leragadjunk. Rick Morales (több LEGO-filmet rakott le az asztalra rendezőként) is ugyanígy gondolhatta, amikor arra adta a fejét, hogy ihlethez a múltba - egészen pontosan a hatvanas évekbe - nyúljon és kicsit visszarángassa ebbe a modern, komor közegbe azokat a régmúlt szép, poppos, rágógumis, campes, pozitívan röhejes napokat. Morales filmje egyszerre nosztalgikus örömtánc és egy hatalmas fityisz Snyder morgó-búskomor Batman-változata felé.
Az 1966-ban útjának indított széria folytatása rajzolt formában ugyan, de nagyjából ugyanazt a hangvételt és stílust hozza, mint amit elvárunk tőle - azt pedig önfeledten és teljesen őszintén teszi. Adott egy meglehetősen egyszerű történet, amely csupán azt a célt szolgálja, hogy táptalajt adjon a megannyi vizuális, illetve verbális gegnek, cinkos kikacsintásnak, valamint lehetőséget adjon Batman-nek arra, hogy megcsillogtathassa Sherlock Holmes-t is lepipáló nyomozói tehetségét. Adott mindemellé egy Adam West, aki a rajongók legnagyobb örömére ismét a bőregér bőrébe bújt (bocsánat: hangját adta ezúttal), valamint egy Burt Ward, aki ismét Robinként segíti a dicső hőst az igazságosztás rögös útján. Ehhez jönnek még az ikonikus gonosztevők (Joker, Riddler, Pingvin, Macskanő), akik fondorlatos tervükkel próbálják...Nos, mit is? Gyakorlatilag teljesen lényegtelen, maradjunk annyiban, hogy gonoszkodnak ahol tudnak és tálcán kínálják magukat hősünknek annak céljából, hogy bucira verje őket. Lényegében ennyi és ebből is látszik, hogy az alkotók nem arra törekedtek, hogy a forgatókönyvet és a sztorit topra tegyék, inkább a hangulatra, az ökörségre és poénokra hegyezték ki a filmet. Na meg arra, hogy Batman okosabb mindenkinél.
A gegek zsibbasztási rátája különösen magas, de könnyű elnézni a filmnek, amikor olyan poénok is akadnak, mint a felelősségteljes közlekedésről oktató Batman, vagy az önmagát a város összes fontosabb pozíciójába beállító denevérember önkényes rendrakása (majd meglátjátok, miről beszélek). A Batman mindenkin túlmutató intelligenciájára és előrelátására kiélezett jelenetek pedig hathatnak bármennyire repetatívnak a film végére, inkább csak elnézőn legyintünk és mosolygunk egy nagyot - jó érzés egy ilyen bőregeret látunk, aki ahelyett, hogy hörög és morog és embereket gyilkol, inkább azon van, hogy mondjuk egy ellenszernek is kidolgozza az ellenszerét. Ez a már említett önismétlés vonatkoztatható egyébként a film majd' minden elemére, Robin szentségelése is ide tartozik, ami mondjuk egy jó kis drinking game-hez megfelelő alapot adhat egy vállalkozó kedvű kompániának.
A Batman: Return of the Caped Crusaders mindazok számára fog üdítőleg hatni, akik nagy ambíciók és műkomoly kivitelezés helyett megelégednek azzal, hogy egy önironikus, akár az előző nagyjátékfilmes Batman-adaptációkra is viccesen utalgató, swinges zenével alástócolt kis bohóckodás keretén belül lássák újra kedvenc hősüket, azok pedig minden bizonnyal odalesznek a filmért, akik már az eredeti szériát is szívükbe zárták. Nekik örömteli lesz újra hallani a szerepben West-et, akinek hangján ugyan érződik az idő vasfoga, mégis - talán épp ezért - szinte szívet melengető, hogy Burt Ward-dal és Julie Newmar-ral együtt ismét elvállalta a hatvanas években megszemélyesített karakterek újbóli megformálását. Nem lennénk ellenére annak, hogy még egynéhány film erejéig hallhatnánk őket, tökéletes antidózissal szolgálva ezzel a "dark and gritty"-jeligével készülő DC-filmeknek.