Békeidő - Kritika

|

Antológiafilm Hajdu Szabolcstól, melyben újabb szeletét mutatja meg magyar valóságunknak.

Ha van valami, aminek Hajdu Szabolcs filmográfiája ellenállást tanúsít, az minden kétséget kizáróan a beskatulyázás. Filmes karrierje során Szabolcs készített Lynch- és Fellini-filmeket emlékeinkbe hívó szürrealista műveket (úgy, mint: Tamara; Bibliotheque Pascal), készített hagyományosabb értelemben vett narratív filmeket (úgy, mint: Fehér tenyér, Délibáb), illetve - és ez lesz nekünk most a legfontosabb -, készített filmeket, melyek nem rendelkeznek konkrét történettel, inkább szeleteket mutatnak meg a magyar társadalomból. Volt pár évvel ezelőtt az Ernelláék Farkaséknál. Most pedig a Békeidő. Az egyszerűség kedvéért nevezzük ezeket kulcslyuk-filmeknek, mégpedig azon oknál fogva, mert ez a két film úgy viselkedik, mintha egy apró kis kulcslyukon keresztül betekintést engednének különböző, hétköznapi emberek hétköznapi élethelyzeteibe, egymás közti konfliktusaiba. Legyen az házastársi veszekedés, vagy egy szimpla baráti beszélgetés.

Hirdetés

Ami megkülönbözteti a Békeidőt az Ernelláék Farkaséknál-tól az az, hogy utóbbihoz képest előbbi több apró történetet foglal magában és azokat egyetlen tematika mentén fűzi fel őket. Míg az Ernelláék egy kis család egy napjába engedett betekintést, addig a Békeidőben a paletta jóval szélesebb: ezúttal többféle család-dinamikával szembesülünk, és többféle élethelyzetet vizsgálhatunk meg. Adott egy lelkész, aki elhidegül a családjától, egy boldogtalan feleség, egy magánéletében és munkájában is gyötrődő színész, egy aktivista és a lánya, valamint egy furcsán nyugodt, vissza-visszatérő, napszemüveges taxisofőr. Utóbbit leszámítva a történetszálakat és a karaktereket mind egy szálig áthatja az egyetemes frusztráció és rosszközérzet nyugtalanító érzése. Ezek a szereplők mind, direkt vagy indirekt módon akár, de vagy elszenvedői az elnyomásnak, vagy ők maguk nyomják el embertársukat. Egyikük sem érzi jól magát a bőrében és bár mindnyájan lassan-lassan meg tudnák fogalmazni magukban, hogy mi is a probléma, valahogy mégis képtelenek kilépni a gödörből.

Hajdu Szabolcs filmje már csak ennyiből sem nevezhető könnyű esti filmnek: ezek a problémák, amelyeket boncolgat, élő, társadalmunkban aktívan jelenlevő gondok, amelyekről már pusztán beszélni is kényelmetlen lehet. Legyen szó akár a nevelési szokásokat pellengérre állító vacsorajelenetről, de akár a flegma boltos és a vásárló közti adok-kapok például tökéletesen példázza ezt. Egyetlen jeleneten belül folyamatosan cserélődnek egyik pillanatról a másikra az alá- és felérendeltségi viszonyban betöltött szerepek, majd az egész vita egy vaskos, fröcsögő, migránsozásba és fasisztázásba torkolló üvöltözésbe és hajtépésbe torkollik. A többi történetszálra is jellemző ez az alig észrevehető átfordulás, illetve az is elmondható, hogy a dominancia egyes jelenetekben sokszor ha nem is feltétlen váratlanul, de rendkívül sunyi módon tör be (lásd: a rendező nagymonológját és a mellette ülő lánynak). Szabolcs persze most sem ítélkezik szereplői felett, hiszen legtöbbjüknek több arcát is képes megmutatni a másfél órás játékidő alatt, így nagy, vaskos tanulságot sem dörgöl a néző orra alá. Értelmezésében - ha úgy tetszik -, az egész országra ráhúzható ez a keserűség, kicsit mindenki senyved benne, kicsit mindannyian benne vagyunk ebben a pöcegödörben. Ezt a dominancia-képet árnyalva pedig a háttérben olykor halljuk a kormánypárti rádió és televízió bevándorlás-ellenes szegmenseit. Mindenki vonja le a megfelelő konzekvenciát. 

Maga a stílus és nyelvezet tehát, ahogyan ezeket a gondolatokat kommunikálja, egy részről szintén felkavaró, már-már zavarbaejtően élet- és emberhű, más részről pedig van az egész filmnek egy sajátos, valóságtól enyhén elemelt hangulata, ami különösmód behúzza az embert. Ez utóbbi aspektusa a Békeidőnek az, amely igazán megfogott engem, és amely többé teszi kvázi dokumentációnál és kellemetlen tükörképnél. Különös, már-már álomszerű atmoszféra lengi be az egész filmet, amely hangulatiságban sokszor Jim Jarmusch filmjeit juttatta eszembe - már csak az éjszakai setting miatt is leginkább az Éjszaka a Földönt (a taxisofőr jelenléte is erősítette bennem ezt az érzést), mintha csak egy furcsa, távoli kuzinja lenne annak az alkotásnak. És mivel Jarmusch filmjei sosem a realisztikus társadalomképükről voltak híresek, ez most itt, ebben a furcsán melankolikus hangvételű kombinációban különösképpen unikálisnak hatott a számomra és közel húzta magát a szívemhez. Mindezek alapján tehát bátorítanám azokat az embereket is a film megtekintésére, akik esetlegesen ódzkodnak a komorabb témától. Jobb kedvre ugyan így se fogunk derülni a végefőcímet követően, de az, ahogyan Hajdu Szabolcs a film nyelvét beszéli, ahogyan belemélyeszti a fogát az adott témába és az a sajátos atmoszféra, amivel az egészet beburkolja, mindenképp megéri a ráfordított időt. Arról nem is beszélve, hogy egy olyan rendezőről beszélünk, aki folyamatosan igyekszik megújulni, ez pedig mindenképp figyelemreméltó. 

A Békeidő azonban nem csak stílusa és témája miatt érdemes néznivaló, de a színészi alakítások is figyelmet követelnek. Kiemelnem persze nehéz bárkit is, folyamatosan azt éreztem, hogy mindenkitől alázatos, hiteles játékot látok és ami a legfontosabb (és talán legritkább), hogy mindenki ugyanúgy szívügyének tekinti a projektet. Mindegyik karaktert így vagy úgy, de érdekesnek, izgalmasnak találtam és mindegyik karakter képes volt valamilyen úton-módon meglepni engem. Összességében nagyon szeretném, ha ezt a filmet - akárcsak a korábbi, Ernelláék Farkaséknál-t - minél többen megismernék. Egyrészt azért, mert nagyon tehetséges emberek rakták össze, érezhető szenvedéllyel, másrészt pedig, mert mondanivalóját képes egyszerre fájó nyerseséggel, elegáns, földöntúli melankóliával, izgalmasan és érdekfeszítően kommunikálni. Köszönöm. 

Békeidő

Kinek Ajánljuk
  • Akik imádták az Ernelláék Farkaséknál című filmet.
  • Akik nem riadnak meg a komolyabb témáktól és az enyhe aktuálpolitikai mondanivalótól.
  • Akik szeretik, ha filmjükbe vegyül egy kis Jarmusc-style.
Kinek Nem
  • Akik egy másik Békeidőt vártak.
  • Akik köszönik szépen nem kérnek a valóságból.
  • Akiknek már az Ernelláék Farkaséknál stílusa se jött be.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.