A Bill és Ted sorozat elsősorban Amerikában volt pokolian népszerű, de egy szűk körben, kis hazánkban is kultstátusznak örvend. A 80-as évek végén, illetve a 90-es évek elején készült művek sosem a filmgyártás magasiskoláját képviselték, de nagyon szerethető darabok voltak. Hogy szükség volt-e így 30 év távlatából arra, hogy trilógiává bővüljön a franchise, azt nem tudjuk, de itt a harmadik rész, úgyhogy dübörögjön a nosztalgiavonat.
Bill és Ted (Alex Winter és Keanu Reeves párosa még mindig működik) felett eljárt az idő, a Vad Musztángok feloszlott, a dal, ami egyesíti a világot pedig még mindig nem született meg. A srácok élete válságba kerül, és újfent utazniuk kell az időben ahhoz, hogy rendbe hozzák, amit elrontottak. No, meg persze megmentsék a világot.
Sosem voltam nagy rajongója Bill és Ted kalandjainak, ráadásul bő 20 évvel ezelőtt láttam utoljára a filmeket, úgyhogy a harmadik felvonás előtt ideje volt újranézni az elődöket. A véleményem nem változott, most sem lettem fanatikus, sokszor volt fárasztó a két főhős kreténkedése, de a kreativitása, kedvelhetősége megmaradt az összképnek. Szuper, ahogy először híres történelmi alakok segítségével mennek át egy vizsgán, majd megjárják a mennyet és a poklot, hogy végül összeálljon a világhíres banda. A Face the Music igazi múltidéző osztálytalálkozó, ahol szinte mindenki visszatér a korábbi részekből, de emellett igyekeztek kellően modernek lenni és újítani a recepten.
Hőseinknek van egy-egy lánya, akik példaképként tekintenek apjukra, s effektíve az ő alteregóik, női köntösben. Az egyik cselekményszálon Bill és Ted keveredik kalamajkába, míg a másikon a lányok próbálnak legendás zeneszerzőket verbuválni és segíteni abban, hogy létrejöjjön a dal, ami egyesíti a bolygót. Mindkét oldalnak megvan a maga erőssége és gyengesége, így létrehozva egyfajta reboot, folytatás egyveleget. Az alkotók láthatóan törekedtek a diverzitásra, mely nem minden esetben indokolt, sőt helyenként zavaró, de legalább nem kínosan erőlteti a hollywoodi pc propagandát. A modern köntös a látványvilágon is meglátszik, ami ahhoz képest, hogy aprópénznek számító 25 millió dollár állt csak rendelkezésre, egész impozáns lett. Az újdonságok mellett a régi dolgok megmaradtak.
A két főhős továbbra is bájosan fárasztó, kissé ostoba, de csupaszív arc, akikkel élmény téren és időn át utazni. A humor a maga módján működik, nem fogunk leesni a székről a nagy kacarászások miatt, de mosolyogni bőven lehet. A Face the Music aduásza azonban egyértelműen a záróakkord. Amellett, hogy egy nagyon kedves szegmens, rávilágít a zene erejére, mely nemtől, kortól, rassztól, vallástól függetlenül, közös nyelvként képes összehozni az embereket.
A harmadik Bill és Ted film egyértelműen a rajongóknak készült, ők pedig imádni is fogják. Aki nem ismeri a franchise-t, vagy nem látta az első részt, a saját érdekében hagyja ki ezt is, mert sem a referenciákat, sem a humort, sem a komplett világot nem fogja érteni és értékelni. Akik pedig hozzám hasonlóan korábban "elvoltak" a két lökött sráccal, nyugodtan tehetnek vele egy próbát. Képes nagyon pihent lenni, de hatalmas szíve van, pontosan olyan, mint a címszereplői, akikkel kellemes élmény átélni még egy utolsó kalandot.
