16 év. Ennyi idő telt el az első hírek óta, hogy Dwayne Johnson szuperhősnek állhat. Akkoriban viszont még úgy tűnt, hogy Shazam!-ot kelti majd életre, hiszen a New Line Cinema stúdió (amely még nem volt beolvasztva a Warnerbe) maga kereste meg a szereppel az ekkor Hollywoodban még csak feltörekvőnek számító színészt. A Sziklát - bár érdekelte a jófiú szerepe is - élénken foglalkoztatta a film gonoszának, egy bizonyos Black Adamnek a megformálása is. Az ötlet pedig olyannyira megtetszett nem csak a rajongók, de a producereknek is, hogy a hosszas fejlesztési pokol után 2014-ben, immáron a Warner-féle DCEU (DC Extended Universe, magyarul DC-moziuniverzum) beizzításának hajnalán meg is kapta az antihős szerepét.

Ezt azonban ismét egy hosszas tervezési és előkészületi fázis követte, rengeteg hátráltató tényezővel és buktatóval. De a projekt - és Johnson - mindvégig kitartott, amelynek gyümölcsét idén októberben most már végre tényleg mindenki megtekintheti. A végeredmény? Egy látványos és akciódús körítésbe csomagolt fájdalmas középszer, semmi több.

A történet szerint kb. 5000 évvel ezelőtt a közel-keleti fiktív országban, Kándakban egy kegyetlen király rabszolgasorba taszította a lakosságot, hogy egy értékes ércet, az Eterniumot nyerjen ki. Ennek mágikus tulajdonságai ugyanis lehetővé tennék számára, hogy megalkossa Sabbac koronáját - egy olyan tárgyat, amely démoni erővel ruházza fel birtokosát. Ugorva a jelenbe, Kándakot az erőszakos és csúcstechnológiával felszerelt Intergang nevű bűnszövetkezet tartja uralma alatt. Egy tanárnő, Adrianna Tomaz (Sarah Shahi), annak bátyja, Karim (Mohammed Amer) és elszánt fia, Amon (Bodhi Sabongui) minden erejükkel igyekeznek megakadályozni, hogy az Intergang megtalálja az ősi koronát. Az ereklye utáni hajsza során azonban véletlenül felkeltik Teth-Adamet (Dwayne Johnson) évezredes álmából, feltűnését pedig nem mindenki nézi jó szemmel. Amanda Waller (Viola Davis) ugyanis fenyegetést lát az eszközökben egyáltalán nem válogató Adamben, ezért megbízza a Sólyomember (Aldis Hodge) és Dr. Sors (Pierce Brosnan) vezette Igazság Szövetségét, hogy így vagy úgy, de fékezzék meg őt.

Ezt mind megkapjuk az első 20 percben egy tömény expozíció keretében, majd innentől kezdve nincs megállás, egy két órás pörgős zúzda következik. De már itt sejteni lehetett, hogy Dwayne Johnson szavai ellenére - mely szerint a DC világ hatalmi hierarchiájában változás fog beállni - semmi világmegváltóval nem lesz dolgunk, ami aztán végül be is igazolódik. Pedig néhol akadnak momentumai, amikor felsejleni látszik egy emlékezetes szuperhős antihősfilm körvonalai. Például Black Adam első megjelenésénél. Ha van ugyanis hatásos belépő, akkor az kétségkívül az övé. Az az őserő, az a mérhetetlen hatalom, amivel berobban a vászonra, és megmutatja, mire is képes a karakter - megtoldva Lorne Balfe egészen heroikus és falrengető zenéjével -, az tényleg emlékezetesre sikeredett. Kár, hogy ez a film valódi csúcspontja, és innentől lejtmenet következik, amiből egy-két hatásosabb jelenettől, illetve megoldástól eltekintve nem sikerül visszakapaszkodnia.

Mert ugyanazokkal a gyermekbetegséggel küzd ez a film is, amivel a legtöbb társa. A karakterek a lehető legsutábban vannak megírva, gyakorlatilag egy szóban le lehetne őket írni. Emellett sokszor teljesen indokolatlan módon és irreálisan cselekszenek, csak azért, hogy a történet abban a mederben és úgy haladjon, ahogyan azt papírra vetették, nem törődve azzal, ha éppen semmi logika nincs benne. Ez pedig gyakran lesz így. De semmiféle eredetiséget vagy egyediséget sem tartalmaznak a szereplők, csak töltelékek, ha nem idegesítőek. Mindez alól egyedül Black Adam és Dr. Sors kivétel, akikkel tényleg próbálkozik építkezni a film, és ez nagyjából sikerül is. Johnson tényleg tökéletes választás volt a szerepre, végig látszik rajta az elhivatottság és az odaadás a szerep iránt, Pierce Brosnan meg épp annyira lopja a show-t, amennyire azt elvárjuk tőle.

A Sólyomembert alakító Aldis Hodge-nak a karizmáján kívül viszont nem nagyon adatott meg más, Atomcsapás (Noah Centineo) és Ciklon (Quintessa Swindell), mint az Igazság Szövetsége két újonca pedig annyira keveset szerepelnek, és annyira nem tud mit kezdeni velük a forgatókönyv (azon kívül, hogy néha lassítva harcolnak), hogy teljesen érdektelenné válnak. A poénokra nem szeretnék külön kitérni, mert ez a legszubjektívabb része az egésznek. Legyen elég annyi, hogy rengeteg humoros beszólás, karakterinterakció és gag van benne, nekem személy szerint azonban ezekből összesen kettő, ha működött. Másoknak viszont könnyen lehet, hogy feküdni fog a film humora. 

De ami a legfájóbb, az a történet. Annyira sablon, annyira tucatsztori érzetét kelti már nagyon hamar, amennyire csak lehetséges. Ráadásul itt sem sikerült kiküszöbölni azt a hibát, ami az antihősmozik rákfenéje: hogy a nevezetes antihős csak ideig óráig az, ami, mert hamarosan bejön a képbe egy harmadik fél, egy még nagyobb és még durvább fenyegetés, amely az egész világot fenyegeti, és akit egyedül pont csak az antihős tud megállítani, ezért összefog a hősökkel… Ez Black Adamnél sincs másképp. Az elején például még tényleg egy kegyetlen, semmitől vissza nem riadó istenséget látunk, aki úgy öli meg az ellent, ahogy éppen kedve tartja. Néhány ilyen megoldása már-már a felnőtt besorolást súrolta, ami kifejezetten jól állt a karakternek. Ilyenből kellett volna sokkal több a filmbe. De hát a pénz nagy úr, így ezeket a jeleneteket az alacsonyabb korhatár-besorolás miatt hamar elfelejtette a film, ahogyan azt is, hogy ő egy antihős - ezzel együtt pedig gyorsan visszasüllyedt az egész a középszerűség mocsarába.

A nagyközönség mindettől függetlenül valószínűleg kajálni fogja a filmet. Minden megtalálható benne ugyanis, amitől egy agykikapcsolós képregényfilm az lesz, ami. Kár, hogy ez egyre ritkábban ugorja meg az ingerküszöböt, hiszen annyi ilyet és ehhez hasonlót láttunk már, jó lenne végre valami újat, valami tényleg frisset kapni. Ezt az elvárást azonban még maga Black Adam se képes teljesíteni. A stáblistás jelenettel pedig egy olyan dolognak ágyaznak meg, amiért a rajongók biztos oda meg vissza lesznek. És valószínűleg mind tudjuk jól - de legalábbis sejtjük -, hogy miről van szó. De vajon tényleg ez kell nekünk majd? Ilyen minőségben? Nem vagyok benne biztos.