Nem kérdés, hogy Tősér Ádám filmjét alig lehetett volna jobban időzíteni, hiszen a Blokád az 1990-ben történt világgazdasági változásokat eleveníti fel, amikor is a kőolaj piaci ára az egekbe emelkedett. Az ebből következő benzináremelésre gyakorlatilag immunválaszként jött az a három napon keresztül tartó taxisblokád, ami kezdetben csak Budapest, majd több magyar város közlekedését bénította meg, egycsapásra pedig le is állította azok vérkeringését.

A Blokád Antall József, a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormányfő szemszögéből mutatja be a rendkívül feszült napok eseményeit - ebből következik, hogy teszi azt a pártatlanság igénye nélkül, cserébe nem ügyetlenül.

A Blokád ugyan a háromnapos, spontán kirobbanó tüntetésekre helyezi a fókuszt, ám a kerettörténet legalább annyira fontos eleme a filmnek. A nyitány ugyanis Antall József (Seress Zoltán) és Mihail Gorbacsov találkozójával indít, ahol is 1956 után megint csak megfogalmazódik a Szovjetuniótól való elszakadás nemzeti igénye, egész pontosan a Varsói Szerződés felbontása. A kontextus egyrészről azért elengedhetetlen, mert a Blokád történéseiben közvetlen összefüggés van a globális és lokális konfliktusok között - ezzel persze nem mondtam újat. Ám ami kifejezetten szimpatikus volt Tősér rendezésében, vagy épp Köbli Norbert forgatókönyvében, hogy a film nem áll meg a bő három napot felölelő eseménysorozatnál. A még fiatal, tanárnak álló Antall (ifj. Vidnyánszky Attila) történetén keresztül az '56-os forradalom pillanatképei is megelevenednek a filmben. Gyengébb produkciós érték, vagy nem kellően hiteles színészi alakítások mellett könnyen kilóghattak volna ezek a szegmensek az alapvetően a 90-es évek szettingjében játszódó filmből - szerencsére egyik tényezővel sem volt probléma. Kifejezetten jól állt a Blokádnak ez a fajta párhuzamos történetmesélés, ami egyfelől Antall karakterét és ambícióit is jobban kibontotta, másfelől a film talán leghangulatosabb jeleneteit is a visszatekintéseknek köszönhetjük.

Tősér filmje egy pillanatig sem próbálja meg leplezni, hogy Antall József nem pusztán főhőse, de morális viszonyítópontja is a Blokádnak, aminek eredményeképp legalább annyira beszélhetünk életrajzi drámáról, mint politikai thrillerről. Ennek kapcsán megkerülhetetlen, hogy kitérjek azokra a visszajelzésekre, miszerint a Blokád nem történelmet mesél, hanem inkább relativizál és emléktáblát állít Antall József előtt, míg az őt opponáló Göncz Árpádot egy rossz szándékú bohócként ábrázolja. Vitán felül áll, hogy a filmben valóban megvannak ezek a relációk a szereplők és az általuk képviselt oldalak között, ahogy az is, hogy jellegéből adódóan a nézőben természetes folyamatként történik meg a rendkívül kompetensnek és karizmatikusnak ábrázolt Antallal való szimpatizálás. Ahogy azt sem lehet nem észrevenni, hogy a film során elhangzanak olyan mondatok, apróbb elszólások, amik gyanúsan aktuálisak, és gyanúsan a néző felé vannak intézve. Mindezzel együtt, vagy inkább ezek ellenére sem éreztem az, hogy a Blokád átesne a ló túloldalára a maga szubjektivitását illetően.

Bennem a látottak alapján nem az "egyik oldal lyó, másik oldal rósz" bipolaritás fogalmazódott meg (nem zárom ki ugyan, hogy a szándék ne ez lett volna), hanem hogy egy elképesztően bonyolult, különböző érdekeket ütköztető és morálisan nehezen bírálható rendszert látok. Mindezt kívülről szemlélve Göncz valakinek a szeretett Árpi bácsija, másnak pedig az integető bohóc - ez a fajta narratíva alkotás emberi sajátosság (hiányosság?). Nem állítom, hogy a Blokád ezen a jelenségen bármit is segítene, vagy hogy nem épp ráerősít arra, de nálam ez még belefért, és igyekeztem a helyén kezelni. Elvégre is, Hollywood már régen rászoktatott a fiktív elemekkel tűzdelt, erősen szubjektív és a legkevésbé sem pártatlan nézőpontok mérlegelt elhelyezésére. A Blokád pedig, amennyire abba így utólagosan beleláthatunk, igyekezett történelmileg is hű maradni az Antall kórházi szobájában történtekhez, vagy épp a polgári lezárások zsivajos eseményeihez.

A Blokád nem találja fel újra az amerikai politikai thrillerek műfaját, főleg, hogy nem is a zsáner egy klasszikus értelemben vett képviselőjéről beszélünk. Ám a stílus velejét tisztességesen honosítja meg, aminek eredménye egy jól követhető, izgalmas és ma is kifejezetten azonosulható történet, mely elsősorban párbeszédekre, másodsorban archív felvételekre, vagy azoknak álcázott snittekre hagyatkozik a feszültség fokozásának érdekében. A forgatókönyv sorai ugyan hajlamosak néha a kelleténél jobban a néző szájába rágni, hogy most éppen mit is kell gondolni, ám a karakterek közötti interakciók és dialógusok összességében ügyesen lettek megírva, melyek érvényesüléséhez elengedhetetlen szükség volt legalább olyan jó színészi alakításokra. A Blokádnak ilyen téren nincs problémája, ugyanis egy-két színpadiasabb fellépést leszámítva mindenki remekül játszik, de főleg az Antallt megformáló Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila teljesítménye az, ami a film legfőbb fegyverténye.

Seress elképesztő profizmussal ölti magára Antall József alakját, ami alapján azt gondolhatnánk, hogy a 90-es évek elején tényleg miénk volt a világ legkompetensebb kormányfője. Az ágyhoz között miniszterelnök egy higgadt és leleményes államférfi benyomását kelti, aki látszólag minden pillanatban a legjobb döntést hozza meg, amit rajta kívül más nem merne. Vidnyánszky alakítását pedig mi sem dicséri jobban, minthogy jóval kevesebb jelenetben, Seress árnyékából kilépve tudott hatni a néző szívére, aki az '56-os forradalmak tehetséges és csupaszív hazafijának emblematikus archetípusát tudta hiteles módon magára ölteni. A visszatekintések végén lévő jelenet, ahol volt diákjai lepik meg valamivel a fiatal Antallt, valószínűleg az egész film legszebb és legőszintébb pillanata, főként Vidnyánszky játékának köszönhetően. Egyértelmű, hogy a Blokád rendkívül szelektíven közelíti meg Antall figuráját, már ami a gyengeségeit és hibáit illeti. Egy távolságtartóbb, tárgyilagosabb megközelítés által viszont egyáltalán nem biztos, hogy jobb film lett volna Tősér rendezése, pusztán merőben más hangvétellel, ezáltal pedig koncepcióval bírt volna a Blokád - ahogy az is egyértelmű, hogy a cél viszont nem ez volt.

A Blokád van, hogy líraibb köntösben, de van, hogy rendkívül direkten beszél a rendszerváltozásról, a demokrácia működéséről, Magyarország nem éppen független geopolitikai helyzetéről, olykor pedig intelmeket fogalmaz meg a magyar társadalom felé azt illetően, hogyan tudnánk magunk mögött hagyni múltunk azon fojtogató és kiszolgáltatott szeletét, ami talán még ma is foglyul ejt és visszatart egy egész nemzetet. Tisztában vagyok azzal, hogy az aktuálpolitikai helyzet, vagy az adott filmet érintő állami támogatások fényében egy magyar alkotásban minden egyes elhangzott mondatnak lehet egy alternatív olvasata. Korábban pedig utaltam rá, hogy a Blokádban vannak gyanúsan aktuális kiszólások, ám ezek ellenére is úgy érzem, hogy Tősér filmjének narratívája egyfelől működik, másfelől pedig olyan gondolatokat fogalmaz meg, olykor informatív, máskor erkölcsi szándékoltsággal, amikkel önmagukban abszolút lehet szimpatizálni. Megint csak egy korábbi témára visszautalva: Göncz ábrázolásmódját joggal lehet kritizálni, de az ő szerepe kapcsán is azt éreztem, hogy a film teret hagy annak, hogy lássuk a másik oldal álláspontját is. Még úgy is, hogy életrajzi dráma jellegéből adódóan Antall a viszonyítópontja mindennek, ám ne csináljunk úgy, mintha ez nem így lenne általában a karakterközpontú politikai thrillerekben.

A Blokád gyakorlatilag már hetekkel a premierje előtt megosztó téma volt a hazai közösségi médiában, elég csak a viszonylag korai Oscar-nevezésére gondolni. Arról nem is beszélve, hogy itthon elképzelni sem tudok ingoványosabb területet annál, mint amikor valaki politikai vonatkozású film elkészítésére adja a fejét. Tősér Ádám rendezésének pedig meg is vannak a maga támadási felületei, és arról sem beszélhetünk, hogy egy világra szóló hazai alkotás született volna. A Blokád azonban politikai thrillerként és életrajzi portréként is egy abszolút korrekt, hazai viszonylatban mindenképp színvonalas próbálkozás lett, melyet egy egészen feszült forgatókönyv, autentikus látványvilág és több remek, de két kiváló színészi alakítás is jellemez.