Alexandre Bustillo és Julien Maury még 2007-ben jöttek ki A betolakodó című filmjükkel, mely olyan öklöst vitt be nekünk, hogy csak nagy nehezen ocsúdtunk fel belőle. Adott volt egy egyszerű ötlet, amit a két francia rendező kézzel fogható, lélekrohasztó atmoszférával és feszültséggel töltött meg, az egészet pedig megfejelte egy jó adag explicitással - amelynek képsorai igen mély nyomot hagynak a befogadóban. Ezzel szemben ott van Tobe Hopper A texasi láncfűrészes mészárlása 1974-ből: az extrém horror egyik úttörő darabja, mely rendkívül nyugtalanító, zabolátlan őrületet sugárzó jeleneteivel és éjfekete humorával még mindig képes elérni, hogy lelkünk szétzilálódjon. Milyen érdekes, hogy jelen tárgyalt filmben épp az előbbi film rendezőit és utóbbi alkotás sokadik etapját üdvözölhetjük - az eredmény pedig inkább csak egy közepesen izgalmas, felejthető installáció lett.

 

A két direktor legújabb filmjében a hírhedt mészáros, Bőrpofának az eredettörténetét hivatott bemutatni - naivan feltételezve azt, hogy a néző még nem unta meg kedvenc karaktereinek (legyen az gonosztevő, vagy hős) "így jöttem"-sztorijait. Így, hogy túlvagyunk már Rob Zombie budi-pszichológiával megsuhintott Myers-analízisén és még Freddy Krueger is kapott egy bővebb origin-sztorit, persze már meglepődni semmin nem lepődünk meg felháborodni sem nagyon tudunk egy ilyesfajta demitizáló elképzelésen - a reakció csupán egy elhaló ásítás, nem több. A Bőrpofa tehát újabb bőr lenyúzása (ó, bocsánat, nem volt tudatos) valamiről, amin már csont is alig van.

 

A hatvanas években játszódó film a pici Bőrpofával indít, kinek a neve Jed. Családi vacsorához készülődik a Sawyer-família, mintha születésnapot ünnepelnének. Minden normálisnak néz ki egészen addig a pillanatig, amíg meg nem látjuk, hogy az asztal végében egy lekötözött szerencsétlen ül, akiről tudjuk (nagyon jól tudjuk), hogy rövid időn belül valami nagyon borzalmas sors vár. Jed számára ez a vacsora egy beavatási ceremónia - családhoz való elkötelezettségét kellene bizonyítania azzal, hogy a kezébe nyomott láncfűrésszel felnégyeli a foglyul ejtett férfit. A fiú azonban meghunyászkodik, a láncfűrészt nem használja - a férfivá érés várhat még. Nem telik el sok idő a filmből, Jed-et elszakítják a családtól és egy elmegyógyintézetbe dugják. Tudjátok, mint ahogy Myers-szel is tették. A csavar itt az, hogy nekünk nézőnek fogalmunk sincs arról, hogy a megismert intézeti tagok közül melyik lehet Bőrpofa maga. A forgatókönyvíró egy szökést és az azzal járó menekülést használja fel arra, hogy valamelyest játszadozzon a nézőkkel azt illetően, hogy ki mit gondol, a négy tagú kompániából ki lehet az, aki később a láncfűrészesként elhíresül.

 

Ami Maury és Bustillo filmjét megkülönbözteti például Rob Zombie Halloween-jától az az, hogy megtagadja tőlünk a standard eredettörténet szabályait és kicsit elszakad a hagyományoktól. Nem kezdik el pontról pontra felmondani nekünk, hogy mi vezethetett oda, hogy azzá vált, aki, inkább azzal vannak elfoglalva, hogy az ikonikus karakter kvázi avatarját felhasználva készítsenek egy ultraerőszakos road-movie-t, amiben ismét megvillogtathatják kivételes képességüket az explicit képi tartalmak használatát illetően. És amíg az erőszakszcénákról beszélünk, addig tényleg van mit nézni, van min ujjongani a gore-fanoknak. Az erőszakkitörések nyersek, változatosak és ha azt a fajta zsigeriséget és sokkhatást nem is váltják ki, mint A betolakodóban, azért érződik a belefektetett energia.

 

A Bőrpofa azonban ezen kívül sokat nem tud nyújtani. Csábító az a nihil, amit vászonra festettek, a rendezők atmoszférateremtő képessége most sem nagyon vallott szégyent (ahogy A betolakodóban, úgy most sem nagyon számíthatnak a pozitív szereplők arra, hogy valaki jöjjön és megmentse őket) és akad egynéhány izgalmasabb szcéna, de ennyi. A karakterek nem kapnak életre, a prezentált őrület pedig bizony néhol belecsúszik az öncélúság kategóriájába (a hármas szex a többnapos hullával például abszolút felesleges). Ilyenformán pedig nem csak A texasi láncfűrészes eredetijéhez nem ér fel, de nagyon A betolakodó színvonalát se tudja utolérni. Amire tehát az alkotók támaszkodhatnak az a nézői kíváncsiság a címszereplőt illetően, majd a meglepetés ereje, mely adott - de mindezt összevetve sem csap akkorát ez a film, amekkorát akarna csapni. Bár az is tény, láttunk már ennél a filmnél sokkal rosszabbat is.