Bosszúállók - Premier Kritika

A Bosszúállókban olyan szuperhőscsapat áll össze, melyet korábban soha nem láthattunk még együtt mozivásznon. Sokan vártunk arra gyermekkorunk képregénygyűjtési szakasza óta, hogy a rajzolt és egekig magasztalt figurákat mozgásban, vásznon láthassuk és méltóan mutatkozzanak be nekünk, ahogyan azt fantáziadús kobakkal elképzeltük.

Hihetetlen módon Joss Whedon szinte időutazóként belelátott agyunk legrejtetebb zugába és felismerte azt, hogy a szemkápráztató és gigászi bevételeket termelő látványvilág és effektorgia mellett (félreértés ne essék, szükség van erre is) meg kell ismertetni a nagyérdeművel a karakterek valóját is. Hiszen gondoljunk csak bele: mindegyik szuperhős valamilyen dráma folytán vált azzá, aki és az életükben drasztikusan bekövetkezett változás okozta erejük forrását. Hulkot gammasugárzás érte, melynek következtében bujdosnia kell és folyamatosan kontrollálnia magát, Thor-nak a szerelme és az otthona között kellett választania, valamint a testvérét is "elvesztette". Nem rózsásabb a helyzet az örök bohém Vasember esetében sem, hiszen a szíve felé száguldó szilánkokat egy olyan fegyver okozta, melyet ő tervezett és forgalmazott és csupán egy erőteljes szerkezettel védheti életét. Amerika Kapitány sincs jobb helyzetben, hiszen a Hitlernél is ördögibb Vörös Koponya legyőzése után jégbe fagyott és soha többé nem láthatja kedvesét. Whedon sorozataiban is bizonyította, hogy forgatókönyvíróként a kisujjában van a karakterek kibontása, a megjelenéssükkel, dialógusaikkal való közlés: elég, ha a Bosszúálló játékideje alatt rátekintünk Bruce Banner (Mark Ruffalo) arcára és az összes érzését, szenvedését leolvashatjuk róla. Whedon szavak nélkül is többet mesél, mintha kiselőadást tartana a karakterek eddigi sanyarú sorsáról.

A sztori szerint egy váratlan ám de a Thor filmben való feltűnése által ismerős ellenfél tűnik fel a színen, aki minden eddiginél nagyobb veszélyt jelent a Földre, ezért Nick Fury (Samuel L. Jackson), a SHIELD névre hallgató nemzetközi békefenntartó ügynökség vezetője azon kapja magát, hogy sürgősen szüksége van egy csapatra, amely visszarántja a bolygót a katasztrófa széléről. Ezért kezdetét vesz a földkörüli toborzás – kizárólag szuperhősöket keresnek! A történet éppen annyira lett kidolgozott, mint amennyire az szükséges volt a film epikus szempontjából: nem kapunk áll-leejtő csavarokat, lényegében kiszámítható fordulatokkal találkozhatunk, de léteznek olyan jelenetek és pillanatok, amelyet még a legtöbb forgatókönyvíró sem láthatott előre és nem mindegyiknek fogunk örülni. A Bosszúállók esetében Whedon igyekezett megtalálni az arany középutat a dráma és a leginkább Tony Stark által képviselt humor között, amelyet a majd két és fél órás játékidő alatt egyszer sem éreztem szélsőségesnek. A feszültségkeltés épp olyan hatásos volt mint, a megfelelő momentumokban alkalmazott, enyhülést hozó humorlabdacsok alkalmazása is, amelyben az előzetesekből egyértelműen kiszűrve Tony Stark, alias Vasember járt az élen. Ha szorul a hurok és egyre veszélyesebbé válik a helyzet, akkor az elsőszámú milliárdos playboyunk oldja a feszültséget egy-egy könnyfakasztó geggel, de meglepő módon Hulk sem csak dühből tud törni-zúzni. A cselekmény folyamatos, egyetlen percet sem érzünk elhanyagolhatónak, minden jelenetnek meg van az oka és okozata, amelyet ha abban a percben nem is, de a későbbiek során megértünk. Ritka az olyan alkotás, ami alatt a mai rohanó világban nem keressünk folyamatosan a telefonunkat és nem pillantunk sandán a 3D-s szemüveg alatt a számlapra, hogy megnézzük, mikor térhetünk vissza a valóságba. A Bosszúállók vetítése alatt garantáltan elfelejti az ember addigi gondját-baját és csak úgy szállnak a másodpercek, percek, órák a történések befogadásával, a szerfelett nevetéssel és a megbotránkozással, de kapunk szomorú, szinte könnyfakasztó perceket is, ami még számomra is váratlan volt és megrázó.

Ami a stábot illeti, Joss Whedon nem is válogathatta volna össze jobban embereit. Rögtön itt vannak a plakátok tetejét megtöltő húzónevek, akik nem ma kezdték az ipart és jelenlétük akkor is garancia a film értékelésénél, ha maga a matéria értékelhetetlen. Samuel L. Jackson kiköpött Nick Fury és ő volt az a színész, aki szakított azzal a hagyománnyal, hogy a karakter fehér származású: sokan meglepődve veszik tudomásul, hogy csakis és kizárólag az ő vásznon való feltűnésével lett néger Nick Fury ügynökünk. Robert Downey Jr. hozza a tőle megszokott laza figurát, aki a megfelelő pillanatokban kimutatja a foga fehérjét és nem csupán magáért de a társaiért is kiáll. ha kell. Chris Evans-ot szinte mintha az Amerika Kapitány filmből rángatták volna át, semmit sem változott, egyedül a ruhája, melyet meglepő módon meg is magyaráznak nekünk. Chris Hemsworth-öt még sokáig együtt emlegetjük majd Thor-ral, vállalhat akármilyen szerepet, akármilyen stílusban. De nem mehetünk el Mark Ruffalo blockbusterben való debütálása mellett sem, aki a nagyok között is meglepően jól állta a sarat. Hasonlóan jó véleménnyel vagyok Scarlett Johansson és Jeremy Renner teljesítményéről is, akiket korábban el sem tudtam képzelni ilyen kaliberű szuperhősök mellett, azonban kellemesen csalódtam bennük és a stáblista alatt értettem meg azt, hogy miért nyilatkozta a rendező egy alkalommal: ők is legalább olyan fontos részét képezik majd a sztorinak, mint a "nagyok". Tettem már említést a Tom Hiddleston alakította Lokiról? Róla elég annyit tudni, hogy a film elején nem igazán mérte fel az esélyeit és gonosz mivolta, valamint fondorlatos cselszövése  A filmnek mellékszereplők terén sem kell szégyenkeznie, olyan nevek töltik be a vásznat a háttérben és sokszor az előtérben, mint Stellan Skarsgard, Gwyneth Paltrow, Clark Gregg vagy épp Cobie Smulders.

Nem maradt más hátra, mint a látványvilág és a 3D elemzése. A Bosszúállók jól felépített sémát követ, hiszen ahhoz, hogy a Föld jelenlegi legnagyobb hősei együtt dolgozhassanak, először csiszolódniuk kell egymáshoz (akárcsak egy házaspárnak) és ez jelen esetben a gyémánt keménységével mérhető. Vasember, Thor, Hulk és Amerika Kapitány mindegyike erős jellem, saját prioritásokkal, fontossági sorrenddel és értékrenddel, amelyek csak abban egyeznek mindannyiójuknál, hogy az emberek élete és a Föld biztonsága a legfontosabb számukra. Éppen ezért, a rögös úton végigbandikolva a csapat berkein belül láthatunk olyan "hatalmi" harcokat is, melyre titkon a bejelentés óta vártunk: azt hiszem nem árulok el azzal nagy meglepetést, hogy Thor és Amerika Kapitány megmérkőzik, de becsatlakozik még Vasember is, hogy hárman tegyék romhalmazzá a környéket. Ami azonban az előzetesekből nem derül ki az, hogy további csapattagok egymással való küzdelmére is számítanunk kell, de neveket a spoilerveszély miatt nem áll szándékomban említeni. Legyen elég annyi, hogy a karakterek összecsapása és az idegenekkel (a filmben kiderül a nevük) való összecsapás egyöntetűen lenyűgözőre sikeredett, néha a körülöttem levők szava is elállt, máskor csak elégedett sóhajtásokat lehetett hallani. Hulk megjelenítése minden eddigieknél profibbra és részletgazdagabbra sikerült, Mark Ruffalo arcvonásai a motion capture segítségével felismerhetőek és beazonosíthatóak a nagy dühöngő zöld szörnyél és a beígért brutális zúzás sem marad el. Ha van olyan film, amelyben az ember nem számolgatja azt, hogy mire ment el a meglehetősen magas összegű büdzsé, akkor az a Bosszúállók.

Említést tennék még a 3D-s kiadásról is, amelynek volt rengeteg pozitív és pár negatív tulajdonsága is: pozitív, hogy a karakterek közötti harcok és az alakok, valamint tárgyak meglepően élethűen hatottak, negatív viszont, hogy néhány idegen ellenfél betoppanásakor szinte kifolyt a szemem az egész képernyőt betöltő, egyébként részletes ábrázolástól. Erre azért jobban figyelhettek volna, kíváncsi lennék továbbá arra, hogy az IMAX féle 3D-ben is érzékelhető ez a fajta attrocitás, avagy csak a "mezei háromdés kópia" ismérve-e. Végszó: Whedon ezúttal jelképesen is kiérdemelte a mester jelzőt, tehát ezentúl így kell hivatkoznom rá. Tehát Whedon mester a Marvel kötelékében és a cég teljes támogatásával olyan örökbecsű klasszikust pakolt le elénk az asztalra, amelyről még évek múltán is beszélni fogunk és amelyet minden egyes embernek látnia kell élete során, hovatovább szerepelnie kell az összes bakancslistán. Mindazonáltal elmondható az is, hogy a CineStar történelmében a Bosszúállók a második olyan alkotás, amely elérte a 97%-os álomhatárt és a másikat csak Christopher Nolan Eredet című sikerfilmje tudta. Vajon trilógiává bővül a gigászok köre a nyári sötét lovag felemelkedésével, avagy a Bosszúállók marad az idei év eddigi legjobbja és az összesítésben vett szuperhősfilmek kategóriájának legjobbja? https://www.youtube.com/watch?v=BcVeUiduZFE

Oldalak: 1 2