Mindig utáljuk a rebootokat, mert az eredetihez valamilyen szép emlék fűződik és ugye köztudott, hogy a jobb emlékeket hosszabb ideig tároljuk. Pont ezért olyan fájdalmas, ha valami nagy klasszikushoz nyúl Hollywood, hiszen tönkre teszi a mi féltve őrzött kellemes kis emlékünket. De mi van akkor, ha az alapanyag sem túl izmos és különben sem fűzünk hozzá gyengéd érzelmeket? Semmi, el sem megyünk megnézni a filmet, vagy ugye mégis...
Abszolút jókor került ki az új Charlie angyalai, keresve sem találhattak volna jobb alapanyagot a #metoo mozgalom után, viszont őszintén senkitől nem hallottam vissza, hogy rohanna erre a filmre, nőktől sem, férfiaktól meg aztán végképp nem. A marketing kampány során végig tolták, hogy ez egy csajos film, nőktől nőknek, de azért keményen. Érezni is lehetett végig egy kis férfigyűlölő hangulatot a filmen, de minimum totális szerencsétlenségnek volt beállítva az összes, akik egy zacskó kaját képtelenek kibontani nélkülünk. Én amúgy borzasztóan jól szórakoztam ezen, mert a férfiak inkább voltak karikatúrájuk önmaguknak, mint valós személyek. Gyakorlatilag kimondott célja volt a filmnek, hogy csak egydimenziós karaktereknek mutassa be az összes férfi szereplőt. Hodak (Jonathan Trucker) konkrétan egy szót mond az egész film alatt és azon kívül, hogy belemártották egy vödörnyi tetoválásba - mert ugye ő az aktuális rossz fiú - meg verekedett, szó szerint csak egy bot volt, akit mindig le kellett verniük a csajoknak a küldetés elején. Na, de rögtön férfi karakterizálással kezdtem, jellemző...
A szörnyű az, hogy bár a férfiak szándékosan lettek olyanok, amilyenek, a csajok véletlenül sikerültek semmilyenre. Kristen Stewart tök jó a vicces, komolytalan csaj szerepében és dobálja egymás után a cool egysorosokat, de ezzel igazából ki is merültek a képességei. Elena Balinska a kemény csaj, Naomi Scott az ész, Elizabeth Banks pedig az első női Bosley, meg amúgy a rendező - ennyivel le is lehet tudni a jellemzésüket. Legalább csapatként jól működnek együtt, ha már külön-külön nem alkotnak maradandót. Cserébe a közelharci jelenetek legalább egy közepes szintet megütnek, nincsen kamerarázogatás, meg csak tíz vágás van egy öklözés jelenetben nem ötven, szóval legalább a kaszkadőrökre szántak pénzt.
Ja, hogy a sztoriról még nem esett szó, de igazából minek? Valami főgonosz el akarja pusztítani a világot, mellé pedig hatalmat meg pénzt szeretne, vagy valami ilyesmi, nem kötött le egyáltalán (volt akit igen?). Szerencsére viszont rengeteg helyszínt bejártak, egész különlegesnek mondhatóakat is, és persze mindegyik tökéletes alkalom volt valamilyen csini ruha felvételére. Ha majd a csajok egyszer nyakig begombolkozva irtják az ellent és nem köldökig vágott dekoltázsban, az lesz az igazi változás, de a nők szerencsétlen kísérői is kapjanak valamit, ha már egész végig rajtuk röhög a film.
Nem is volt ez több annál, mint a kifigurázása az általános férfi sztereotípiáknak. A nők uralják a világot, miközben jól néznek ki és kémények. Mindezt úgy, hogy azért egy kicsit megrugdosták a férfiakat a sok évnyi sérelemért. Mivel én az egészet egy nagy poénként fogtam fel nagyon élveztem, de ettől még filmként szinte értékelhetetlen a végeredmény. A legtöbb dialógus katasztrófa, olyan borzasztóan buta, hogy agyat éget. Ötven kilós csajok vernek kenterbe náluk háromszor nagyobb férfiakat. Sminkjüket, hajukat, ruhájukat semmi nem tudja elpusztítani és mindig tökéletesen állnak, de legalább arra gondoltak, hogy még egy Jurassic Worldös magassarkúban rohangálást ne játszanak el. Egészen biztosan nem ez a következő Wonder Woman, de még a Marvel Kapitányt is bőven alulmúlta, és ha Hollywood azt hiszi, hogy olyan nőket szeretnénk látni, akik minden férfit hülyének néznek és átgázolnak rajtuk (kivéve ha "cukik"), akkor tényleg nagy a baj.
