Cowboyok és űrlények - Kritika

A Cowboyok és űrlények nem más, mint keveréke egy középszerű western és egy középszerű sci-fi történetének - szerencsére az így kapott film sokkalta jobb, mint az alkotóelemek külön-külön vett minősége. Jon Favreau tartja a megfelelő minőséget végig, eltekintve néhány alacsonyabb rangú geg-től a poénok is megfelelően vannak odapakolva a kellő helyre, vegyítve a komolyabb elemekkel.

A film marketingjének egyértelmű célja Han Solo/Indiana Jones és James Bond középpontba helyezése volt és nem is gondolkodtak rosszul a feladatra állított munkatársak, hiszen Harrison Ford-dal kiegészülve Daniel Craig elcipeli a hátán az egész játékidőt, az igazat megvallva egyetlen mosoly nélkül az arcán. Maga Favreau is a film készítése közben egyfolytában arról áradozott twitterjén, hogy mennyire boldog és mekkora eszméletlen királyság már, hogy olyan nevekkel forgathat, mint Daniel Craig, Harrison Ford, Olivia Wilde és Sam Rockwell. Nem kisebb személyiségek csücsülnek a produceri furgonban sem, hiszen Steven Spielbeg, Ron Howard vagy épp Brian Gazer már önmagába is garancia kell legyen a minőségre. A mellékszereplőkben sem kell csalódnunk, hiszen a Kemény zsarukból ismert Walton Goggins, Az utolsó léghajlítóban látott Noah Ringer vagy épp Paul Dano és Adam Beach egytől-egyig hozzák a kellő figurát, de nincs nehéz dolguk, hiszen a forgatókönyvet olyan nevek pofozták készre, mint Roberto Orczi, Alex Kurtzman és Damon Lindelof. Minden adott tehát egy tökéletes filmhez, egy kevés kliséket alkalmazó stíluskeverékhez, a Cowboyok és űrlények mégsem vehette át a legjobbaknak járó díjat, inkább a sereghajtók népes táborát erősíti még ilyen stábbal a háta mögött is.

Mégis, a stílusok keveredése valami eszményi baritont kölcsönöz a képzeletbeli narrátor hangjának: a legelső stílusbeli jel a Craig karakterének csuklóján pittyegő karkötő, amiről csak a kő alatt kuksolók nem mondanák meg, hogy idegen ketyere. Ezen szerkenytű valamilyen turbófeltöltős radarirányzékkal felvértezett sugárvető mobilágyúnak tűnik és nagyjából az egyetlen fegyver ami elég erős az idegenek támadásának visszaszorítására. A lándzsák, nyilak és golyók puszta hasznavehetetlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az utolsó vérig tartó párbajokban edzett acélszívű cowboyok is inkább menekülnek puskapor használat helyett. Szinte a sors fintorát üdvözölhetjük azon intergalaktikus csatában, amit a helyzetre való súlyosságra nézve indiánok, cowboyok, a törvény emberei és rablók egyaránt vívnak, egyetlen közös ügyért: legyőzni a felsőbb, idegen hatalmat.

Láthatjuk tehát, hogy Favreau megpróbálja megmutatni Hollywood-nak és a világnak, hogy nem csak visszafelé, de előre is lehet lépkedni egy kis merészséggel, kreativitással és bátorsággal, no meg jó színészekkel akik követik a kellő instrukciókat a kellő helyen ("Daniel, kérlek nézz a kamerába olyan szálkásan, amilyen csak egy kárászraj lehet.... és, ennyi!). A film első fele egyértelműen a Rio Bravo és a Börtönvonat Yumába rezonanciáját követi, a finálé a maga szitakötő alakú idegen lényeivel a giccses 1950-es alien-inváziós filmeket idézi vissza. A kettő között a szkript hol ellaposodik, hol felgyorsul de leginkább megpróbálja tartani a lépést a nézők és maga a rendező igényei közötti folyósón. Mindazonáltal a karakterek szerethetőek, az idegenek célja és megvalósítása egyértelmű és hátborzongatóan közeli, ám egy csomó műfajt láthatunk összefojni nyakon öntve néhány klisével, s ezek közül néhány óhatatlanul is borzalmas, mégis szilárd alapot nyújt, amire a Cowboyok és űrlények bátran építkezhet. A vizuális hatások CGI-vel és nélküle is egyaránt ütnek, a párbeszédek és cselekvések szokványosak de a megvalósítás, hangsúlyozom megér egy misét és egy mozijegyet. És még egy dolog: a Craig csuklóján viselt idegen-bizsu egyszerűen zseniális marketing fogás volt... https://www.youtube.com/watch?v=c5TYKJRseIY

Oldalak: 1 2