Croodék – Kritika

Amit egy súlyos dollármilliókba kerülő produkciótól el is várunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szórakoztatást is automatikusan magas szinten űzné, elvégre – csak a stúdió korábbi filmjeiből szemezgetve – láttunk mi már karón halat (Cápamese), vagy hasra esős poénokkal és popkultúrális utalásokkal teleszőtt pingvint (Madagaszkár 1-2.). Ugyanakkor a Dreamworks kezd felnőni a Pixar állította (és szépen lassan lerombolt) mércéhez, és egyre jobban mellőzi a felnőtteknek szánt kikacsintásokat, és inkább a karakterekben valamint a történetben kezd bízni, ami a harcművész mackó kalandjain (Kung Fu Panda 1-2.) vagy a viking tini sárkányröptetésén (Így neveld a sárkányodat) egyértelműen érződik, sőt a némileg erőtlen folklór zúzdán (Az öt legenda) is. A Croodék szerencsére az utóbbi kategóriába tartozik – ami részben a sárkánykalandból átigazolt egyik rendezőnek, Chris Sandersnek is köszönhető – ugyanakkor nem mellőzi a kicsiknek (és gyermeklelkű nagyoknak) szánt hasra esős poénokat sem.

Ha utóbbi nem is nyeri el sokak tetszését, akkor is kiélhetik magukat a (túlságosan is) burjánzó vizualitásban és ötletességben. Utóbbi leginkább a prehisztorikus és vicces állatkereszteződésekben nyilvánul meg (hardcore biológia tanárok és történészek kerüljék el!): van itt elefánt és zsiráf, valamint elefánt és egér zabigyereke, madár és teknős, piranha és papagáj, továbbá krokodil és kutya szerelmének gyümölcse. Ezek után sajnálatos, hogy a sztoriba és a karakterekbe nem mertek ennyi kreativitást ölni.

Hiába a változatos, de barbár családtagok és a hozzájuk csatlakozó, civilizált feltaláló szívtipró, ha összesen csak a maradi apa és tini korszakát élő lánya, valamint a belépő új tag sablonos történetszálára koncentrál. Így ahelyett, hogy a család dinamikáját helyezné előtérbe és az abban bekövetkezett változásokkal foglalkozna jobban, megelégszik a bejáratott „haladj a kőkorral, vagy kihalsz” alaptézist, hiába csillant meg a játékidő utolsó harmadában egy a Toy Story 3-at idéző, drámaibb befejezést, nem mer élni a lehetőséggel, és egy erősen a giccs határán egyensúlyozó fináléba torkollik az egész.

Ennek ellenére a kicsik és nagyok is garantáltan élvezni fogják, előbbi korosztály főleg az arcukba mászó 3D, míg utóbbi a találó vizuális ötletesség miatt. Viszont a túléléshez szükséges plusz nincs meg benne, így pár éven belül filmfosszíliaként találkozunk vele a kis képernyős múzeumban, hogy aztán a feledés homályába vesszen. https://www.youtube.com/watch?v=sS3LxBtmNDE

Oldalak: 1 2