Úgy tűnik, új filmtípus kezd betörni a romkom világába. A rólad alkotott kép után itt egy újabb mozi, amiben egy idősebb női szereplő gabalyodik össze a fiatalabb férfivel. Minden bizonnyal nem járunk messze az igazságtól, ha ezt azzal hozzuk összefüggésbe, hogy a filmgyártásban is egyre inkább megjelennek a női történetek és problémák, nagyobb teret kapnak az ilyen típusú megközelítések. 

Az előbb említett Anne Hathaway-filmmel ellentétben itt nem a társadalmi elvárások jelentik a fő problémát, hanem a szereplők családi állapota, illetve a közvetlen környezet elvárásai. És bizonyos értelemben ez is lesz ennek a filmnek az átka.

Zara (Joey King) szeretne bekerülni a filmvilágba, ennek útját pedig egy filmsztáron, Chrisen (Zac Efron) keresztül látja, aki viszont közel sem egyszerű eset, sőt szinte lehetetlen vele együtt dolgozni. Zara tehát fel is mond, s amikor Chris békítőtárgyalást szeretne kezdeményezni, találkozik a lány anyjával, Brooke-kal (Nicole Kidman). A furcsa páros egymásba szeret, de megint jön az örök kérdés: képes-e a páros túlélni a nehézségeket, és hogy reagál minderre Zoey?

A szereplőgárdát - és akkor még a Zara nagymamáját játszó Kathy Bates-ről nem is beszéltünk - figyelve nem meglepő, hogy a Családi affér a sztárok karizmájára alapoz elsősorban. És nem is lő nagyon mellé Richard LaGravenese rendező, hiszen Zac Efron és Nicole Kidman valóban remekül működik együtt, bár az is tény, hogy mindketten testhezálló feladatot kaptak, Kidman jól hozza a nőiségére újra rádöbbenő középkorú nőt, Efron pedig mindig kapható a jó kis öniróniára. 

Abból pedig van bőven ebben a filmben. A Családi affér nem fél kritikával illetni a kortárs Hollywoodot, ahol Efron karaktere egy bugyuta franchise sokadik részében játszik, ahol minden forgatókönyvet hat embernek kell átírni, s ahol már csak remake-ekben tudnak gondolkodni. Ez pedig kell is a filmbe, ugyanis ezt leszámítva nem sok újdonsággal találkozunk: a szereplők traumái (Chris magánya, Brooke férjének halála) igencsak kiszámíthatóak, a történet alakulása pedig nem is lehetne tankönyvszerűbb. Meta módon tehát abban is van egyfajta poén, hogy végeredményben egy olyan sablonos és sok szempontból értelmetlen forgatókönyvet kapunk, ami a filmben gyakran kritika tárgya, ráadásul a poénok többsége sem működik. 

De nem ez az elsődleges probléma a Netflix legújabb dobásával, ugyanis nézőként is pontosan tudjuk, hogy nem feltétlenül egy romantikus komédiától kell nagy megfejtéseket várnunk. Az igazi gond az a Családi afférral, hogy saját üzenetében is inkonzisztens, és nem igazán találja a történet tétjét. 

Mert miről szól ez a film valójában? Mindenekelőtt arról, hogy képesek legyünk felvállalni önmagunkat. Hogy tudjuk, bármikor ránk mosolyoghat a szerencse, és mindig nyitottnak kell lennünk a pozitív élmények befogadására. Ugyanakkor épp a film főszereplője az, aki mindenáron megpróbálja megtagadni ezeket az értékeket. Zoey rendkívül rossz főhős, egyrészt azért - és ez egyértelműen a forgatókönyv hibája -, mert valójában egyáltalán nem érdekes, hogy vele mi történik a film során, minden körülötte zajló esemény jóval jelentősebbnek tűnik.

Másrészt szinte nincsenek érvei, csak annyi, hogy meg akarja védeni az anyukáját, ami persze érthető, de még akkor sem változtat az álláspontján, amikor egyértelmű, hogy Chris szándékai komolyak. Mindezen pedig egyáltalán nem segít Joey King játéka, ami nagyon messze van a visszafogottól. 

A Rólad alkotott kép tehát annyival jobb film a mostani netflixes próbálkozásnál, hogy ott a készítők legalább egyértelműen és jól határozták meg a viszonyt övező problémákat. Itt ilyen szintű igényesség nem vehető észre, ettől függetlenül persze a Családi affér nem rosszabb film, mint a műfaj átlaga, egy-két valóban megmosolyogtató poén azért bekerült a filmbe (Zac Efron és egy Cher-dal párbeszéde, hogy mást ne mondjunk), így egy könnyed esti mozinak megteszi Kidmanék évődése.