Dennis Andrew Nilsen (ismertebb nevén Des) tipikus "a szomszéd srác" típus, aki nem sok vizet zavart, kivéve, hogy egy brit sorozatgyilkos volt, akit a 70-es évek végén, 80-as évek elején elkövetett gyilkosságai miatt ítéltek el. Hat ember megölését sikerült rábizonyítani, amiért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de áldozatainak valódi száma feltehetően legalább egy tucat.

A minisorozat különlegessége, hogy megfordítja a nyomozás menetét. Des (David Tennant) első pillanattól kezdve őszintén vall a tetteiről, ezért az ő elméjének feltérképezésével párhuzamosan keresik ugyan az áldozatokat, de kivételesen nem az elkövetés módját és a gyilkost próbálják megtalálni. Behatóan megismerhetik a rendőrök - ahogy mi is - a gyilkosságok részleteit, de a legnagyobb kérdés, hogy kik az áldozatok, és ebből mennyit sikerül valóban Desre bizonyítani.

Des ugyanis nem közönséges bűnöző. Előzékeny és segítőkész, ugyanakkor számító, eszes és fifikás. Hiába működik együtt a hatósággal, a nyomozás szabályai, a hivatalos eljárások, a bürokrácia és a pénz miatt nem elég a büntetéshez Des beismerő vallomása. Ezt a lehetetlen helyzetet mutatja be a sorozat, méghozzá nagyon kiegyensúlyozottan minden oldalról.

Érdekes szociológiai és pszichológiai tanulmány, ami társadalmi problémákra vetíti le egy behatárolhatatlan elme gondolkodását. Des alapvető traumájának a magányt, kirekesztettséget és a jelentéktelenséget tartják, ahogy ő maga is. Az emberi kapcsolatoktól való függés odáig fajul, hogy a katarzisként megélt társas cselekvés mindent elmos számára. Pontos leírást tud adni az áldozatokkal töltött időről, évek távlatából szinte minden perccel el tud számolni, de képtelen visszaemlékezni a nevekre. A legnagyobb fejtörést ezek a kettősségek okozzák a rendőrségnek. Egyértelműen nem nevezhető épelméjűnek, aki 15 fiút és férfit fojt meg, majd él hosszú ideig a testükkel egy fedél alatt, mintha mi sem történt volna, és még csak nem is védi magát. Ugyanakkor Des mindig nyugodt, érzékeny, ironikus - amihez eleve némi kifinomultság szükséges - és természetes, az átlagemberek átlagéletét éli. Látszólag saját maga ellensége, döntései ránézésre megmagyarázhatatlanok, mégis mindenre gondol. Kiélvezi a tizenöt perc hírnevet, de a hazugságokban nem hisz, és igazságot akar szolgáltatni az általa elhunytaknak és családjuknak. Vállalja az arcát, bizonyos szintig mulattatják a hírek, így végre megkapja, amit akart: a figyelmet. Szívesen mesél a gyilkosságokról, élvezi, ahogy elborzadnak a történetein.

Ami igazán rémisztővé teszi Dest, az a zavarba ejtően lezser természetesség, ahogyan a válogatott, borzalmas technikákról vall, az erkölcsösség eleven szikrájával a lelkében. Ahogy Des említi: "ebben a világban többet foglalkoznak a holtakkal, mint az élőkkel", ő is csak hű társával törődik igazán, a kutyájával, ami szintén sokat elárul csalódottságáról. Mindennek átadása David Tennant kiemelkedő színészi alakításának köszönhető, ami elsőre nem tűnik igazán kivételesnek, de jobban belegondolva nemes egyszerűséggel bújik a sorozatgyilkos bőrébe. Ez a fesztelen naturalitás láthatatlanná teszi a színészt, és kizárólag Des marad a képernyőn. A fizikai hasonlóság már csak hab a tortán, ami a sorozatban szereplő archív felvételeken jól megfigyelhető.

Egójának további növelése, és az igazság megismertetése céljából Des önéletrajzírót fogad, ami a nárcizmus ékes példája, de maga az író, Brian Masters (Jason Watkins) személye sokkal érdekesebb. (Az író egyébként segédkezett a sorozat elkészítésében). Des manipulációi rajta keresztül öltenek testet, és ő a hétköznapi emberek gondolatainak összegzése. Jellemfejlődésének különféle stációi bemutatják, hányféleképpen viszonyulunk a borzalmakhoz (főleg, ha van bizonyos általános kapcsolódási pont, mint Brian és Des esetében). Egyfelől lehet izgalmas és lenyűgöző egy, a miénktől teljesen különböző elme megismerése, ami később ijesztővé, érthetetlenné válik. A vonzás-taszítás és a megismerni vágyás-felejtés tengelyén mozog a karakter, ami rávilágít arra, hogy sokszor a mi hozzáállásunk másokhoz döntő jelentőségű lehet. (A könyv valóban megjelent 1985-ben Killing for Company címen.)

Ezzel egy időben a rendőrség anyagi okokból megszünteti a nyomozást, ami erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető döntés, amivel a kapitány, Peter Jay (Daniel Mays) és csapata rendesen küszködik is. Végeláthatatlan mókuskerékbe kerülnek, ami nem csak a munkájukat lehetetleníti el, de kénytelenek szembenézni a tehetetlenséggel, a dühödt és hitevesztett hozzátartozókkal és a megcsúfolással. Teljesítményei ellenére sajnálatot és szánalmat keltenek a készítők a nézőben a rendőrség iránt.

Egy ilyen jelentős esemény minden releváns résztvevőjét felvonultatja valamilyen szinten: a feldolgozhatatlan sokkot kapott túlélőt, a szintén hírnévre vágyó kisembert és a sajtó képviselőit is reprezentálja. Ez utóbbi kaphatott volna nagyobb hangsúlyt, ugyanis Des az évszázad szenzációjaként hivatkozott magára, aminek elterjedésében a sajtónak nagy jelentősége volt.

Ha fogást kellene találnom a sorozaton, Jay magánéletét emelném ki, amit elcsépelt bevezetőnek használtak, majd gyorsan sutba is dobtak. Bár feltehetően ez volt a a jó megoldás, mivel a történet így is sokat markol, abszolút nem hiányzott a sztoriból, de emiatt a felütésben is feleslegessé vált. Valójában azt sem tudjuk meg, hogy az ügyben mi a személyes motivációja, azon túl, hogy elismerést szerezzen az őrsnek, és persze a normális morális értékrend, hogy nem hagyunk futni egy gyilkost.

Figyelemreméltó sorozat fantasztikus alakításokkal, ami miatt egy kicsit a való életben mindenki gyanús lesz. Az HBO GO-n megtaláljátok a minisorozat mindhárom epizódját.