Die Hard – Drágább, mint az életed – Kritika

Ha ennek okát keressük, akkor vessük szemünket a stáblistán a forgatókönyv és a rendező címszavak alatt található nevekre. Skip Woods-nak olyan szkripteket „köszönhetünk” eddig, mint az X-Men Kezdetek: Farkas, vagy a Hitman, míg a rendező, John Moore olyan gyöngyszemeket készített, mint a 2006-os Ómen, vagy a Max Payne. Felfoghatatlan, hogy ilyen filmekkel a hátuk mögött a két úriember hogyan kaphatott megbízást egy alapvetően nagy múltú franchise újabb epizódjának elkészítésére – legalább öröm az ürömben, hogy az illetékes nagykutya (Tom Rothman – csakhogy mindenki tudja, kinek kell még címeznie a levélbombáit), aki erre rábólintott, azóta leköszönt a 20th Century Fox éléről.

Az a készítői szándék még némileg érzékelhető, hogy a történetben próbáltak eltérni az eddig bejáratott panelektől, így az újabb aktuális sidekick-et, McClane Jr.-t (Jai Courtney több mint erőtlen alakításában) kívánták egy szintre emelni a főszereplővel. Ebből akár még ki is lehetett volna hozni, egy nem túl eredeti, de szórakoztató apa-fia kapcsolat rehabilitációját, de egyszerűen nem hogy nem működik a kémia a szereplők között, hanem egyáltalán nem is létezik. A sztoriból adódóan nincs egy valamire való főgonosz sem, tétnélküli az egész, az pedig különösen édes, hogy az eddigi részekben McClane minden kis kihágását szóvá tevő hatóságok, az akadékoskodó hivatalnokaikkal egyetemben még arra sem szisszennek fel, hogy a jó hadnagy a film elején fél Moszkvát („Budapest, Budapest, Te csodás”) leamortizálja.

Ami viszont a legszörnyűbb, hogy ez a McClane nem az a McClane, akit immár negyed százada jól ismerünk. A film felét pár felszisszenésen kívül sértetlenül megússza, hogy az egyik haddelhadd végén csillogó koponyája enyhén bibis legyen. Nála még a manapság színes-szagos, sztreccs és egyéb hacukákban ugrabugráló szuperhősök is könnyebben sérülnek, ráadásul pár – valóban megmosolyogtató – beszólástól eltekintve a cinikus humorbombái is hiányoznak, mondhatni a figura jelleme majdhogynem teljesen passzív. Erre pedig csak rádob Bruce Willis minden eddiginél erőtlenebb játéka, akinek szemmel láthatóan kínos, hogy a kelleténél előbb írta alá a szerződést, minthogy elolvasta volna a forgatókönyvet (vagy amit annak neveztek). De azt hiszem a helyzetről sok mindent elárul, hogy a színész nemrég egy interjú során ahelyett, hogy dicsérte volna az aktuális ellenlábast, megjegyezte, hogy hiba volt anno kinyírni Hans Gruber figuráját.

Így az akciók hiába lendületesek és látványosak, hiába fedezzük fel a fővárosunk kultikus nevezetességeit (bele értve Gangsta „Döglégy” Zoleet vagy Árpa Attilát), a párbeszédek fájdalmasak, a rendezés az akciókat leszámítva gyatra, a történet pedig logikai baromságoktól roskadozik, ezzel egy tucat akciófilm szintjére redukálva a filmet, ami egy a műfaj alappillérének számító szériánál katasztrofális eredmény. Ha mégis megvalósulna a Willis által beígért 6. rész, akkor legalább Len Wiseman-t hozzák vissza (ha már John McTiernan hűsöl), a történetből pedig hagyják ki a McClane-klán eddigi tagjait ex-feleségestől, felnőtt gyerekestül, hogy kedvenc hadnagyunk megtépázva, vértől mocskos atlétatrikójában, cinikus egysorosokat puffogtatva küldje át a Gruber-család utolsó sarját a másvilágra. Ennél kevesebbel már nem érjük be. https://www.youtube.com/watch?v=VuLGlupQbSI

Oldalak: 1 2