Nate Parker igazi szerelemprojektje ez a film, nemcsak hogy írta és rendezte, de még a főszerepet is szívvel-lélekkel elvállalta. Az első filmes rendező egy kicsit ingadozó narratívájú, de befogadható történelmi filmet tett le az asztalra. A Sundance fesztiválon közönségsiker lett, és rekord összeggel talált magának forgalmazót. Azonban a bemutatót követő korai lelkes hangok egy csöppet túlzóak voltak, jelentősége inkább a tematikája miatt fontos, a díjeső pedig a rendező körüli botrány nélkül is indokolatlan lett volna.
Nat Turner a "szerencsésebb" rabszolgák közé tartozik, gazdája relatíve jól bánik embereivel, az úrfival együtt játszva cseperedik, a ház asszonya felfigyelve eszességére a Biblia olvasására tanítja. Azonban hiába a jámborság, ha a rasszizmus szűklátókörűsége áthatja a társadalom egészét, és a virágzó gazdaságát a halálban maga mögött hagyó idős tiszteletes úgy rendelkezik, hogy a gyermekre nagyobb szükség van a gyapotföldeken. Az asszony engedelmeskedik, Nat alázatos hívő emberként pedig elfogadja sorsát, a többi rabszolgának pedig felnőve rendszeresen felolvas a Szentírásból, vigasztalást nyújt nekik az igékkel. Felismerve ezen tevékenységének nyugtató hatását, egykori játszópajtása, a lecsúszóban lévő birtok fiatal ura, Samuel pénzzé teszi Nat ékesszólását. Körbeutaznak a vidék más birtokain, ahol a prédikátor feladata, hogy lenyugtassa a kevésbé együttműködő rabszolgákat. Ezen utazások során tapasztalt kegyetlenkedések és végül egy megrázó személyes tragédia mentén végül betelik a pohár Natnél, és elkezdi a Bibliát más szemszögből értelmezni.
Ezen vonulat egyértelműen a legérdekesebb számomra, hiszen itt csillan meg némi moralizálás féleség. Nat rádöbben arra, hogy a Biblia nemcsak békére intő, alázatosságot követelő mondatokkal van teli, de báránybőrbe bújt farkasokról is szó van - ezt vágja a fehér lelkész fejéhez teljes joggal - és kegyetlen isteni ítéletről, a Harag Istenéről. De azt már nem látja, hogy ahogyan a fehérek saját igazolásukra torzítják el a vallásos iratokat, úgy ő pontosan ugyanezt teszi bosszúja igazolására. Egyetlen pont van, amikor a film rámutat erre, amikor is az egyik szereplő figyelmezteti, hogy Isten a szeretet Istene. De a történet szempontjából hatásos "Harag Istene is" a válasz, és már haladunk is tovább a főhősben elkerülhetetlenül és végtelenül lineárisan felgyűlő gyilkos indulatok irányába.
Borzasztóan nagy a kontraszt a film első felének kissé groteszk harmóniája és a második fél erőszakossága között. Nat Parker burokban nő fel, és ebben a burokban tart minket a film is addig a pontig, amikor is a korábbi érintőleges kegyetlenség beférkőzik a főhős mindennapi életébe is és bekövetkezik a fordulópont a világlátásában. A passzivitás átvált aktivitásba és isteni küldetéstudat szállja meg Parkert. A történelem tanúsága szerint bár szükségszerűen elbukott, olyan félelmet váltott ki tetteivel a fehér társadalomban, amely beindította, illetve felélénkítette a társadalmi vitát a rabszolgaságról. Ezzel pedig beépült a teljes szabadság felé vezető út macskakövei közé.
A film majdnem - de sajnos csak majdnem - túlmutat egy egyszerű történelmi portrén, egy-egy röpke pillanat erejéig árnyalni is próbálja a fontosabb karaktereket, de leginkább csak elsiklik felettük, hogy végül egy erőszakos montázzsal fessen mártírképet egy olyan történelmi személyről, akinek fontossága vitathatatlan, azonban némi bátorsággal izgalmasabban is be lehetett volna mutatni.
A zene hasonlóan ingadozó teljesítményt nyújt: míg a spirituálék, afrikai hangszerek alkalmazása egy őszinte és erőteljes érzelmi hatást vált ki, addig a tipikus "na most kell sírni" zenekari betétek nekem már giccsesnek hatottak. Képi világára pontosan ugyanez jellemző, helyenként szép és ízléses, máshol túltolt és hatásvadász. A színészi játék az egyetlen, amely stabilan jó teljesítményt mutat fel.
A film eredeti angol címe egyébként megegyezik D. W. Griffith 1915-ös némafilmjével, amely korszakalkotó volt a maga nemében. Tartalmában azonban rendkívül primitív képet fest a feketékről, a Klu Klux klán tagjait pedig hősként állítja be. Nate Parker kimondott célja volt a cím újradefiniálása, hogy ez sikeres volt-e, azt majd az idő eldönti, filmtörténeti jelentőségében azonban nem fogja megközelíteni 100 évvel idősebb ellenpárját.