Szokás elővenni a fiók mélyéről korábbi kisfilmeket, hogy aztán másfél órásra duzzasszák őket - az Éjszakai merülés is ezek közé tartozik. Ékes példája annak, hogy ugyanazt a tartalmat 4 vagy 98 percben nem érdemes megismételni, hiszen a gyilkos medence koncepciója már rövidfilmként sem volt kiemelkedő, egész estét produkcióként pedig üres és jellegtelen lett.
A profi baseballos, Ray Waller (Wyatt Russell) megbetegszik, ezért feleségével, Eve-vel (Kerry Condon) és gyermekeikkel otthont keresnek, hogy letelepedjenek és a férfi felépülhessen. Az új ház egyik legjobb tartozéka egy hatalmas medence, ami úgy tűnik, segít Raynek a gyógyulásban. Mint kiderül, egy ősi forrás húzódik meg a telek alatt, és ha a férj vissza akarja kapni a karrierjét, annak ára van.
Eleve sajnálatos, hogy Russell és Condon tehetségét így elpazarolják, mert bár talán ők voltak a film fénypontjai, a bosszúálló vizen kívül egyértelműen a sablonos szerepek és cselekmény áldozatai lettek. Fájóan kiszámítható mind a történet, mind a fordulópontok elhelyezkedései, így az egyik legnagyobb gond, hogy látatlanban fel tudnánk mondani az Éjszakai merülés sztoriját, a karakteríveket, de még a mellékszereplők funkcióit is. De egye fene, hajlandó az ember beadni a derekát, ha egy kis esti borzongásra azért számíthat a filmtől, ám annak ellenére, hogy horrorként van aposztrofálva Bryce McGuire filmje, még csak egy jó jump scare-t sem kapunk.
Szintén McGuire készítette 10 évvel korábban, 2014-ben az azonos című rövidfilmet is, amely pár perces hossza miatt jobban bánik a feszültséggel a hallucinációkon keresztül, bár az sem különösebben kidolgozott vagy sokkoló. Tehát eleve nem túl érdekfeszítő a szinopszis, a nagyjátékfilmben viszont még ehhez képest is lazára veszik a cselekményt, amitől a misztikus emberrablások közötti idő csak úgy szétfolyik. Ilyenkor lenne lehetőség megmagyarázni a forrásvíz legendáját, amit szó se róla, megtesz a film, csakhogy a válasz annyira érdektelen és klisés, hogy az ember már-már el is tekint az ok-okozati összefüggések meglététől.
Az operatőri munkára nem lehet panasz, a víz alatti jelenetek tisztességesen össze vannak rakva és a tipikus rémisztő dallamok sem álltak neki rosszul, azonban tényleg annyira felejthető alkotás lett az Éjszakai merülés, hogy ezek a legnagyobb pozitívumai. Sokkal jobban elhatalmasodik a nézőn az unalom, mint a félelem, mert ezerszer látott paneleket mesél, csak a főgonosz itt a démoni erővel bíró víz. A kreativitás legkisebb jelét sem mutatja a film, ami végső soron nézhető, csak nem érdemes rá.
Túlzás lenne azt állítani, hogy már a kritika írása közben sem emlékszem a történtekre, hiszen az nagyjából egy mondatban összefoglalható, de hogy semmilyen hatást nem gyakorolt rám azon túl, hogy nagyokat ásítoztam, az igaz. Már fel sem róvom az illogikus lépéseket - mert persze mindenki fürdeni akar egy olyan medencében, amiről lerí, hogy nagyon nem kellene -, egyszerűen csak rettegni szerettem volna, de az egyetlen, amitől megijedtem, hogy soha nem lesz vége.
