Hirdetés

Az Emoji-film - Kritika

|

...avagy már az animációs műfaj sem szent.

Hirdetés

Végre, itt van, valósággá vált! 2017 van, és annak ellenére, hogy még a szomszéd Mari néni is hollywoodi spin-offot kap, mindnyájan éreztük, hogy valami hiányzik. 2015-ben láthattuk, ahogy az Agymanók kicsiknek és felnőtteknek egyaránt minőségi szórakozást nyújt, eközben pedig mondani, adni is akart valamit a nézőknek. Azonban a Sony Pictures érezte, hogy hiába a pozitív visszhang a Disney-Pixar produkciójáról, a közönségnek valójában nem erre van szüksége. Ez a remek stúdió jött, és egyszersmind betömte a filmiparban tátongó lyukat: megérkezett Az Emoji-film!

Hirdetés

Mikor még csak felröppentek a hírek, hogy készül egy ilyen film, az idősebb korosztályban valószínűleg egy kollektív undorérzet vetette meg lábát. Lévén az animációs filmek már korábban is számos szerethető, olykor meglehetősen maradandó élményben részesítették a nézőközönséget kortól függetlenül, valamelyest lehetett reménykedni abban, hogy a Sony motivációi mögött több van - már ami az Emoji-film elkészítését illeti - mintsem egy viccesnek szánt pénznyelő megteremtése. Az élet viszont továbbra sem tündérmese, a negatív vélemények igazak: az Emoji-film nem több mint egy gyűlölni való fejőstehén, mely nem csak nettó időpazarlás, de kifejezetten káros hatással van mind a műfajra, mind az esetleges befogadóra.

Az Emoji-film, ahogy azt már a címe is sugallja, a közösségi- és hasonló felépítésű oldalak és applikációk vicces kis hangulatjeleinek kreál egy egészestés filmet. Minden emoji egy-egy érzelmet tudhat magáénak, személyiségüket pedig ilyen alapon igyekeztek "felépíteni" a Sony alkotói. Főhősünk Gene, aki a többi emojival együtt egy "virtuális" világban, Textopolisban (ne haragudjatok rám, együtt kibírjuk) éli mindennapjait. Ez a város egy mobiltelefonban kap helyet, amikor pedig a készülék gazdája, Alex, egy emoji, történetesen Gene elküldésével szeretné felkelteni egy lány figyelmét a suliban, Gene annyira bepánikol a legelső kiválasztásától, hogy mindenféle ostoba arckifejezést vesz fel, így hozván kellemetlen helyzetbe Alexet. Mivel az ilyesmi halálos bűn Textopolisban, a város vezetősége azonnal elrendeli a hibás-Gene (értitek…) kitörlését az emoji repertoárból. Gene menekülőre fogja két társával, útja pedig egészen a Spotify, Dropbox, Candy Crush és egyéb alkalmazásokon keresztül vezet, én pedig teljes sokkban vagyok attól, hogy végignéztem egy másfél órás termékmegjelenítési folyamot.

Én azt mondom, hogy még ebből a koncepcióból is lehetséges lett volna egy korrektnek nevezhető végterméket alkotni. Ehelyett egy olyan produkciót kaptunk, mely minden érdemi "ötletét" pofátlanul az Agymanókból emelte át, minden más pedig egy fantáziátlan, rosszul kivitelezett tragédia, csakhogy a szponzori szerződések kielégítésre kerülhessenek. A cselekményre nem is pazarolnék több karaktert, végtelenül kiszámítható és sértően felszínes, ami azért elképesztő teljesítmény, mert egy bohókás animációs film keretei között megfelelő hozzáértéssel szinte bármi legitimizálható. Ezzel szemben a karakterek nem hogy nem színesek, de egydimenziósak, idegesítőek és véletlenül sem szerethetőek, ami óriási probléma, főleg ha egy film ebben a műfajban versenyzik. Hiába van itt ördög-, kaki- meg síró emoji, ugyanolyan ötlettelen mindegyikük, ami voltaképp automatikusan a film teljes összeomlását jelentette.

Az Emoji-film humora fájóan lapos és primitív, meg úgy alapvetően nem is működik. A vizuális megoldások jellegtelenek, viszont nem elég undorítóak, így ha a jövőben valaki látna egy-egy képkockát a filmből, a büdös életben nem mondaná meg, hogy a Sony förmedvényéről van szó. (Hihetetlen, de még az eredeti szinkron is képes volt rontani az összképen, nyilván nem Patrick Stewarttal vagy T.J. Millerrel volt elsődlegesen a gond, ám utóbbit Gene szerepében néha zavarba ejtően kellemetlen volt hallgatni.)  A cselekmény kiszámíthatóságánál nagyobb bűn, hogy ennek a másfélórás tortúrának mindössze annyi az üzenete, hogy lehet bármilyen problémád valakivel az életben, csak küldj egy emojit az illetőnek, és az rögvest megoldódik! Megmenthette volna a Sony valamelyest az egészet, ha a film kellő öniróniával adja el magát, ám itt ilyenről szó nincs, az Emoji-film egy olyan felemelő világot mutat be, ahol mindenki a telefonját bújva fejeli le véletlenül a másikat, de ezzel nincs gond, mert ott a kaki-emoji és ez tök jó...

Megpróbálhatnám levezetni, miért is annyira káros az ilyen filmek létrejötte mind a műfajra, mind azokra a fiatalokra, akiket tizenöt évvel korábban nem erre, hanem a Toy Storyra vittek volna el a szülők szülinapi mozizásra. Ennek viszont nem lenne értelme. Mondhatunk bármit a jelenségre, vagy a Sonyra, ők pontosan tudták, hogy mit csinálnak, ez a film pedig minden negatív visszhanggal együtt is a fogyasztói igényeknek megfelelően készült el. Az Emoji-film pedig tarol a mozikban. Nyilván nem ez a világ legnagyobb problémája, ám aki hozzám hasonlóan rajong akár a Pixar-féle animációs remekművekért, az talán velem együtt is aggódik a jövőt illetően, nehogy ilyen és ehhez hasonló, bárminemű értéket képviselő tucattermékek lepjék el ezt a fantasztikus, ám még annál is fiatalabb filmes zsánert. Hőzönghetünk számos hollywoodi produkció minősége miatt, ám amíg a tudatos vásárlás nem jut el a mozik kasszájáig, addig a stúdióknak van, és lesz is igaza. Mi pedig továbbra is a pénztárcánkkal szavazunk…

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Az Emoji-film

Kinek Ajánljuk
  • Annak, aki szeretné látni, hogy milyen egy igazi, lélektelen tucattermék.
Kinek Nem
  • Senkinek, akinek nincs végtelen ideje és/vagy pénze.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.