Meg nem értés, lázadás, az élet értelmének keresése, minőségi emberi kapcsolatok kialakítása - a legtöbb tinédzser korú fiatalnak ezen nehézségekkel kell megküzdenie. És ha az idősebb korosztályt képviseli a kedves olvasó, akkor talán visszaemlékezhet azokra a pillanatokra, amikor a felsorolt kihívások közül valamelyikkel heves küzdelmet folytatott.
Nincs ezzel másképp Alyssa (Jessica Barden), illetve James (Alex Lawther) sem a Netflix új sorozatában, a The End of the Fucking Worldben. Mindkettőjük keresi a helyét a világban, de mindenkit idegennek éreznek maguk körül - beleértve a szülőket is. Megvetik az átlagost, a különcség pedig kifejezetten vonzó számukra. Míg azonban Alyssa mondhatni mindennapos tini gondokkal küszködik, és próbálja a szókimondóság függönye mögé elrejteni a szeretethiányát, addig Jamesnek egészen más problémákkal kell szembesülnie: úgy gondolja magáról, hogy pszichopata, akinek az állatok után most már egy húsvér emberrel is végeznie kell, hogy kiteljesedhessen.
Éppen ezért kapóra jön Jamesnek Alyssa, aki szemet vetett rá. Viszonzott érdeklődést imitál, hogy a megfelelő pillanatban begyűjthesse a skalpot, mellyel bebizonyosodhatna az, amit régóta sejt: ő valójában egy sorozatgyilkos. A tökéletes alkalom kivárása, kialakítása sok tini film központi témája, de itt egészen más kontextusba helyeződik, hiszen itt James sorsának beteljesedése miatt izgulhatunk - vagy ha más szemszögből nézzük onnan, hogy vajon Alyssa túléli-e ezt a végzetesnek tűnő szerelmet.
A két tini azonban kölcsönösen egymás katalizátorává válik, beindítván így a cselekményt, ami valójában egy utazásról szól, a felnőtté válásról, ami a sorozat végére szó szerint értendő lesz. James jelenléte felerősíti Alyssában a lázadó hajlamokat, és otthagyja mostoha apját és az édesanyját, mert teljesen elvakultan hisz benne, hogy őket az ő sorsa nem érdekli, és egyedül a vér szerinti apja törődik vele. Alyssa vehemenciája pedig szintén magával ragadja az addig szürke kisegér Jamest, aki a nyolc húszperces rész során egészen más karakterfejlődést mutat be, mint amit a sorozat címe, illetve előzetese sugallt.
A tinidráma mellett nagyon erős a fekete humor és a zene jelenléte a The End of the Fucking Worldben. Előbbit még jobban elmélyítik a főszereplők közönség számára is hallható gondolatai, melyekből szöges ellentétei egymásnak. Kiválóan szemlélteti a sorozat a kapcsolatok hullámvölgyét, ahogy az elején csak a cukormázat láttatjuk a másik számára, majd előtérbe kerülnek a kisebb-nagyobb hibák, melyek kezdetben rémisztőek vagy kiábrándítóak, de utána lassacskán rájövünk, hogy végső soron senki sem tökéletes. Ezt pedig Alyssa és James is belátja a sorozat végére. Miután mindkettőjük példaképéről kiderül, hogy csak egy mesterségesen kreált ideál volt, végre meglátják azt, ami valójában van: ez pedig kettőjük őszinte, bizalmon és szereteten alapuló kapcsolata, ami abban csúcsosodik ki, amikor végre ugyanazt a gondolatot hallhatjuk mindkettőjüktől. Ez a releváció kirángatja a főszereplőket a sorozat elején megismert helyzetükből, lehullik a lepel a tinikorszak őrült tévképzeteiről, és szembesíti őket a felnőtté válással járó felelősséggel.
A főszereplők tűnjenek akármennyire ellenszenvesnek is kezdetben, ahogy szépen lehámozzák magukról a hazugságok és traumák könnyfakasztó hagymahéjait mind egymás, mind a nézők előtt, úgy válnak szerethetővé, akikkel abszolút együtt tudunk érezni. Ez, a kerek története és a könnyen darálhatósága mindenképp az ajánlott és szórakoztató sorozatok közé emeli be a The End of the Fucking Worldöt, mely sokkal többet nyújt annál, mint amit a szinopszis vagy az előzetesek előre jeleztek. A furcsa, de szerethető karakterek, a váratlan fordulatok és a fekete humor eme mesteri keveréke pedig mindenképp emlékezeteset alkot a néző számára. Bár velünk együtt a kritikusok zöme imádta a sorozatot, bízunk benne, hogy ezt a kerek történetet nem szentségtelenítik meg egy folytatás berendelésével.