Énekelj! - Kritika

|

A szokásos fájdalmas önvallomással szeretném kezdeni: nem szeretem a tehetségkutató műsorokat.

Ennek egyszerű oka van: a tehetségkutatót azzal akarják eladni, hogy az első hatszázegynéhány epizód során a kanapén terpesztő tehetségtelen emberek nagyokat röhöghetnek a színpadon tébláboló nem kevésbé  tehetségtelen többieken, ami igazából inkább  kínos, mint bármi más, ráadásul többnyire még a döntőben is marad egy-két bohóc, aki rosszabb esetben nem is tudja, hogy a szerepe a vicces mellékkarakter megformálásában merül ki. Az Énekelj! esetében is vegyes érzésekkel mentem be a moziba, mert attól tartottam, hogy ezt a jól bevált formulát próbálják meg az ártatlan gyerekeim torkán lenyomni. Szerencsére nem erről volt szó. Az ártatlan gyerekeimet nem ezzel a formulával töltötték meg szemperemig, hanem egy másikkal.

Hirdetés

Az Énekelj! történetét egy átlagos tévénézési tapasztalatokkal rendelkező makkos cipő kb. öt perc alatt össze tudná dobni. Buster Moon (Matthew McConaughey) a lepukkadt varietészínház koala-vezérigazgatója a teljes csődöt elkerülendő énekversenyt hirdet, 1000 dolláros fődíjjal. Ám a technika ördöge, illetve a kb. ezeréves kaméleon titkár néni (Garth Jennings) tévedése folytán a szórólapon már 100.000 dolláros díj szerepel, nem csoda, hogy másnapra a helyi állatközösség apraja-nagyja a színházban tolong. A selejtező során Moon kiválasztja a Klasszikus Befutókat, vagyis a szupermacsó ganxta gorillacsalád puhább ösvényre tévedt apja-szégyene nagyfiát (Taron Egerton); a kamaszkori izéit kőkemény rockerséggel álcázó tinilányt (Scarlett Johansson), aki egy tarajos sül, azaz tüskés, érted a szimbolikát… A rejtett tehetségekkel bíró fásult sertés háziasszonyt (Reese Witherspoon); a hiperszuperállat hangú, de nagyon szégyellős (és a többiektől kötelező jelleggel testi jegyekben is elütő, jelen esetben tehát nagydarab) csajt (Tori Kelly); a hülye akcentussal beszélő európait (Nick Kroll);  ja, és persze Frank Sinatrát, aki speciel fehér egérként jelenik meg (Seth MacFarlane). A kötelező hullámhegyek és hullámvölgyek után minden jóra fordul.

Ahogy egyre nyilvánvalóbb lett (és kb. 15 perc után TELJESEN nyilvánvaló lett) hogy ebben a sztoriban nem hogy váratlan fordulat nem lesz, de még egy eredeti ötlet sem (vannak állatok, de csalódni fog, aki egy Zootropolis-szinten kidolgozott izgi alternatív univerzumra vágyik), kezdett az egész fizikailag fájni. (Pedig én úgy reménykedtem, hogy egy adott ponton két kacsa meg egy dromedár elénekli a Hitler tavaszát a Producerekből…) Én lennék az utolsó, aki lefikázza az amerikai film aranykorát, de ebben a töménységben ez már nem gyógyszer volt a szürke hétköznapokra, hanem méreg, mely öl, főleg butít, és a jelenlegi jegyárak mellett még nyomorba is dönt. Igenámdeviszont. Ott volt velem a két gyerek, akik még nem láttak revüs-válogatós filmet, legfőképp azért, mert még a születésük előtt kiment a divatból az egész zsáner. Nekik ez új volt, és végül is egyetlen aranylövésben megkapták olyan 30-40 év teljes filmes hagyományát.

Nekik üzenném az alábbiakat: a habcsókos giccsé korcsosult nagy igazságokkal az a gond, hogy könnyen elvesznek köztük bizonyos kellemetlen kis igazságok. Kedves klisé, ahogy a cuki cocából (v.ö.: Lestrapált Anya) kibújik a parkett ördöge, és a díszelőadáson csillámos fekete ribiruhában hasít, ami még jól is áll neki. De hadd csapjam a kedves olvasó arcába az igazság büdös mosogatórongyát: az elhízás folyamatának egyik első lépése, hogy a combok elkezdenek egymáshoz dörzsölődni. A karok megereszkednek, a hurkák lelógnak, ribiruha szétreped és bokáig foszlik. Nem lehet úgy elhízni, mintha Beyoncé a fenekére celluxozott volna egy párnát. Ha azt mondjuk - jogosan - hogy ne vegzáljuk már a nőket a testük miatt, akkor legyen bennünk annyi böcsület, hogy a szívhez szóló üzenet mellé NEM súgjuk oda explicit animációs eszközökkel, hogy azért legyél szíves manökenalkatúra hízni. Ugyanide tartozik az a kacagtató poén is, hogy ha az anya-háziasszonyt lecseréljük egy robotra, a család észre se veszi, hiszen mindenki megkapja a vacsoráját, tiszta ruháját, stb. oszt jól van. De a mosogatórongy ebben az esetben is ott büdösödik a háttérben: ez a család soha nem működött. Voltaképp nem is volt család, csak egy helyen élő egyedek összessége, akik közt nincs szeretet és kommunikáció. Ez azért elég szomorú, ha belegondolunk. Persze, persze, ne gondoljunk bele, egy ez nyomorult rajzfilm, egyetlen célja a szórakoztatás, de valahogy épp az ilyen mókás rajzfilmekkel hitetjük el a kölkökkel, hogy minden úgy jó, hogy szar…

De hah! Félre bú és oktalan moralizálás, itt a karácsony, irány a mozi meg a meleg családi érzés. Ki ne szeretne hinni benne, hogy elég néhány megfelelő helyről érkező biztató szó és persze sok Igazi Önzetlen Szeretet, és a tehetségek szárnyra kapnak, és a zene él, és mindent beborít a boldogság, és az egészet nem az működteti, hogy valakik a háttérben még egy rakás pénzt szeretnének keresni, manipulálják a preferenciáinkat, előtérbe tolnak egyeseket és eltüntetnek másokat, ügyesen reklámoznak és… na tessék, már megint a bú és a moralizálás… Szóval én is szeretnék hinni benne, és ha az Énekelj! nem lenne ennyire pofátlanul biztonsági játékos, akár el is hinném neki.

Egy méregkapszulácska így a végére: Leonard Cohen Hallelujája istenigazából nem az a dal, amit úgy kell előadni, mint mikor Wolf Katiba belecsap a gömbvillám. Annak a számnak az erejét - akárcsak a Lennon - McCartney féle Golden Slumbernek, amiből a kedves alkotók revüáriát csináltak - épp az egyszerűsége adja. Minél többet rezgetem, annál kevésbé szól arról, amiről szól. Akárcsak az Énekelj! De higgyétek el, nyugodtan meg lehet nézni gyerekkel-nagymamával, vannak aranyos poénok, egy rakás igazán kiváló (kellően keskenyvágányú) nóta, öröm, könnyek, örömkönnyek, minden ami kell. Szórakozni fogunk, ha beledöglünk is.

Énekelj!

Kinek ajánljuk
  • Aki kedveli az aranyos poénokat.
  • Aki elvinné valamire a gyermekét, szüleit, nagyszüleit!
  • Aki szeretne egy könnyűt szórakozni.
Kinek nem
  • Akik nem szeretik a tehetségkutató műsorokat.
  • Akiket zavar a klasszikus zenék feldolgozása.
  • Akiknek nem elég az éneklés a boldogsághoz.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!