Kevin Hart és Mark Wahlberg bizonyára remekül szórakoztak az Énidő forgatásán, de a végeredmény sajnos hagy némi kívánnivalót maga után, mely korántsem tükrözi a két komikus-színész lelkesedését. Hozzáteszem, John Hamburg (Derült égből Polly) filmje pont azt a receptet követi, ami számukra valójában szimpla ujjgyakorlat: olcsó kreténkedéssel fűszerezett buddy movie, ami még a történet tanulságát is a szánkba rágja.

Maya (Regina Hall) mérnökként dolgozik, férje, Sonny (Kevin Hart) pedig a gyerekekkel van otthon. Miután Maya úgy dönt, hogy el szeretne tölteni egy hétvégét a kicsikkel, Sonny nagy nehezen, de elhatározza, hogy elmegy a vele ellentétben rendkívül szabadosan élő cimborája, Huck (Mark Wahlberg) szülinapi partijára, ami nem éppen úgy sül el, ahogy azt ők tervezik.

Az Énidő minden ízében egy tőrőlmetszett buddy movie-vígjáték, ami az R-besorolásban rejlő alpári humor színes-szagos felhozatalával bombázza a nézőket. Az alpáriság önmagában viszont nem elegendő, sőt az érzelmekkel teli jelenetek - melyek a történet tanulságát hivatottak didaktikusan átadni - sem fognak a film minőségén javítani, még ha ezek a szeretteinkkel és az önmagunkban töltött idő fontosságára hívják fel a figyelmet.

Az Énidőben és az ehhez hasonló filmekben a legtöbbször mindig érződik az aránytévesztés és a kiegyensúlyozatlanság, amik a film karakterábrázolásában, mondanivalójában és humorában érhetők tetten. Konkrét példa: elképesztő izzadtságszagúnak hat, ha egy figura, aki tíz perce még egy idegen ágyában végezte el a dolgát, kiáll a színpadra, és lelkiismeretes önvallomást tesz a mosolygó közönség előtt, akik mindezek után természetesen megtapsolják őt. Nem, ez egyszerűen plasztik, steril és hiteltelen.

Persze ezeknek a filmeknek elsősorban az a céljuk, hogy szórakoztassanak, és nem népokítás céljából születnek, de az imént felsorolt jellemzők többnyire ott éktelenkednek a cselekmény lezárásaképp. Látszik viszont, hogy Hart és Wahlberg elképesztő jót szórakoztak, a kémia kettejük közt alapvetően működik, és az altesti poénok tömkelegében is akad néhány megmosolyogtató pillanat. A végeredmény tehát egy feledhető (mintegy 50 millióból készült) Netflix-tucatfilm, amire valószínűleg már holnap nem emlékszik az ember, de ha valaki mindenáron felelevenítené az emlékeket, talál a helyére még száz hasonlót.