Nem mintha nem tudná megvédeni magát, hiszen a Prime Videón debütált A végső lista főszereplője, James Reece (Chris Pratt) nyolc epizódon keresztül bizonyítja, hogy nem ajánlatos ujjat húzni sem vele, sem a bajtársaival. A többek között Antoine Fuqua (Kiképzés, A védelmező 1-2) nevével fémjelzett sorozat az azonos címmel jegyzett Jack Carr-regényt dolgozza fel, és meg kell hagyni, a készítők egyáltalán nem siették el a történet kibontását. Sőt, mi több, talán kicsit jobban is ráértek a kelleténél.

A főhősünk tehát egy tengerészkommandó-osztagot vezet, aki az egyik tűzharc során szinte minden emberét elveszíti. Csupán ketten élik túl, de a bonyodalom itt még nem ér véget. Miután hazatér, egyre többször tapasztalja, hogy emlékezetkiesései és amnéziára utaló tünetei vannak, ami azért is aggasztó, mert a bevetés pontos lefolyásáról végeredményben neki kellene számot adni. A magasabb szinteken azonban nem talál valódi támaszra, és ennek, illetve egy szemlátomást váratlan tragédia következtében saját kezébe veszi ügyet, és CIA-s barátjával (Taylor Kitsch) látnak neki felgöngyölíteni a háttérben meghúzódó bürokratikus összeesküvést.

Talán szakmai ártalom, talán keserű bosszúszomj, mindenesetre Reece őrnagy a fegyveres megtorlást választja megoldásként (a papírmunkát meghagyja az újságíró Katie Buranek-nek, akit Constance Wu alakít), aki elkeseredett apaként és önérzetes katonaként néz szembe a korrupt és vadkapitalista vállalkozókkal, katonai vezetőkkel és politikusokkal.

Az egyszemélyes hadsereg tematikája mára bevett toposszá vált az akciófilmek (és sorozatok) műfajában. Láttuk ilyen szerepben - hogy csak néhányat említsünk - Keanu Reeveset, Bob Odenkirköt, vagy Alan Ritchsont, és ezúttal az alapvetően komikusabb oldaláról ismert Chris Pratt is beállt a sorba, akik közül utóbbinak követelte meg a szerepe leginkább, hogy komolyabb hangsúlyt kapjon a karakter érzelmi vonulata. A helyzet viszont az, hogy erre A végső lista az utolsó 2-3 epizódban ébred rá, addig kizárólag a feldobott dramaturgiai labdákat szedegethetjük össze csalódottan a pálya széléről, mert mindezt nem csak a forgatókönyv, de maga Chris Pratt is figyelmen kívül hagyja.

Ha megnézzük a szerepeit, javarészt franchise-oknak köszönheti a világhírét, ahol általában a vagány és humoros kalandhős figurát hozta - hozzáteszem, kifogástalanul. Ezek mellé becsúszott egy-egy drámai szerep, mint például a meglehetősen negatív fogadtatásban részesült Utazók, majd jött A holnap háborúja, és végül a terítéken levő sorozatunk, A végső lista, ahol ismét kicsit jobban ki kellett lépnie a komfortzónájából. A cselekmény karakterközpontú, a történéseket mindvégig az általa hozott döntések határozzák meg. A bökkenő viszont az, hogy a karaktere a játékidő túlnyomó részében nem volt azonosulható: írtak neki egy kihívásokkal teli hátteret, ami megágyazhatott volna a sorozat drámai vonulatának, de mindeközben értelemszerűen a történet intrikai oldalát is bővítgették részről részre. Ezzel alapvetően nem lenne gond, ha a sorozat nem várná el a nézőtől, hogy teljes beleéléssel szimpatizáljon a karakterrel. Nem ártott volna a steril flashback-jelenetek és dialógusok helyett hús-vér emberek sorsán keresztül érzékeltetni a drámai tétet, és felismerni azt, hogy egy karakter több, mint egy funkcióját ellátó robot. 

Tény, hogy volt egy irodalmi alapanyag, amiből dolgozni kellett, de ez önmagában nem magyarázat a fentebb említett hiányosságokra, ugyanis ennél a pontnál lép közbe a színész - esetünkben Pratt - felelőssége, akinek legalább a mimikáival és a hanghordozásával hozzá kellett volna tenni a karakterének elmélyítéséhez. (És nem, korántsem arról van szó, hogy a gumiarcú Jim Carreynek vagy Rowan Atkinsonnak kellett volna adni a szerepet, itt szimplán alapvető emberi reakciókról beszélünk.) Ettől persze nem lesz a forgatókönyv vagy az alapul szolgáló matéria kidolgozottabb, viszont az sem újdonság, hogy a non-verbális kommunikáció igenis fontos szerepet játszik egy-egy szituáció megélésében és interpretálásában.

A történet vége felé haladva egyébként kellemes csalódásként ért, ahogy főhősünk eszközei és döntései fokozatosan megkérdőjeleződnek, de ez is akkor működhetett volna igazán hatásosan, ha kap egy átélhető drámai előkészítést. A cselekmény politikai-intrikai szála bár a megszokott sallangokkal házalt, amiket már nem egyszer láttunk hasonló témájú filmekben, mégis tartogatott számos feszültséggel teli pillanatot, köszönhetően elsősorban a remek vágói munkának és az akciójelenetek igényes megrendezésének. Félreértés ne essék tehát: A végső lista egy közel sem olyan rossz sorozat, ahogy a szakmában sokan leírják, és Chris Prattre sem húzható rá a tehetségtelen jelző, mert ettől függetlenül egy adott karakterben remekül érzi magát, és ezt a nézők (velem együtt) hálásan köszönik, de ugyanakkor hiba lenne megkerülni a sorozat bukóköveit is, melyek - ha akarjuk, ha nem - ott éktelenkednek James Reece bosszúhadjáratának izgalmakkal teli útvesztőjében.