Szinte a semmiből érkezett a Netflixre a The Queen's Gambit (magyarul A vezércsel) című minisorozat, amely a kitalált sakkbajnok, Elizabeth Harmon kapcsolatát mutatja be a játékkal, a fiatal hölgy életének egyes meghatározó szakaszaiban. A hangulatos előzetes és Anya Taylor-Joy már bizakodásra adhatott okot, amit végül egy szenzációs, hét epizódba foglalt történet követett, felkúszva az idei év legnagyobb pozitív meglepetései közé.
A történet szerint az elárvult Beth Harmon kilenc évesen árvaházba kerül, ahol a gondnok, Shaibel megismerteti vele a sakkot. A kislány rögtön a játék, valamint a nyugtatók függőjévé válik, mikor realizálja, hogy a gyógyszerek hatására könnyebben képes fejben (egész pontosan az ágya feletti plafonon) játszani. A fiatal Beth nem valami szociális és nehezen is nyit mások felé, ám tinédzserkorban végül őt is befogadja egy család - hogy vitathatatlan sakk tudását immáron az árvaház falain túl is megmutathassa.
A mindenképp érdekes megnyitó lépést követően (az első részben Anya Taylor-Joy csak a cold-openingben szerepel, kislányként egy másik fiatal színésznő alakítja Beth karakterét) kíváncsian vártam, hogy mire fog kifutni a sorozat és bizony korántsem csalódtam. Olyan komoly témákat jár körül mesterien, mint az egyes élvezeti szerektől való függés (alkoholizmus, drogok), a megszállott sportolók életvitele és emberi kapcsolatai, a gyerekkori traumákból való felépülés vagy épp a "mit jelent példaképnek lenni?" kérdéskör.
Bármelyikről könnyedén lehetne "prédikálva" mesélni, de a sorozat szerencsére nem esik bele ebbe a hibába és végig őszintén, realisztikusan és ítélethozás nélkül ábrázolja ezeket a problémákat. Lehet kissé hosszúnak tűnhet a felvázolt témafüzér, de itt sem hibázik a Queen's Gambit, hiszen mindennek központjában...
Beth karaktere és kapcsolatai állnak, akinek bőrébe bújva Anya Taylor-Joy már most előre bebiztosított magának pár Emmy-jelölést a jövő évre nézve. A fiatal színésznő gyakorlatilag a lelkünkig néz, szavak helyett inkább mimikával és apró gesztusokkal érzékelteti a nézővel, hogy épp milyen irányba halad tovább vagy épp siklik ki a fiatal tehetség élete. A makacs lánynak rá kell jönnie, hogy mikor nem elég már a puszta intuíció és kell extra mérföldeket futni a siker érdekében: legyen szó még több tanulással, elemzéssel töltött óráról, a szerek megvonásáról vagy épp a beismerésről, hogy egy többször is magára hagyott árvát igenis szerethetnek mások, sőt - fel is nézhetnek rá. (A kedvenc jelenetem az egész sorozatban Beth visszatérése az árvaházba volt, az valahogy annyira beütött és annyira szépen felfedte magát ott a végső tanulság, amire a karakternek rá kellett jönnie...)
Számtalan réteget lehet lehúzni mind a karakterről, mind pedig az egész showról, ehhez pedig egyáltalán nem kell hozzá sakk szakértőnek lennünk. Noha a készítők ügyeltek rá, hogy ne mondjanak hülyeségét és ne sértsék meg a sportág/játék több millió szerelmesét (a tanácsadók között maga Garry Kasparov egykori világbajnok is jelen volt), de nem fogjuk azt érezni, hogy megfulladunk a sakklépések értelmezésében. Szó sincs ilyesmiről.
És teszi mindezt úgy, hogy az egész sorozat piszok jól néz ki: a kosztümök, a helyszínek, a világítás csodálatos, ráadásul a sakkjátszmákat is kreatívan, változatosan oldották meg sokszor képileg (értsd, nem mindig ugyanabból a két kameraállásból nézünk a fekete és fehér oldal küzdelmét).
Nem igazán tudnék többet írni úgy, hogy ne vigyem be a kedves olvasót a spoilerekkel tűzdelt vidékre. Igazából az a pár fals lépés is teljesen elnézhető a sorozatnak, amit tapasztaltam és olyan apróságokról van szó az esetemben, hogy nincs is értelme őket megemlítenem. Alig várom, hogy a közeljövőben újra nézhessem ezt a 7x1 órát immáron tapasztalt játékosként, hogy tényleg minden olyan mélyebb jelentéssel bíró pillanatot észrevegyek, amit először esetleg fel sem fogtam.
