Tavaly erősítette meg a gengsztersorozat írója és kreátora, Steven Knight, hogy az eredetileg tervezett hét évaddal ellentétben végül hat készül el, de gyorsan hozzátette, hogy a lezárást mindig is egy egész estés filmben mutatta volna be. Aggodalomra tehát nincs semmi okunk, nem most találkozunk utoljára Thomas Shelbyékkel (Cillian Murphy), de egyelőre a hatodik szezon van terítéken, ami június 10-én debütált a Netflixen.
Knight továbbra is ragaszkodott a megszokott hatepizódos formátumhoz, melyek közül az első öt körülbelül egy órát, az évadzáró nyolcvan percet ölel fel. A történet ott folytatja, ahol az ötödik évad abbahagyta: miután Shelbyék komoly áldozatokat (többek között Aberama és Barney) követelő merényletkísérlete meghiúsul a fasiszta Oswald Mosley (Sam Claflin) ellen, Tommy elkeseredettségében az öngyilkosságot választja. A sors - jobban mondva a környezete - természetesen gondoskodik arról, hogy mindezt elkerülje, és újból beleveti magát a politika és a gengszterélet küzdelmeibe. A fasizmus fenyegetése fennáll, emellett a szesztilalom a végét járja, továbbá a kegyvesztett Michael (Finn Cole) is problémát jelent, akit amerikai felesége, Gina Gray (Anya Taylor-Joy) fűt Tommy ellen.
A helyzet tehát korántsem rózsás, bőven van mit kibogozni, így Knight és Anthony Bryne (a hatodik évad epizódjainak rendezője) úgy döntöttek, hogy folytatják az előző évad bonyodalmát, és csak egy-egy történetszállal egészítik ki a történetet. Ezúttal nincs új antagonista, mint korábban Chester Campbell (Sam Neill), John Hughes (Paddy Considine) vagy Luca Changetta (Adrien Brody), de Tommy karakterfejlődése nem állt meg ennél a pontnál. Egyszerre akar felelősségteljes családfő és korlátlan hatalommal bíró maffiózó lenni, de valójában azt látjuk, amint egyre mélyebbre merül a bűn és az erkölcstelenség mocskában. Murphy alakítása kikezdhetetlen, minden érzelem átjön a képernyőkön keresztül annak ellenére, hogy karaktere nem a szembeötlő mimikáiról ismert.
A készítők egyik legnagyobb kihívása Polly Gray figurája volt, ugyanis az őt alakító Helen McCrory hosszas küzdelem után feladta a harcot a rák ellen. Polly az ötödik évad szerint életben maradt, de sajnos már nem volt lehetőség újabb jeleneteket felvenni a színésznővel, ezért joggal merült fel a kérdés, hogy mit kezdjenek a karakter sorsával. Mindenki megnyugodhat (anélkül, hogy bármit is elárulnék a cselekményből), Knighték elképesztő elegánsan vitték tovább és zárták le Polly ívét, sőt még azt is elérték, hogy karaktere ebben a szezonban is komoly hatással legyen a narratívára.
Ha már narratíva, akkor nem szabad megkerülni a vele járó kockázatokat sem. Ahogy fentebb említettem, a koncepció a korábbi évadokkal ellentétben az volt, hogy a történet közvetlen folytatása legyen az előző évadénak. Ebben van potenciál, de lehetnek hátulütői is: egyrészt több játékidő áll rendelkezésre egy-egy szereplő adott kontextustól függő motivációjának kidolgozására, másrészt viszont fennáll a veszély, hogy vontatott és időhúzó lesz a cselekmény. A hatodik szezon esetében mindkét eshetőség megvalósult. Hiányzott egy karizmatikus ellenfél, elfért volna több fordulat (volt rá példa azért így is), több Alfie Solomons (Tom Hardy) és egy dinamikusabb cselekmény az egyébként vagány betétdalokkal aláfestett "töltelékjelenetek" helyett. Ugyanakkor akadtak olyan drámai tetőpontok, amikre megérte több időt szánni, mert ezeken keresztül realizálódhatott a nézőben, hogy min megy keresztül Tommy és a környezete (felesége, Lizzie /Natasha O'Keeffe/ küzdelme és nézőpontja többek között ennek köszönhetően átélhető).
Az atmoszféra magával ragadó, a füstös szobák, az esős Anglia látképe és a vérgőzös összecsapások egy szempillantás alatt elrepítik a nézőt a 30-as évek Britanniájába. Bizonyos jeleneteknél azonban lehetett tapasztalni némi megbicsaklást a képi megvilágításnál, ugyanis több éjszakai szcéna is nehezen volt kivehető. A noiroknak ez a sötét tónusú ábrázolásmód egyrészt alapvető karakterisztika, másrészt könnyen a visszájára sülhet el, amikor a történések befogadhatóságán ejt csorbát.
Tisztességes évadra sikeredett a Birmingham bandája hatodik felvonása, ami bár kevésbé eseménydús és kiegyensúlyozott az előző szezonokhoz (különösen az első négyhez) képest, bőven van benne izgalmas, elgondolkodtató és emlékezetes momentum, nem beszélve a - sorozattól már megszokott - magas technikai színvonalról. Kíváncsian várjuk a végső leszámolást, amit ezúttal nagyjátékfilmként láthatunk a közeljövőben. By order of the Peaky Fookin' Blinders!
