Hirdetés

Évadkritika: Formula 1: Hajsza a túlélésért - 5. évad

|

Egészen hihetetlen, hogy már ötödik éve fut ez a netflixes doku, mely minden kétséget kizáróan az egekbe röpítette a száguldó cirkusz népszerűségét.

Hirdetés

Az utóbbi idők legizgalmasabb éve a tavaly előtti, azaz a 2021-es szezon volt. Aki nem követte figyelemmel az elejétől a végéig, aki nem élőben látta a csatákat, a kiélezett versenyt a hétszeres világbajnok és akkori címvédő Lewis Hamilton, valamint kihívója, Max Verstappen között, az talán el sem hiszi, micsoda katartikus élmény volt a két évvel ezelőtti utolsó verseny. Azt szokás mondani, ilyen fordulatokat és zárást csak a filmekben lát az ember, nos ilyet még ott sem!

Olyan felfokozott volt a hangulat 2021-ben, hogy borítékolható volt, a következő szezon rengeteg embert odavonz majd a képernyők elé. Arról nem is beszélve, hogy a 2022-es évad olyan szabályváltozást hozott, amelyre rég nem volt példa a Forma-1-ben. Teljesen új szabályok, teljesen új autók - egy olyan nyílt verseny ígéretét hordozta magában a tavalyi szezon, melyben akár hatalmas meglepetések is érhették volna a rajongókat.

Hirdetés

A rajongók pedig tódultak a képernyők és a lelátók felé, szinte nem volt olyan futam, amely ne döntötte volna meg a helyszíni nézőrekordot, hiszen aki csak tehette, élőben szerette volna látni, hallani és szagolni az aszfalton megcsikorduló gumikat, a maximális fordulatszámon pörgő motorok hangját és a győztest éltető üdvrivalgást. Az évad végül jócskán szolgált meglepetéssel, ám nem várt Red Bull-dominanciát hozott, a címvédő holland fiatal, Max Verstappen pedig emberfeletti teljesítménnyel megszerezte második világbajnoki trófeáját.

Max és a Red Bull a mennyekbe ment, a Ferrari pedig, amely egyéniben 2007 óta nem nyert világbajnokságot, ismét beváltatlan ígéret maradt, miközben a korábban éveken át domináns Mercedes nehezen találta a megfejtést keresztrejtvényként viselkedő autójához. Felsorolni is nehéz lenne, hogy mi minden történt 2022-ben, ám erre tett kísérletet a Netflix sorozata, a Formula 1: Hajsza a túlélésért, mely dramatizált formában mesélte el egy év eseményeit.

A DTS (a sorozat angol címe, a Drive to Survive után) le sem tagadhatná "amerikaiságát", hiszen a dráma, bocsánat, a D.R.Á.M.A. van a fókuszban. Ez sokszor valós akción alapul, összetűzéseket, baleseteket, konfliktusokat emelnek ki, ám néha túlzásba esnek a készítők, néha ferdítenek is az igazságon és aki megnézte a versenyeket, látni fogja, hogy nem pont úgy vannak elmesélve az események, ahogy történtek. Nem hazudnak, csak van, amit jobban kidomborítanak.

Ez elsősorban egy showműsor, érhető módon nem az adatelemzésekre fogják helyezni a hangsúlyt, viszont nagyon sajnálatos, hogy idén is elkövették azt az ordas nagy hibát, amit az előző szezonban. A negyedik évadban kellett volna lássuk a 2007-es (azaz az utolsó ferraris) világbajnok, Kimi Räikkönen búcsúját, hiszen a finn pilóta visszavonult, ám a készítők egyetlen egy képkocát sem adtak a bajnoknak. Így járt az ötödik etapban a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel is, bár vele kegyesebbek voltak, néha feltűnt a képernyőn, de vele is méltatlanul bántak az alkotók.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Ez mindenképpen a DTS hibái közé sorolandó, ahogy az is, hogy néha túl sokat időznek egy-egy eseménynél, és mivel kötött az évad hossza, meg persze az adásidő, ennek eredményeként más történésekre alig vagy egyáltalán nem jut idő. Ha valaki csak ebből a műsorból tájékozódik, akkor nem tudná felsorolni a teljes mezőny névsorát, de még azt sem, milyen csapatok vannak, vagy hogy mely országokban rendeznek futamokat.

Aki nagy Forma-1-es rajongó, annak szerintem csak érdekes, de néha bosszantó, néha szórakoztató ez a műsor, ami megmutat pár kulisszatitkot, de nem ábrázolja a tökéletes, a valós képet. Akik viszont csak hébe-hóba nézik a futamokat, esetleg erre szoktak vasárnaponként szunyókálni, azok számára remek szórakozás, hiszen látványos, drámában gazdag és filmszerűen meséli el a szezon legfőbb történéseit.

A mostani az előző évadhoz képest jobban sikerült, de még mindig sok hibája van a Drive to Survive-nak, ami nyugodtan lehetne hosszabb (epizódszámot és adáshosszt is tekintve), ha ez kellene ahhoz, hogy még jobban feldolgozhassák mindazt, ami a pályán zajlik.

Formula 1: Hajsza a túlélésért - 5. évad

Kinek Ajánljuk
  • Aki szereti a Forma-1-et
  • Aki újra szeretné élni a tavalyi szezon legjobb pillanatait
  • Aki kulisszatitkokra vágyik
Kinek Nem
  • Akit zavarnak a pontatlanságok
  • Aki nem szereti a Forma-1-et
  • Akinek a figyelmét nem köti le a sportdokuk
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.