Már-már rutinommá vált, hogy időnként átböngészem a Netflix kínálatát és felveszem a listámra azokat a sorozatokat vagy filmeket, amelyeknek megtetszik a plakátja, izgalmasnak tűnik a témája vagy megfogott az előzetese. A gyűjtemény pedig csak nő és nő, miközben alig akad valami, amit tényleg meg is néztem volna. Szerintem hónapokkal a hype után kezdtem volna bele a Heartstopperbe is, ha nem jön szembe velem valamelyik nap egy részlet belőle a TikTokon. Lehet szidni ezt a videós közösségi platformot, de az biztos, hogy nemcsak az öncélú, sokszor kínos táncikálás, hanem rengeteg hasznos, edukatív tartalom is található rajta. Nem utolsósorban innen lehet értesülni az aktuális trendekről, így a most népszerű sorozatokról, mémekről is.
Épp egymás után pörgettem a TikTok-videókat, amikor megakadt a szemem egy helyes srácon és mivel az egész jelenet nem volt hosszabb tíz másodpercnél, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna ignorálni. Gyorsan ránéztem a leírásra, és amikor megláttam egymás mellett a Heartstopper és a Netflix szavakat, szinte azonnal nyitottam is meg az alkalmazást. Tudni akartam, hogy ez mégis micsoda. Nem kellett sokáig keresnem a sorozatot, hiszen mintha megérezte volna a Netflix, hogy miért jövök, teljes képernyőn ezt a műsort ajánlotta a figyelmembe.
Elindítottam az első részt és innentől kezdve nem volt megállás. Menthetetlenül beleszerettem Alice Oseman figuráiba, a képregényeiből készült sorozatba, a két főszereplőbe, az egész hangulatába, színeibe és az aláfestőzenékbe. Ha lehetőség lenne beköltözni egy filmes világba, a Heartstopperbe azonnal vennék egy egyirányú menetjegyet.
A Heartstopper két középsulis srác barátságáról és románcáról, az identitáskeresésről és arról az első és nagybetűs SZERELEMRŐL szól, amelyet tényleg csak egyszer élhet át az ember. Ez az az érzés, amely még idősen is melegséggel tölti el a szívünket. Fiatalon ugyanis minden új, minden lépés kiszámíthatatlan, nem foglalkozunk a múlttal, nem aggódunk a jövő miatt, hanem egyszerűen jelen vagyunk a pillanatban. Pontosan így érez Charlie (Joe Locke) is, az egyik brit kisvárosi fiúiskola nyíltan meleg diákja, aki belezúg tanulótársába, az intézmény legmenőbb arcába és legheteróbb sportolójába, Nickbe (Kit Connor).
Ehhez hasonló sztorit már sokat láthattunk, nemcsak plátói szerelmet, de melegekről szóló tinidrámát is. Már előre féltem, hogy a fókusz ebben a sorozatban is az identitáskeresés sötét oldalán lesz, sorban kapjuk majd azokat a jeleneteket, amelyekben a főhőst a melegsége miatt csúfolják, kirekesztik és bántják, ő pedig hosszú részeken át iszonyúan borúsan látja majd a világot.
A sorozat azonban mintha tudta volna, hogy nem ezt az utat kell járnia és azt tűzte ki céljául, hogy megteremt egy olyan világot, ahol mindenki biztonságban érezheti magát, és amelyben mindenkinek joga van szerelmesnek lenni. A Heartstopper azt üzeni, hogy minden ember más, és ennél nincs is természetesebb dolog a világon. A színészek kézen fogva vezetik végig a nézőt ezen az úton, egy pillanatra sem engednek el bennünket, és olyan, mintha mi is ott lennénk Charlie barátai közt, mintha mi magunk is (újra) átélnénk, milyen érzés először beleszeretni valakibe.
Gyönyörűen, és talán régen látott hitelességgel és őszinteséggel ábrázolják a tizenévesek problémáit, azt, hogy fiatalon az ember mindenben is bizonytalan. Ilyenkor az ember nem találja a saját hangját, napról napra változik az, hogy mit gondol a tiniként fontosnak vélt kérdésekről, erősen hat rá a baráti társasága, miközben nem igazán találja helyét a világban és ki-ki a maga tempójában ebben az életkorban fedezi fel a saját szexualitását.
Miközben főhősünk, Charlie már régóta tudja, hogy a fiúkat szereti, Nick számára korábban sosem volt kérdés, hogy melyik nemhez is vonzódik. Úgy hitte, hogy akárcsak a többi fiú, ő is a lányokat szereti, ám megismerte Charlie-t, aki olyan érzéseket váltott ki belőle, amilyeneket előtte senki sem. Nickkel együtt fedezzük fel, milyen érzések is kavarognak ebben a tizenéves fiúban, aki az egyik pillanatban még felhőtlenül boldog a barátja mellett, majd a következőben már teljesen bepánikol attól, hogy más, mint a többiek. Keresi a helyét, az identitását, a szexualitását. A sorozat szépen, sőt csodálatosan ábrázolja Nick jellemfejlődését, ahogy tudatosul benne, hogy mit is érez pontosan és azt követhetjük figyelemmel, ahogy apró lépésekkel egyre közelebb kerül oda, hogy felfedezze biszexualitását és felvállalja magát.
Nem tudom, hogy egy heteró számára milyen élményt nyújt majd a Heartstopper, de egy melegnek úgy kellett ez a sorozat, mint az oxigén. Nem tudok rájönni arra, hogy létezhettem eddig enélkül, és most ki kell találnom, hogyan szerethetek ki Nickből. Mert nemcsak Charlie, hanem én is fülig belezúgtam ebbe a kedves, helyes és barátságos srácba. Piszok irigy vagyok rájuk, amiért most tapasztalják meg az első szerelem semmihez sem fogható újdonságérzését, a felhőtlen boldogságot és a kötelezettségek nélküli fiatalságot.
A Heartstopperben minden természetesen következik egymás után, mintha nem is egy sorozatot néznénk, hanem szemtanúi lennénk az osztálytársaink életének. Ebben pedig nemcsak az írónőnek és a színészeknek van nagy szerepe. Ez a sorozat egy joyful adventure, amely jócskán annak is köszönheti a sikerét, hogy minden képkockájából árad a pozitivitás. Minden jelenet színes, de nem a giccses módon, ízléses, mégis árulkodó, ahogy szinte vibrál az élet a képernyőn. Ehhez párosul egy fantasztikus zenefelhozatal, amely megidézi a Love, Simon világát és remekül lekíséri a történetet, valamint egy olyan dalválogatás, amely telis-tele van rejtett gyöngyszemekkel. Eddig alig ismert előadók és dalok lesznek most slágerlistások.
Sok hollywoodi produkcióban érezni, hogy csak azért kerülnek be meleg, biszexuális és egyéb kisebbségnek számító karakterek a történetbe, hogy mindenkinek megfeleljenek, hogy mindenkinek kedvezzenek, de dramaturgiailag semmit sem adnak hozzá. A Heartstopperben is megjelenik mindenki, az LMBTQ+ közösség minden tagja, de egy pillanatig sem érezzük ezt erőltetettnek, hiszen nem nyomják az arcunkba, a karakterek nem hangoztatják a másságukat, hanem elfogadják magukat és a társaik is elfogadják őket úgy, ahogy vannak. Hitelesek és ebben közrejátszik, hogy remek volt a casting. Nemcsak a két főszereplő, hanem a mellékszereplők is remekül működnek, legyen szó a Charlie legjobb barátját alakító és a srácot védelmező William Gaoról vagy Olivia Colmanről, aki ugyan csak pár percre tűnik fel Nick anyjaként, mégis mindenki ilyen anyukát szeretne magának.
A Heartstopper egy gyönyörű történet a szerelemről és egy olyan varázsvilág, amelybe időről időre biztosan vissza fog térni mindenki, aki végigizgulta, ahogy egymásra talál két szív, ahogy kibontakozik egy tiszta szerelem.
